Árpád

Zeneszerző filmen

2008.05.02. 00:00

Programkereső

Kilar nevével véletlenül találkoztam. Húsz évnél is régebben volt, hogy apám néhány napra Lengyelországba utazott. "Ekkoriban mesebeli" árfolyamon lehetett a forintot zlotyra váltani, a magyarok pedig szívesen ruccantak ki kiskirályt játszani Krakkóba vagy Varsóba.

Apám, nem tudván elkölteni napidíját, betért egy nagyobbacska lemezboltba, hogy fiacskája legújabb mániájához (a kortárs zene habzsolásához) néhány bakelittel járuljon hozzá. A boltosnak csak annyi dolga volt, hogy kortárs lengyel zeneszerzők műveiből telerakjon egy kosarat, apámnak meg csak annyi, hogy a nevetségesen kis összeget leszurkolja.

Így jutottam hozzá első Witold Lutoslawski-, Krzysztof Penderecki-, Eugeniusz Knapik- és Wojciech Kilar-lemezeimhez. Az első Kilar-darab, amit hallottam, az Exodus volt. Megdöbbentő hatást gyakorolt rám a mű antiavantgárd nyelvezete, egyszerű, mindössze négy hangból álló, fríg témája, melyet huszonöt percen keresztül ismételget az egyre nagyobbra duzzadó (a la Bolero vagy Leningrádi szimfónia), végül kórussal kibővített zenekar. Nem tudtam, hogy Kilar ebben az időben már a világ legfoglalkoztatottabb filmzeneszerzői közé tartozott, s olyan alkotókkal dolgozik együtt, mint Zanussi vagy Wajda. Azt sem tudtam, hogy az Exodus (1979-81) milyen szorosan kapcsolódott a lengyel Szolidaritás mozgalmához.

Mindenesetre elkezdtem figyelni Kilar pályáját, s bár egy jól nevelt huszonéveshez illően kitartottam a radikális avantgárd mellett, a Kilar-kompozíciókkal aláfestett filmeket is egyre nagyobb érdeklődéssel követtem. Így bukkantam rá a mozitörténet egyedülálló darabjára, Krzysztof Zanussi 1992-es Csendes érintés című, giccshatáron egyensúlyozó, de őszintén kíméletlen, az elmúlás fájdalmában már-már kéjesen megmártózó filmjére. A történet főhőse egy Lengyelországból Dániába áttelepült, zsidó származású, a film története szerint világhírű zeneszerző, Henry Kesdi (Max Von Sydow zseniális alakítása). Az alkotói válságát szerettei kínzásával kompenzáló, megkeseredett zeneszerző élete akkor vesz új fordulatot, amikor megjelenik nála egy fiatal, lengyel zenetudós. Az ifjú azt veszi a fejébe, hogy Kesdit úgy csábítja vissza a zeneszerzéshez, hogy ad neki egy jó zenei témát, ami nem más, mint Kilar Exodusának négyhangos motívuma. A történet egyik szála azt mutatja be, hogyan tér vissza e témát hallva a zeneszerző alkotókedve, hogy végül megkomponálja időskori főművét, ami pedig természetesen maga az Exodus. S hogy egy film egy élő zeneszerző egyik művének megkomponálásáról szól, nos, ez valóban egyedülálló.

Az Európában nagy elismeréssel övezett filmzeneszerzőre ezek után figyeltek fel Hollywoodban. Az Exodus zenéjét "véletlenül" meghalló Spielberg a muzsikát a Schindler listája trailerében használta fel (Kilar neve azonban nem szerepel a Schindler stáblistáján…), majd jött Francis Ford Coppola, aki készülő Drakula-filmjéhez európai szimfonikus zenét képzelt el – és úgy találta, hogy ilyet Los Angelesben nem tudnak írni. Kilart, aki az utóbbi évtizedben dolgozott Roman Polanskival (A kilencedik kapu, A halál és a lányka, A zongorista) és Jane Campionnal (Egy hölgy arcképe), végül is Coppola fedezte fel Hollywood számára. Az utóbbi, Henry James regényéből forgatott filmben olyan színészek játszottak, mint Nicole Kidman, John Malkovich vagy John Gielgud, a zene pedig Kilar 1996-97-ben komponált zongoraversenye.

be99b8a1-57a5-4b13-96a2-42d5449c3af5

Rózsa Miklóshoz hasonlóan ő is "komoly", csak a koncerttermek számára dolgozó alkotóként kezdte pályáját. Az 1932-ben született, jelenleg Katowicében élő Kilar zongora- és zeneszerzés tanulmányait Katowicében és Krakkóban, később Párizsban Nadia Boulanger-nál és Darmstadtban folytatta. Stílusa kezdetben az európai és a lengyel neoklasszicizmus hatása alatt állt. Az 1956-os magyar események hatására megírta élete egyetlen politikai indíttatású darabját (Óda Bartók Bélához). A kompozícióban többek között két, Bartóktól származó dallamot is feldolgozott. A hatvanas évektől Krzysztof Penderecki és Henryk Mikołaj Górecki mellett az új lengyel avantgárd egyik képviselője lett. Az 1962-ben bemutatott Riff 62 című darabja az ultramodern lengyel zene manifesztumává vált, s Kilar a Varsói Ősz egyik központi, nagy érdeklődést vonzó figurája lett. A kísérleti zenei nyelv jellemezte 60-as években írt további műveit (Generique, Diphtongos) is, majd a 70-es évek elején – egy rövid minimalista intermezzo után – váratlanul megtagadta az avantgárdot: az egyszerűbb nyelv, a tradíciók felé fordult. Ez a fordulat és a népzenei inspirációk együttesen járultak hozzá a lengyel nemzeti stílus megújításához, amelynek fontos mérföldkövét az 1974-es Krzesany (Hegymászás) című szimfonikus költemény jelentette.

Első filmzenéjét 1958-ban komponálta, s azóta 130-nál több filmben dolgozott. Az 1960-as és 70-es években elhalmozták felkérésekkel, így komolyzenei munkássága némileg háttérbe szorult. Krzysztof Zanussi valamennyi filmjéhez ő írt zenét, és Andrzej Wajda több mozijában (Az ígéret földje, Korczak, Pan Tadeusz) az ő muzsikája szól. Munkamódszerére jellemző, hogy például az 1999-es Pan Tadeusz 19. századi miliőt megjelenítő táncjeleneteihez előre megírta az adott korszak stílusának megfelelő báli zenéket, s a színészek már a forgatás alatt ezekre a kompozíciókra készített koreográfiákat táncoltak. Kilar filmzenéinek minőségére jellemző, hogy legtöbbjük koncertdarabként is megállja a helyét. Nincs ez másképp a Pan Tadeusz-sal sem, kézenfekvő volt hát a filmzenéből táncszvitet készíteni.

A 2002-ben bemutatott Wajda-vígjáték, A bosszú a 18. századi lengyel nemesi világ gúnyos ábrázolása. A forgatókönyv Aleksander Fredro komédiáján alapul, s a vidéki nemesség bemutatásához elengedhetetlennek tűnt egy stílusjátéknak sem utolsó mazurka felcsendítése. Nem is lehetett kérdés Wajda számára, hogy kivel komponáltassa meg ezt a mazurkát.

Kilar a létező összes fontos lengyel zenei díjat megkapta, és a nemzetközi zenei világ is többször honorálta életművét. Még avantgárd korszakában kapta meg a bostoni Lili Boulanger Alapítvány díját, vagy a New York-i Alfred Jurzykowski Alapítvány elismerését. Filmes pályafutását olyan díjak fémjelzik, mint a Gdanski Filmfesztivál kitüntetése (Az ígéret földje), a Prix Louis Delluc (Paul Grimaut: A király és a madár – rajzfilm), a Korki Fesztivál díja (Zanussi: II. János Pál pápa), az ASCAP (Amerikai Zeneszerzők, Szövegírók és Producerek Társasága) díját pedig a Drakula filmzenéjéért nyerte el. A zongorista (Roman Polanski) filmzenéje az egyik legrangosabb francia filmdíjat, a Césart nyerte el.

1991-ben Zanussi (ki ismerné Kilart jobban?) portréfilmet készített a zeneszerzőről, melyet Magyarországon is bemutattak.

(2008. május 5. - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Bydgoszczi Pomorska Filharmonia Szimfonikus Zenekarának koncertje a Lengyel Köztársaság "A május 3-ai Alkotmány" nemzeti ünnepe alkalmából; Wojciech Kilar: Mazurka a Bosszú című film zenéjéből; Zongoraverseny; Szvit a Pan Tadeusz című film zenéjéből; Krzesany – szimfonikus költemény; km.: Pawel Kowalski (zongora); vez.: José Maria Floréncio)