Szilárda

Orgonás évszázadok

2007.12.12. 00:00

Programkereső

Aki valaha járt Angliában, belépett egy katedrálisba, s hallhatta istentiszteleten a kórus és az orgona tökéletes, színpompás hangzatait, az minden bizonnyal megérezte a több évszázados zenei tradíció bűvöletét. Anglia zenei kultúrájának mindig is szerves része volt az egyházi muzsika, mely a reneszánsz óta egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a tökéletes kóruséneklésre s a liturgia szerves részeként az orgonajátékra.
42566b49-c1b0-42d1-8fb4-da11e3380818

Különösen nagy szerepet játszott mindig is e kettő a karácsonyi időszakban. A mai kor gazdag koncertlehetőségei révén számos népszerű előadó juttatja el a világ minden tájára az angliai orgonamuzsika gazdagságát. A középkor legfontosabb ókori öröksége, az orgona Angliában 700 körül vált ismertté. Híres volt a Winchester katedrális 980-ban épült óriás orgonája. Az első orgonás zenei lejegyzés (tabulatúra) is a Szigetországból származik 1352-ből: a robertsbridge-i apátság egyik krónikájában két pergamenlevélen hat két- és háromszólamú orgonadarab maradt fenn. A kéziratot ma Robertsbridge-töredéknek nevezik. Az angol kéziratokban fellelhető több mint kétszáz liturgikus orgonadarab meglepően sok. Ezek többsége a 16. századból, VIII. Henrik (1509-1547) uralkodása idejéből származik, aki 1533- ban jogilag is elválasztotta az angol egyházat Rómától. Az anglikán egyház tanításában ugyan protestáns, szertartásában messzemenően közel maradt a katolikushoz. Így az orgonaépítés és orgonajáték ebben az időszakban méltó rangra emelkedett. (Az egyházi és politikai csatározások miatt később gyakran háttérbe szorult). A kéziratok jelentős része John Redfordtól (+1547), a Londoni Szent Pál Katedrális orgonistájától és Thomas Tallistól (kb. 1505-1585) származik. A fennmaradt művek alapján látható, hogy a liturgikus darabokban milyen erős a népies dallamok kultuszának, sokszínű megvilágításának, variációs feldolgozásának hagyománya, amit a középkori gyakorlatból hoztak. John Taverner (kb. 1490-1545) 1530 táján még miséiben is példát mutat erre a technikára. A gyűjtemények liturgikus orgonadarabokon kívül számos feldolgozást és táncot tartalmaznak. Általában a hagyomány roppant erős ezen a szigeten – éppen azért, mert sziget, hívebben őrzi a múltat.

Az orgonaépítés szempontjából a kiteljesedés később jött a kontinensen, mint Európában. A 18. század végéig a brit orgonák legfeljebb két manuálosak voltak, s nem volt rajtuk pedál. A billentyűs hangszerek szigetországi irodalmában ezért még elég nagy az átjárhatóság a hangszerek között. A klavichordot Angliában sosem értékelték különösképpen nagyra, a kontinens zenéjére viszont jelentős hatással volt a virginál stílus játéktechnikája. Az Erzsébet-kori Angliában (1558-1603) a jó neveléshez hozzátartozott a virgináljáték (kis méretű, csembaló-típusú, hordozható hangszer) elsajátítása. Az erre a hangszerre írott művek nagyban befolyásolták az orgonastílust is, legfőképpen a mozgalmas passzázsokkal, akkordfogásokkal, gazdag ornamentikával, a felső szólamok figuratív variációival és a kedvelt bassó ostinato variációs technikával. A 17. századból maradtak fenn e kor főbb gyűjteményei. A két legnagyobb a "Fitzwilliam Virginal Book" (1609 és 1619 között másolt) és a "Parthenia or the Maidenhead", amely az első billentyűs hangszerre szánt angol nyomtatvány (London, 1613). Mindkettő ugyanazon zeneszerzők műveit tartalmazza: William Byrd, John Bull, Orlando Gibbons, John Munday, Thomas Moerley stb. A nagyszabású vokális átdolgozások mellett prelúdiumok, fantáziák, táncok (pavane, gagliarde, allemande, courante), továbbá dalokra, táncokra írt variációk állnak.

A 17. századi Angliában John Blow, Henry Purcell stb. a voluntary for the double organ jellegzetes orgonaműfaját művelte, melynek kifejlődése Angliában a kétmanuálos orgona elterjedésével volt párhuzamos. A voluntary az anglikán istentiszteleten belül a szertartást indító, illetve befejező, korábban a prédikáció előtti kompozíciók és improvizációk neve. Ezek rövid, esetleg többrészes orgonadarabok kötetlen formában. A 19. századig a voluntary volt az angol orgonajáték egyik legkedveltebb műfaja. Ezen kívül példanélküli népszerűségre tett szert a Georg Friedrich Händel által alkotott új műfaj, az orgonaconcerto. Ezzel az új elemmel egészítette ki 1735-től a londoni oratórium előadásokat, amelyek szüneteiben az erre a célra komponált virtuóz orgonaversenyeket játszott. Új műfajt alkotott, amelynek népszerűsége egyre fokozódott. Az orgonára vagy zenekarra (néha kettős zenekarra) írt concertók rendszeres attrakciói lettek későbbi oratórium-évadjainak.

1800 után az orgonazene-írás szempontjából mindenekelőtt a Mozart-tanítvány Thomas Attwood (1765-1838), Samuel Wesley (1766-1837), az angol Bach mozgalom kezdeményezője és Vincent Novello (1781-1861) munkássága vált meghatározóvá. Az orgonajáték és orgonaépítés szempontjából is nagyon fontos momentum a Bach-reneszánsz kezdete a 19. század elején. Félix Mendelssohn-Bartholdi angliai utazásai során szintén ennek szorgalmazója volt. 1790-től már többnyire pedállal építették az új hangszereket, majd folyamatosan a régieket is kiegészítették. A romantika századában európai mintára egyre nagyobb és gazdagabb hangszerek készültek; ezek csúcspontja s hosszú ideig ízlésalkotója York és Birmingham orgonája volt. A koncertgyakorlatban leginkább a virtuóz orgonadarabok és a romantikus karakterdarabok uralkodtak, a fúga, a szonáta és a szvit műfaja mellett.

Anglia orgonazenéje a század második felében Mendelssohn, Rheinberger és a francia orgonazene befolyása alá került. A 20. század végére Angliát is elérte a zenei historizmus, s 1980-tól a modern orgonák mellett történelmi orgonákat is kezdtek építeni, amelyek hangzásukban otthont tudtak teremteni a régi angol orgonairodalom mesterműveinek is. Anglia számos zenei központjában (London, Cambridge, Oxford, Chester, Birmingham, York stb.) ma is kitűnő orgonisták és zeneszerzők csoportja működik, folytatva ezzel az évszázados tradíciót, egyben átadva azt a jövő nemzedékének…

(2007. december 19. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - Thomas Trotter orgonaestje; Händel: And the Glory of the Lord – a Messiás címû oratóriumból; Bach: FLobet dem Herrn– motetta, BWV 230; Victoria: Ave Maria; Palestrina: Exsultate Deo, Ligeti: Hungarian Rock, Duruflé: Prelúdium és fúga Alain nevére; Wagner: Rienzi – nyitány; Messiaen: Desseins éternels; Dieu parmi nous; Tavener: The Lamb; Ledger: Sussex; Carol; Rutter: There is a Flower; Wood: Ding Dong, Merrily on High; Blatchly: Silent Night, Matthias: A Babe is Born; km.: a Cambridge-i St. John's College Kórusa; vez.: Andrew Nethsingha)