Szilárda

Zenepalota a tóparton

2007.11.25. 00:00

Programkereső

A metropoliszok versengése közepette nem hinné az ember, hogy a világ egyik legszebb fekvésű és akusztikailag is a legjobbak közé tartozó koncerttermét egy korábban jobbára csak síparadicsomként számon tartott finn kisvárosban találja. Pedig így van.

A Helsinkitől száz kilométerre északra fekvő, a 2007 szeptemberi népszámlálás adatai szerint még néhány száz híján százezer lelket számláló Lahti lakosságát igencsak megosztotta a 2000-ben átadott új koncert- és konferenciaközpont építésének terve. A polgárok egy része komolyan kardoskodott amellett, hogy inkább az egészségügyre fordítsák a rendelkezésre álló pénzt: ez utóbbi állapotáról szerencsémre nem kellett meggyőződnöm, a Sibeliustalo nagyszerűségéről viszont – szintén szerencsémre – nagyon is sikerült.

Koncertteremről lévén szó, nem csupán öncélú szójáték, hogy a Sibeliustalo üveg-fa épülete tökéletesen harmonizál a környezetével. A finn építész-kettős, Kimmo Lintula és Hannu Tikka szellemesen és nem tolakodóan használta ki a tó közelségében és a partján fekvő régi, csupa-tégla kikötői épületben rejlő lehetőségeket. A hatalmasnak tűnő beltér csupán a lehető legminimálisabban tagolt, az emeletre széles és nyitott csigalépcsők vezetnek, s a földszint közepére állva szinte belátni az egész épületet – bújócskázásra nyilván nem a legideálisabb környezet, viszont a koncert szünetében az előtérbe kilépve az embert a háromemeletes üvegfalon át beragyogó, a vízen ezernyi árnyalattal tükröződő naplemente látványa fogadja. Döbbenetes érzés a hangzó varázslatból egy vizuálisba csöppenni – és szinte reménytelen úgy írni róla, hogy a becsületes sajtómunkást ne érje a regényes túlzások vádja... úgyhogy a többit inkább a fotókra és a kedves olvasók vizuális képzelőerejére bízom.

A Sibeliustalo 1250 férőhelyes koncertterme – amely az egyetlen az épületben – akusztikailag elsőrangú, s ugyanúgy az amerikai Artec cég munkája, mint a budapesti Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Ami első pillantásra feltűnik, hogy belső kialakítása jóval barátságosabb, intimebb környezetet teremt, mint amire egy ekkora teremben számítanánk. Ha nem is mindenhonnan, de több helyről is lehetőségem nyílt meghallgatni a termet, és ezek alapján csak felsőfokban tudok nyilatkozni róla: a legfinomabb vonós-pianissimo rezdülései is kivehetők, és a rezekkel bőven támogatott Sibelius-tuttik sem bántóan hangosak. Ám hogy azért ne legyen minden fenékig tejfel: a székek sajnos némileg szűkek. (Bár ez lassan módinak számít az új termeknél: igazán nem egy multiplex-mozi foteleit várom el egy koncertteremtől, de tény, hogy a helykihasználás kontra ergonómia örök csatájának eredményeképpen közel kilencven kilóval sokszor már nem érzi célcsoportnak magát az ember… és ez egy olyan, majd harmadfél órás koncert esetén, mint amilyen az idei Sibelius Fesztivál záróhangversenye volt, bizony nem mindegy.)

d25d8d3b-1ebd-4513-a1e6-d369bc0e93c0

Egyetlen koncertterem bemutatása sem lehet teljes anélkül, hogy a házigazdáról ne essen néhány szó: annál is inkább, mert amíg egy zenepalota felépítése nagyrészt csak egyszeri beruházást jelent, egy színvonalas zenekar felépítése ezzel szemben hosszú évek türelmes és alapos műhelymunkáját igényli. Röviden szólva: a Sinfonia Lahti megdöbbentően jó. Amikor először ültem le meghallgatni őket – bár tisztában voltam BIS lemezszerződéseikkel és más eredményeikkel –, egy százezres, minimális kulturális hagyományokkal rendelkező kisvárosról lévén szó, bizony nem vártam világszínvonalat. A Sibelius Fesztivál végére azonban egyetlen kollégának sem maradhatott kétsége afelől, hogy a Lahti Szimfonikus Zenekar bizony minden tekintetben az európai élvonalba tartozik. Az együttessel évtizedek óta dolgozó zeneigazgató, Osmo Vänskä már szinte gondolatátvitel útján irányítja pontos és kezes zenekarát, amely imponáló minőségű és komoly erőpróbának számító mennyiségű, zömmel ritkaságszámba menő Sibelius-művel kényeztette a fesztivál látogatóit. 2008-tól pedig a talán legismertebb finn karmester, Jukka-Pekka Saraste lesz a zenekar művészeti tanácsadója, s egyúttal a Sibelius Fesztivál vezetője. S a cikk végére is marad még egy jó hír: míg a Sibeliustalo szépségét csak Lahtiban csodálhatjuk meg, a Sinfonia Lahti azonban hamarosan a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is hallható lesz.