Etelka, Aletta

Az orgonabemutató-sorozat múltja és jövője

2007.12.27. 00:00

Programkereső

2007 áprilisában a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésére indult el az az országos orgonabemutató sorozat, melynek keretében az érdeklődő zenehallgatók sok-sok csodálatos orgonát ismerhettek meg kiváló orgonaművészek és elismert orgonaépítők közreműködésével.

Az orgonabemutatók nem egyszerűen koncertek: ennél jóval többet, különleges élményt nyújtanak a résztvevőknek, mivel nem csupán az orgona történetét és lehetőségeit ismerhetik meg az érdeklődők, hanem egyedülálló módon ki is próbálhatják ezeket a hangszereket, zenei képzettségtől függetlenül. Gyermek és idős, hobbi szinten zongorázók és orgonaművészi pályára készülők egyaránt odaülhetnek a hangszerek királynőjéhez, hogy pár percre megszólaltassák azt, életre szóló élményt szerezve.

A magyar orgonatársadalom azonnal a kezdeményezés mellé állt, hiszen mind a művészek, mind az építők első szóra igent mondtak a felkérésre, mégpedig díjazás nélkül, szabadidejük rovására. A 2007-es sorozat 11 orgonabemutatót ölelt fel, és ezek mindegyike családias, közvetlen hangulatban, a művészek, építők és a civil közönség valódi párbeszédével zajlott. Nem véletlen, hogy ezen alkalmak valódi közösséggé kovácsolták a bemutatókra rendszeresen járókat.

A 2007-es orgonabemutatók:
1. 2007. április 27. péntek, 14.00 - 18.00
Domonkosok temploma, Budapest XIV., Thököly út 56.
A bemutatót tartotta: Varnus Xaver orgonaművész, Fűri Gábor kántor, Németh Imre orgonaépítő, Ottó Gábor orgonaépítő

2. 2007. május 18. péntek, 20.00 - 24.00
Ferencesek temploma, Bp. V., Ferenciek tere 9.
A bemutatót tartotta: Deák László és Kecskés Mónika orgonaművészek, valamint Varga László főintonatőr és Pour László építőmester az Aquincum Orgonaüzem részéről

3. 2007. június 7. csütörtök, 19.00-22.30
Szent István Bazilika, 1051 Budapest, Szent István tér 1.
A bemutatót tartotta: Koloss István zeneszerző, orgonaművész, Fehér László karnagy és Váradi István orgonaépítőmester

4. 2007. június 28. csütörtök, 17.00 - 19.00
Zeneakadémia, Nagyterem Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8.
A bemutatót tartotta: Pálúr János orgonaművész

5. 2007. július 12. csütörtök, 18.00 - 20.00
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 1097 Budapest, Komor Marcell u.1.
A bemutatót tartotta: Fassang László és Baróti István orgonaművészek

6. 2007. augusztus 4. szombat, 11.00 - 15.00
Váci Ferences templom és a Bartók Béla Zeneiskola
A bemutatót tartotta: Bednarik Anasztázia orgonaművész és Mészáros Károly orgonaépítő mester

c7f47b13-1867-4bc6-b13c-1e03312361d3

7. 2007. augusztus 26. vasárnap, 14.00 - 17.00
Esztergomi Bazilika, 2500 Esztergom, Szent István tér 1.
A bemutatót tartotta: Baróti István orgonaművész, tervező

8. 2007. szeptember 14. péntek, 19.00 - 21.00
Egyetemi templom, 1056 Budapest, Papnövelde u. 6.
A bemutatót tartotta: Újvári Csaba főkántor, Verbay Zsolt kántor

9. 2007. október 18. csütörtök, 18.30- 20.00
Fasori református templom, 1071 Budapest, Városligeti fasor 7.
A bemutatót tartotta: Pálúr János orgonaművész

10. 2007. november 9. péntek, 19.00 - 21.00
Szent László templom, 1102 Budapest, Szent László tér
A bemutatót tartotta: Horváth Márton Levente orgonaművész, Mészáros Károly orgonaépítő mester (BKM Orgonaüzem Kft.)

11. 2007. december 8. szombat, 17.00 - 19.00
Deák téri evangélikus templom, 1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.
A bemutatót tartotta: Trajtler Gábor orgonaművész, tervező

Az orgonabemutató sorozat tovább folytatódik a Fidelio fóruma civil szervezőinek jóvoltából, így 2008. első pár hónapjában a következő programokra kerül sor:

2008. január 20. vasárnap 14:30-17:30
Páduai Szent Antal templom, 1147 Budapest, Bosnyák tér
Az orgonát bemutatják: Enyedi Pál orgonaművész, Pour László orgonaépítő

2008. február 15. péntek 19:00
Budavári Mátyás templom, 1014 Budapest, Szentháromság tér 2.
Az orgonát bemutatja: Hock Bertalan orgonaművész

2008. március 28. péntek 19:00
Kassai téri katolikus templom, 1142 Budapest, Kassai tér 2.
Az orgonát bemutatják: Gesztesi Tóth László orgonaművész, Kárpáti József orgonaművész, tervező

A kezdetben maroknyi, ám folyamatosan gyarapodó, jelenleg 35-40 főre tehető orgonabaráti kör immár külföldi orgonabemutatókban is gondolkodik. Meghívást kaptak határon túli orgonák meglátogatására is, sőt, nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint elzarándokolni az orgonazene-rajongók körében legendásnak számító, párizsi Notre-Dame katedrális orgonájához. Hogy mindez nem csupán vágyálom, hanem elérhető valóság, arra garancia az egyik legkiválóbb hazai orgonaművész, Pálúr János személye, aki orgonaművészi diplomáját Párizsban szerezte, és a Notre-Dame-ban gyakran koncertező művészként segítséget nyújt e különleges orgonabemutató megszervezéséhez.

A Fidelio orgonabaráti kör egy nem formális, nyitott társaság, mely örömmel fogad minden érdeklődőt, zenei előképzettségtől függetlenül! Ha szeretne információkat kapni a következő orgonabemutató programokról, iratkozzon fel a Fidelio orgonabarátok csoportos címlistájára: írjon az orgonabemutato@fidelio.hu mailcímre, és jelezze, hogy tájékoztatást kér a következő bemutatókról. Hangsúlyozzzunk, hogy ezen bemutatók minden esetben ingyenesek, és lelkes civilek szervezik, közös munkával, összefogással. Kapcsolódjon be Ön is e társaságba! A korábbi és az elkövetkező orgonabemutató programokról többet olvashat a www.fidelio.hu Fórum részében, az Orgonabemutatók című topicban, valamint a Nézőtér rovatban.