Pandora, Gabriella

"Mind én vagyok" - I.

2008.06.04. 00:00

Programkereső

Május 24-én mutatták be Gergye Krisztián táncos-koreográfus új produkcióját, a Melankóliát. Az előadás rekviem formában íródott zenei anyagát Philipp György állította össze, aki énekesként maga is részt vett az előadásban. A sokoldalú fiatal zenésszel színházról és zenéről beszélgettünk, terveiről faggattuk. INTERJÚ

Philipp György

- Tanultál ütőhangszereken, később hegedültél, a konzervatóriumban zeneszerzéssel foglalkoztál, majd végül karmester szakon diplomáztál. Miért éppen ez volt a sorrend?

- Az előzmény az, hogy óvodás koromban kiscsoporttól kezdve már nagyon sokat - talán túlságosan is sokat - énekeltem magamban. Ennek rövid távú következménye az lett, hogy egy okos óvó néni neurotikusnak diagnosztizált, amiben lehet némi igazság. Azt, hogy elkezdtem hegedülni, anyukámnak köszönhetem, ő kardoskodott emellett. Hamar kiderült, hogy a hangszertanuláshoz lusta vagyok, a rendszeres gyakorlás igencsak nehezemre esett. Az általános iskola végén jött az ötlet, hogy zeneszerzéssel próbálkozzak, de világossá vált, hogy ez sem egészen az én világom. A darabok komponálása sok időt igényel, kicsit rabszolgamunka. Kocsár Miklóstól sokat tanultam, és minden, az ütőhangszer, a hegedű és a zeneszerzés is hozzájárult a karmesteri tevékenységemhez. Úgy gondolom, minden próbálkozás fontos volt, és épp így kellett jönnie a dolgoknak egymás után. A zeneszerzés pedig belém nevelt egyfajta dramaturgiai érzéket, és ezt a színházi előadások zenei anyagának kidolgozásánál nagyon jól tudom hasznosítani.

- Énekléssel mikor kezdtél foglalkozni, hiszen mindezen túl kórusokban énekelsz és szólistaként is fellépsz?

- A Budapesti Énekes Iskolában énekeltem éveken át mesteremnél, Bubnó Tamásnál. Őt valóban a mesteremnek hívhatom, és azt hiszem, keveseknek adatik meg az ilyen. Ez nem igazán hangképzési gyakorlat, hanem abból a szempontból fontos, hogy átfogó és alapos egyházzenei műveltséget ad. Ennek köszönhetően ma is sokat foglalkozom egyházzenével. Ének-tanulmányaimat csak néhány éve kezdtem.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?

- Színházba és koncertre járó ember vagyok, aki tudja élvezni azt is, amit túl filozofikus elmék vagy nagyon kortárs művészek kevésbé szoktak. Korábban Eszenyi Enikő rendezte előadásokban énekeltem a Vígszínházban és a Pesti Színházban. Ma már ezek az előadások nem csigáznak fel annyira, mint amikor futottak. És annyira sosem kötődtem a színházhoz, mint az utóbbi két évben, mióta Ágenssel elkezdtem dolgozni. A Szent Efrém Bizánci Férfikar, melyben szintén énekelek, szerepelt Ágens Ulixes című előadásában. Ekkor kerültem közel hozzá, ebből szakmai kapcsolat és jó barátság lett, remélem, hosszú távra. És ennek az együttműködésnek köszönhetően ismertem meg Gergye Krisztiánt is. Úgy érzem, hogy mostanság, két-három éve egyfajta krízisen megyek keresztül. Kevés olyan partnert találok, akivel szakmailag teljesen egyetértek, aki felveszi a tempómat, és úgy tudok vele dolgozni, ahogyan én szeretnék. Irigylem azokat a zenészeket - mint például az Amadinda ütőegyüttest vagy a Cotton Club Singerst -, akik megtalálják a partnerüket vagy partnereiket, és egész életükben tudnak együtt dolgozni. Én nem vagyok ilyen. Most színházi korszak van az életemben, amit nagyon élvezek, és bízom benne, hogy hosszú ideig tart majd, csalódások nélkül.

- A színházi zene voltaképp alkalmazott művészet. Nem kisebb-e a szabadságod, mint önálló zeneszerzőként?

- A színházi produkcióhoz történő komponálást nem érzem alkalmazott vagy másodlagos feladatnak, másrészt nem tartom magam zeneszerzőnek. Gergye Krisztiánnal az Édes szívem, ribanc vagy című előadásban és a Melankóliában dolgoztam együtt, és zenei téren szinte teljhatalmat kaphattam tőle. Előálltam az ötleteimmel, Krisztián kiszűrte, melyik jó, melyik rossz, és rögtön mondta, mit szeretne még. Végrehajtó embernek tartom magam, majdnem teljesen alá tudom rendelni magam a rendezésnek. De csak majdnem…

- Hogyan született meg a Melankólia zenei anyaga?

- Amint Gergye megemlítette, hogy tervez egy melankóliáról szóló előadást, azonnal tudtam, hogy milyen zenéket szeretnék mindenképp beletenni. A zenei anyag egy részével, mint pl. a Mozart- vagy Fauré-rekviemek, már találkoztam karmesterként. Ebben az előadásban ugyanakkor nemcsak rekviemrészletek vannak, hanem egyéb, nem liturgikus jellegű művek is. A Melankólia zenei formája egy "hétköznapi" gyászmise szerkezete szerint épül fel. Elvileg. De a gyászmiséből hamar gyászszertartás lett, mely felekezet- és stílusfüggetlen. Így szerepel benne például egy kaddis vagy egy sinatrásított Mahler-gyermekgyászdal, egy poprekviem, töredék témákra készített drum’n’bass szám, egy De Falla-altató… Az anyagok, melyekkel a rekviemrészletek kibővülnek, számomra az előadás költői vonalát képviselik. De igyekeztem távol maradni a pátosztól, nem akartam földtől túlságosan elrugaszkodott lenni. Schnittke például kiválóan ellensúlyozza a patetikus emelkedettséget.

(Az interjú folytatása holnaptól olvasható a Fidelión.)