Eleonóra

A csodafa – ősbemutató az NFZ gyerekkoncertjén

2008.04.27. 00:00

Programkereső

Május 4-én, vasárnap délelőtt 11-kor és délután háromkor ritka élményben lehet része annak, aki ellátogat a Művészetek Palotája Fesztivál Színházába. A Nemzeti Filharmonikusok ez évi ifjúsági sorozatának utolsó előadásán zene és mese kapcsolódik össze – mégpedig egy közismert, rendkívül népszerű darab és egy vadonatúj kompozíció segítségével.
c6a97dd8-236d-4071-869e-95ec32a34822

Mindkettő azzal a céllal született, hogy megismertesse a gyerekekkel a hangszerek és a zenekar hangzását, kifejezési lehetőségeit, s mindkettőben narrátor meséli el a történetet. Prokofjev darabja, a Péter és a farkas 1936-ban keletkezett, Orbán György A csodafa című szimfonikus meséje pedig hetven évvel később. Ő a Nemzeti Filharmonikusok felkérésére komponált egy bő húszperces művet Marianne Poncelet meséjére. A belga írónő Yehudi Menuhin közvetlen munkatársa volt, s 1991 óta a Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány főtitkára. Meséjének magyar változatát Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító készítette el – a zeneszerző ezt a szöveget használta fel. A mesélő szerepében Mácsai Pál lép színpadra, a Péter és a farkas narrátora Für Anikó lesz. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart Antal Mátyás vezényli.

Az Ünnepi Könyvhétre, a Csimota Kiadó gondozásában jelenik meg A csodafa meséjét tartalmazó, Takács Mari által illusztrált könyv, CD-melléklettel, amelyen nemcsak magát a művet lehet meghallgatni, hanem a hozzá fűzött magyarázatokat is, melyeket a darabból vett rövid részletek tesznek teljessé. A május 4-i két hangverseny közönségének azonban nem kell még egy hónapot várnia: csak ezen a napon, a helyszínen megvásárolhatják a könyvet, a hozzá tartozó CD-vel együtt.

(2008. május 4. 11:00 és 15:00 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Zene és mese - a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ifjúsági koncertje; Marianne Poncelet-Orbán György: A csodafa - szimfonikus mese (ősbemutató); Prokofjev: Péter és a farkas; km.: Für Anikó, Mácsai Pál (próza); vez.: Antal Mátyás)