Etelka, Aletta

Fél évszázad a pódiumon

2007.12.28. 00:00

Programkereső

Bár neve alapján az üstdobok mögött lett volna a helye, Pauk György mégis a hegedűt választotta – vagy talán a hegedű választotta őt? A háború utáni korszak egyik legkiválóbb magyar előadóművésze a Művészetek Palotájában, a Budapesti Fesztiválzenekar társaságában vesz búcsút közönségétől.
b52be405-88f3-40e0-b790-5fd50547101a

Mint oly sok nagy elődje – Hubermann, Heifetz vagy Menuhin –, az 1936-ban született Pauk is csodagyerekként indult. Kiválóan zongorázó édesanyja és a sors különös szerencséje folytán a szomszédban lakó Neumann (később Nógrádi) Olga – a kor egyik legkiválóbb hegedűtanára – hatására már ötévesen hegedűt és vonót fogott a kezébe. A háborúban mindkét szülőjét elvesztő kisfiút Zathurecky Ede mindössze tizenhárom évesen felvette a Zeneakadémiára, ahol mestere, valamint Weiner és Kodály hatására néhány év alatt kitűnő muzsikussá és igazi hegedűvirtuózzá érett. 1956-ban valódi szenzációként megnyerte a genovai Paganini-versenyt, elárasztották koncertmeghívásokkal, de a diktatúra hazaparancsolta, így néhány nappal a forradalom kitörése előtt kénytelen volt hazatérni. Mi sem természetesebb, hogy további néhány nappal később végleg távozott az országból…

Az először Hollandiában letelepedő Pauk hamarosan Európa egyik legsikeresebb és legkeresettebb szólistája lett: szintén az emigrációt választó évfolyamtársával, Frankl Péter zongoraművésszel megnyerte a müncheni kamarazene-versenyt (1957), majd két évvel később a párizsi Long-Thibaud hegedűversenyt. 1961-ben debütált a londoni Royal Festival Hallban, még ugyanebben az évben el is költözött Londonba – ettől kezdve innen indult el a világ szinte összes koncerttermébe, nemritkán évi 80-100 koncertet adva. Solti Györgyhöz – akit szintén 1961-ben neveztek ki a Covent Garden zeneigazgatójának – fűződő szoros emberi és szakmai kapcsolatából számos emlékezetes koncert fogant: az ő meghívására debütált az USA-ban 1971-ben, a Chicagói Szimfonikusok vendégeként. Egy chicagói látogatása révén jutott legendás hírű hangszeréhez, a "Massart" Stradivarihoz is: egy hangszergyűjtő nagyrabecsülése jeleként ingyen Pauk használatába adta a hegedűt, amelyet a művész később megvásárolt.

"Van jó zene és rossz zene. Nekem mindegy, hogy Beethoven írta, vagy egy kortárs." – nyilatkozta egy interjújában, és valóban: Pauk példamutatóan sokat foglalkozik a kortárs zenével. Ő mutatta be Pendereczki hegedűversenyét Japánban, és vette fel Tippettét lemezre Colin Davis-szel; de rendszeresen játssza Szőllősy, Kurtág, Bozay és Láng műveit is, beleértve az utóbbi által neki komponált hegedűversenyt.

A másik misszió, a tanítás sem hiányzik életrajzából: a hatvanas évek közepén néhány évig a manchesteri Royal College-ban tanított, majd három évtized szünet után először a londoni Guildhall, majd 1987-től a Royal Academy professzora lett; de tanított Zürich-Winterthurban is, ugyanott, ahol unokatestvére, Polgár László éneket… Rengeteg növendéke közül sokan ma már maguk is befutott művészek, elismert tanárok: Pauk gondoskodott róla, hogy Hubay és Zathureczky öröksége megmaradjon a 21. században tanulóknak is. Most, hetvenegy évesen, mégis örök-fiatalon búcsút mond a közönségnek – s mi kicsit szomorúan, de hálás szívvel adjuk át a Maestrót négy unokájának.

(2007. december 28. 19:45 - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - "Titok-koncert" – Pauk György
búcsúhangversenye; km.: A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye, vez.: Fischer Iván)