Bernadett

Már a zenekar sem bírta a hangerőt

2008.04.10. 00:00

Programkereső

Egy világpremier maradt el, miután a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara kénytelen volt levenni programjáról Dror Feiler svéd-izraeli zeneszerző egyik kompozícióját, mert az egészségre káros hangerővel kellett volna előadni.
4c379d28-d1d1-4b8f-bb9c-7c9c14017bb1

A komponista Mahmud Darwash, egy arab költő Halat Hisar (Ostromállapot) című verse alapján írta művét, amely a zenekar menedzsere, Trygve Nordwall szerint „géppuskaropogással kezdődött, és még ez volt a leghalkabb rész”. A százfős zenekar tagjainak még órákkal a próbák után is zúgott a füle, ezért fejhallgatókat készültek hordani, ami viszont az előadást nehezítette volna meg. Az EU új előírása alapján a munkahelyi zajszint nem emelkedhet 85 decibel fölé, Nordwall azonban a 130 decibelt mért a húszperces darab elhangzásakor, annyit, amennyi egy repülőgép felszállásakor hallható. Feiler szerint műve nem volt hangosabb, mint Wagner vagy Sosztakovics kompozíciói, de egyes vélemények szerint, ha az EU új szabályozását betartanák, Strauss egyes darabjait sem lehetne játszani.