Luca, Ottilia

NFZ spanyol turné - Útinapló 1.

2008.03.03. 00:00

Programkereső

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Spanyolországban turnézott február 15. és 21. között. Az útról és a koncertekről Kálmán Zsuzsa írt útinaplót.
e7da4b1c-97b7-4c59-857d-e045c8758b27

1. nap

Fegyelmezett utazás, lekéstük Párizsban a madridi csatlakozást, de Kovács Kriszta gyors intézkedése nyomán mintegy 20 perc alatt sikerült a CDG-n átszállni, s elérni a következőt. Nagy fegyelem, összeszokottság és rutin kell ahhoz, hogy egy komplett zenekar percek alatt elérje a repülőgépét, s a csoportgravitáció ne akadályozza a haladást egy ekkora repülőtéren. Hosszú-hosszú buszozás Valladolidba, nehéz a zenészélet.

2. nap

Verőfény, mindenki lazít, sétál, nézegeti a várost, amely meglepően impozáns, kulturált, s tele van látnivalóval. Kezdem érteni, miért nehéz a muzsikusoknak lakást találniuk. Belakunk vagy 3-4 emeletet, s már a kiírt próba előtt két órával csak úgy zeng az épület: a gyakorlás, a koncertre hangolódás már most elkezdődik. Az egyik szomszédom Paganinit gyakorol, a másik Schubert B-dúr szimfóniáját. Jó lesz!

A próba feszült, egyre kapkodóbb, Kocsis fokozatosan veszíti el a türelmét. Nem emeli meg a hangját, de ez talán még rosszabb. A zenekarban egyre nagyobb a jól érezhető pánik. 10 perc marad átöltözni, s kezdődik a koncert.

Valladolid: Az 1700 férőhelyes terem kicsivel több, mint kétharmadig telik meg! Százszor többen vannak, mint a MŰPÁ-ban mondjuk egy Simon Rattle-koncerten. Az emberek pulóverben, kabát a kezükben, mint ahogy mi moziba járunk. Rengeteg a fiatal.

Koncert: HÚ! A zenekar nagyon jó, de amit Kocsis művelt a Mozart B-dúr zongoraversennyel, az valami döbbenetes. Olyan hangokat varázsol elő a zongorából, amelyek nincsenek is benne. Az egész koncert remek, a közönség lelkes. Közben Kocsis fegyelmező tekintettel figyeli a zenészeit, egy-egy jobban sikerült belépés után egész picit odabiccent. Koncerten óriási biztonságot jelenthet egy ilyen karmester. Minden hangot szinte a kezével varázsol elő a zenészeiből. Azok meg, mint akiket Cipolla babonázott meg, teszik a dolgukat.

Előadás után a zenekar tagjai fáradtak, s nem túl lelkesek. A színpadon nem érzékelték a sikert, pedig volt! S – lehet, hogy ez a szoktatás – az foglalkoztatja őket, vajon Kocsis mivel nem lesz megelégedve. Pszichésen nem jó, ellenben félelmetes a művészi színvonal, amely kikerekedik belőle.

Aludni kell mindenáron, mert hajnali az indulás. A zenészek, ellentétben a civilekkel, ilyenkor még próbálnak, borozgatnak, megbeszélik a turné további programját. Órákig is eltarthat, míg koncert után leeresztenek, s kimegy a gőz.

3. nap

A hajnali indulás senkinek nem tesz jót, kevés alvás után igen fenyegetően mered elénk a nap: három óra buszozás Madridba, onnan egy óra repülés Barcelonába, ahonnan viszont már csak egy órát kell buszozni Gironába. Egy 20 perces megálló után érkezés a szállodába, ahol a társulatnak éppen annyi ideje marad, hogy igyon egy kávét, s máris indulás a koncertterembe.

Girona: laknak benne vagy 100 ezren. Nem szép hely, ellenben állítólag igen gazdag. Ez a kongresszusi központ külleméből egyelőre nem látszik, bár a ténytől, hogy egyáltalán van neki ilyen, már gyanút foghat az ember. A koncertterem egy 1320 férőhelyes csoda. A pianissimo is úgy szól, hogy egyszeriben fellelkesíti a legfáradtabb zenekari tagot is.

Kocsis, aki egyébként nem a zenekarral utazik, mert nem ül repülőgépre, a 900 km-es autóútja ellenére kipihentnek tűnik, derűsen várja a zenekart. Tegnap ugyan nyilvánosan nem mondta, de négyszemközt annyi azért elhangzott tőle, hogy „ezek a gyerekek teljesen rendben vannak. Magának Mozartnak is kellene még egy nap pihenés, mielőtt koncertet ad.” Az NFZ azonban nem Mozart, nincs még egy nap.

A próba jókedvű: ugyan a terem üres, én fényképezgetek benne, de a hangzás szinte szárnyakat ad a zenekarnak. Ami tegnap nem ment, az ma tökéletes. Van helyette más probléma, amit azonban Kocsis egy szekundum alatt, időnként emeltebb hangon korrigál. Zolinak nem jó a híre, azt mondják, iszonyúan le tudja barmolni a zenészeit, s hamar elveszíti a türelmét. Nos, lehet, de ebből eddig semmi nem látszik. Rengeteget magyaráz zenéről, értelmez, nagyon sokat tanul belőle minden zenész. Amikor pedig egyszer-egyszer elveszítette a türelmét, akkor sajnos – eddig legalábbis – mindig igaza volt.  A zenészei pedig tűzbe mennének érte. Sírnak, sírnak, de szerintem senki oda nem adná semmiért a lehetőséget, hogy Kocsissal muzsikálhat. Én csak hallgatom, de nekem is élmény.

Koncert. Dugig megtelik ez a hatalmas terem. 1300-an biztosan ülnek benne. Ennél már csak attól esünk nagyobb ámulatba, mikor kiderül, hogy a koncertterem mellett van még egy "kis kamaraterem", 800 fő részére. S az is meg szokott telni. Küllemre hasonlít a MŰPÁ-ra, az ülések ellenben sötétkék, bársonyos textíliából készültek. Még kényelmes is! Itt is rengeteg a család, a gyerek, a fiatal. Ez a közönség láthatóan nem sznobériából jár ide. Ők úgy járnak koncertre, mint a magyarok Harry Potter-filmet nézni. Itt divatos a komolyzene.

A zenekar szárnyal, Kocsis ma Mozart G-dúr zongoraversenyét játssza, úgy, hogy elakad a lélegzet. Érezni rajta, hogy előadás előtt valószínűleg Mozarttal személyesen egyeztetett. Schubertet is à la Kocsis hallotta az egyre hangosabban ünneplő közönség. Erről a D-dúr szimfónia előadásról pedig maga a szerző sem álmodhatott. Kár, hogy ezt a nagyon nehéz művet összesen egyszer játssza el az együttes. Nem is értem, miért, ha már egyszer megtanulták, s ráadásul remek. A közönség – azt hiszem, az a helyes szó erre: őrjöng. Pedig nem kis nevekhez vannak szokva. Két hete Lorin Maazel dirigált itt Beethovent. Állva tapsolnak az emberek: még, még. Nincs még. Kocsis láthatóan kíméli a zenekart, hiszen további három koncert áll előttük a következő négy napon. Az együttes tagjai a felhőkben, azt mondják, ilyen jókedvűen rég nem játszottak. Átjött. Holnap Barcelona.