Árpád

Telemann és barátai

2008.03.11. 00:00

Programkereső

Az elmúlt közel két évszázadban Georg Philipp Telemann nevét még a zenetörténészek is csak akkor emlegették, ha szóba került az ominózus, 1723-as lipcsei kántorválasztás. Johann Sebastian Bach csak azért nyerhette el az állást, ez kétségtelen, mert arról Telemann lemondott.

De már Bach 19. századi életrajzírója, Spitta is kijátssza egymás ellen a két alig összevethető – nagyon eltérő felfogással és stílusban komponáló – szerzőt, és Telemann rossz hírét, rossz sajtóját megalapozva bizonyította, hogy a nagy Bachot kora nem ismerte el.

Spitta romantikus szemlélete átöröklődött későbbi Bach-életrajzokba is, változást csak a régizenés mozgalom hozott: e mozgalomnak köszönhető, hogy nagyobb figyelem irányul a méltatlanul elfeledett Telemannra is. Telemann azért mondott le a kántori állásról, mert hamburgi munkaadói magasabb bérrel kecsegtették, és ígéretet tettek arra is, hogy övé lesz a lúdpiacon felhizlalt opera igazgatói posztja is. Lipcse szellemi műhelye, a lipcsei egyetem és neves oktatói vonzották Telemannt, a Tamás templom környezete inspirálóbbnak mutatkozott, mint a hamburgi Johanneumé, ahol már évek óta tevékenykedett. Bach később remekül illeszkedett be a neves oktatási intézmény oktatói közé, népszerűsége és tekintélye az egyetemen vitathatatlan.

Telemann jó keresztapa volt. Hamburgi állását keresztfiára, Bach legidősebb és legkvalitásosabb fiára, Carl Philipp Emmanuelre hagyományozta. Bach fia a Philipp nevet éppen a mi Georg Philippünk miatt kapta. A két jeles szerző Telemann eisenachi éveiben ismerkedett meg, kölcsönös tisztelettel viseltettek egymás iránt. Bach előadott, átdolgozott Telemann-műveket, például a G-dúr két hegedűre írt versenyművet. És a lipcsei állásra éppen Telemann hívta fel Bach figyelmét, amikor – Hamburg felé mentében – második lipcsei látogatása után átutazott Köthenen (már elhatározta, hogy le fog mondani a posztról, de döntését a városi tanács tudomására még nem hozta). Telemann-nak kilenc teljes operáját ismerjük (előkerülhetnek még újabbak, nevezetesen orosz könyvtárakból, negyvennél biztosan többet írt), arányaiban kevesebb műve maradt fenn, mint Bachnak, de ez a kevés mű is jelentős mennyiség: Telemann – nehéz elhinni, de igaz – többet alkotott, mint az egyébként termékeny Bach és Händel együttvéve. Több mint háromezer művet.

Telemann Händellel is jó viszonyt ápolt. Ottone című operáját Otto címmel dolgozta át: az átirat invenciózusabb és mulattatóbb, mint az eredeti. Händel előfizetője volt Telemann 1728-ban alapított zenei szaklapjának, az a Getreue Music Meister-nek, akárcsak a kor másik nagy szerzője és teoretikusa, Mattheson.

7f45d7c7-4bbf-463c-98db-7137a8c38b41

Telemann az autoriter, önfejű és valószínűleg félelmetesen tekintélyes Johann Sebastian Bachnál – legalábbis leveleik, beadványaik tanúsága szerint – szelídebb, kedvesebb ember lehetett; kiterjedt levelezést folytatott. Különösen Händelhez címzett, illetve tőle kapott levelei tanulságosak. Bach sohasem vetemedett volna olyan könnyed művekre, mint a részeges iskolamestereket kifigurázó Iskolamester kantáta, de olyan tréfákra sem, mint a Gulliver szvit. Arról nem is beszélve, hogy Telemann e mű kéziratlapján a törpék szólamát apróbb betűkkel írta le. Telemann a közérthetőségre törekedett, nem ódzkodott az egyszerűségtől, nem volt a polifónia elkötelezett híve; művei Bach műveinél sokkal homofonabbak. Ez is lehetett az oka annak, hogy ismertsége és elismertsége Bachénál nagyobb volt. Bach soha nem írt volna le olyan zenei gegeket, mint az említett művek vagy az ismert Don Quijote opera némely részlete. Telemann, mint a műjegyzékből is kitetszik – műveit TWV (Telemann Werke Verzeichnis) számmal jelölik – olvasott ember volt, zenével reflektált irodalmi jelenségekre.

Egyházzenei tevékenysége is legalább olyan jelentős, mint kamarazenéje – a legismertebbek a Párizsi kvartettek, amelyeknek néhány tétele tagadhatatlanul álmosító –, negyvenhárom passiót írt, de ezeknek is alig több mint felét ismerjük. A Márk- és a Lukács-passió mellett jelentősek kis létszámú együttesre írt kantátái: ezeket nem egyesével írta, hanem stílusban és szerkezetben összekapcsolódó évfolyamonként. Rendkívüli termékenységét jól lehet illusztrálni kantátáival. Tucatnyinál is több évfolyamnyi egyházi művet írt: minden vasárnapra (52-öt), valamint körülbelül évi húszat más további ünnepekre. Munkásságának ezt a részét csak mostanában kezdték el feltárni – többek közt a Telemann Társaság magyar vezetője, Székely András zenetudós. A zene szorgalmas archeológusai egyre több értékes és érdekes művet ásnak ki e roppant termésből, amelynek előállításhoz legfeljebb a kocsmákban fellépő lengyel és morva zenészek segítségét vette igénybe a szerző.

Gyakran hallgatta a morva dudásokat, amikor lipcsei (nem zenei, hanem jogi) tanulmányok után Pszczynába, majd Krakkóba került. Az elsők közt dolgozott fel népzenei témákat. Lipcsei éveiben ismerkedett meg Händellel; ő alapította a városban a Collegium Musicumot, amely felvirágozását és hírnevét is majd a Telemann örökébe lépő Bachnak köszönheti. Három életrajza 1995-ben magyarul is megjelent a Helikon Kiadónál, az említett Székely András gondos fordításában.

Húsvét előtt, március 12-én Telemann Jézus feltámadása és mennybemenetele című oratóriumával, valamint a lisszaboni földrengés hatására írt Vihar ódával színre lépő Ton Koopmant Kroó György – amikor az Amszterdami Barokk Zenekar élén először lépett fel hazánkban – "tüneményes jelenségnek" titulálta.

Koopman Telemannt – éppen negyven éve – még a vietnámi háború elleni tiltakozásul is játszott. Az attitűd már egészen más. Koopmant már nem fűti a forradalmi hevület, de előadása – remélhetőleg – nem fogja nélkülözni a szenvedélyt, a megindultságot, amelyek olyan élénkké és érdekessé teszik interpretációit. Legyen szó akár Telemannról, akár annak neves barátairól.

(2008. március 12. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - Az Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus hangversenye (LOW Holland-flamand Kultfeszt); Telemann: Die Donnerode; Die Auferstehung und Himmelfahrt Jesus; km.: Deborah York/szoprán, Bogna Bartosz/alt, Tilman Lichdi/tenor, Klaus Mertens, Ekkehard Abele/basszus, vez.. Ton Koopman)