Auguszta

A hét portréja: Benjamin Britten

2007.12.03. 00:00

Programkereső

Britten zenei tehetsége már korán megnyilvánult: öt éves korában komponált, kilencéves korában írta első vonósnégyesét és egy oratóriumot, tizennégy éves korában szimfóniát, további vonósnégyeseket, zongoraszonátákat és dalokat is írt. A tucatnyi opera, köztük a Peter Grimes szerzője számos kitüntetésben részesült, közéleti és szakmai elismertsége méltán emelte a nagy zeneszerzők közé.
5bbcb0f6-8668-4af4-a048-55d74641fc2a

Benjamin Britten angol zeneszerző, aki 1913. november 22-én született Lowestoftban (Suffolk). Tehetségét felfedezve a szülők Frank Bridge-t bízták meg fiuk zenei képzésével. Britten kilencéves korában kezdett komponálni, az ekkor keletkezett vonósnégyeseinek anyagát később érett műveinél is felhasználta. Tanárának az op. 10-es Variations on a Theme by Frank Bridge című, 1937-ben keletkezett darabjában állított emléket. Britten később a Royal College of Music-ban folytatta tanulmányait, ahol John Ireland tanítványa lett (1930-33).

Műveivel először az 1936-os norwichi fesztiválon hívta fel magára a figyelmet. 1935-39 között W. H. Auden költővel dlgozott együtt. Auden írta első színpadi művének, a Paul Bunyan-nek szövegét, amelyet 1941-ben New Yorkban mutattak be, mivel a szerző a háborús éveket az Egyesült Államokban és Kanadában töltötte. Bár szokatlan stílusa sokakat felháborított, a Koussevitzky Alapítvány mégis új opera írására kérte fel a komponistát. Így született meg a Peter Grimes, amelyet 1945-ben, Londonban mutattak be. A közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a darabot. Britten ezen kívül még tucatnyi operát írt (pl.: Death in Venice, 1973; The Turn of the Screw, 1954; A Midsummer Night’s Dream, 1960).

1948-ban megalapította az Aldeburgh Festivalt. Operahőseinek és dalciklusainak elsődleges ihletője Peter Pears tenor-énekes volt, aki a ’30-as évek végétől Britten szakmai és magánéletében egyaránt központi szerepet játszott. Britten zenéjének sajátosságát az alapvetően tonális gondolkodás és a dallamosság előtérbe helyezése adja. 1976. december 4-én hunyt el Aldeburgh-ben.