Júlia, Rita

Orgonabemutató – ezúttal a Kassai téri templomban

2008.04.22. 00:00

Programkereső

2007. áprilisban indult el az a példátlan kezdeményezés, amelynek keretében ingyenes programok során mutatják be előadóművészek és építők az ország orgonáit. A sorozat 2008-ban is folytatódik: a negyedik állomás a budapesti Kassai téri templom lesz, április 25-én.
ca3ebc4b-5b13-4edb-8940-8dc740668588

A nagysikerű áprilisi felütésre, amelyről a Fidelio fórumának Orgonabemutatók topicjában is olvashatnak, a Domonkosok templomában került sor Varnus Xavér közreműködésével. Azóta számos művész kalauzolta a lelkes orgonarajongókat: Deák László, Kecskés Mónika, Koloss István, Fehér László, Váradi István, Pálúr János, Baróti István, Fassang László, Mészáros Károly és Horváth Márton Levente.

2008-ban az első orgonabemutató során az Aquincum orgonaüzem legnagyobb orgonáját Enyedi Pál orgonaművész és Pour László a hangszer egyik tervezője mutatta be az érdeklődőknek. A második állomás a Mátyás-templom volt, ahol Hock Bertalan tartott bemutatót. A harmadik alkalommal a Pannonhalmi Bencés Apátság orgonáját tekinthették meg az orgonabarátok Áment Ferenc Lukács atya segítségével. A negyedik találkozás alkalmával a budapesti Kassai téri templom három manuálos orgonáját mutatja be Gesztesi Tóth László orgonaművész és a hangszer tervezője, Kárpáti József és Baróti István orgonaművész. A bemutató után lehetőség nyílik majd arra, hogy mindenki, aki kedvet érez, kipróbálhassa az orgonát.

A programok ingyenesen megtekinthetők, de jelentkezés szükséges: orgonabemutato@fidelio.hu. További részletek az az Orgonabemutató fórum topicban.

2008. április 25. 19:30 Kassai téri templom (Budapest) - Gesztesi Tóth László, Kárpáti József, Vági Gyula és Baróti István orgonabemutatója; Kodály: Csendes mise orgonára; Prelúdium; Liszt: Ave Maris Stella; Koloss István: Elégia; Húsvéti fantázia)