Aladár, Álmos

A hét portréja: Henryk Wieniawski

2008.07.07. 00:00

Programkereső

A lengyel hegedűvirtuóz korabeli beszámolók szerint szerelmével, Isabella Hamptonnal tervezett házasságát a lány szülei ellenezték. Ekkor Wieniawski megírta Legenda című kompozícióját (op. 17), melynek szépsége olyannyira megindította Isabella szüleit, hogy a pár 1860-ban összeházasodhatott.
e918ced6-07fa-412d-ba11-8f3311922466

Henryk Wieniawski lengyel hegedűvirtuóz és zeneszerző 1835. július 10-én született Lublinban, és 1880. március 31-én hunyt el Moszkvában. Rendkívüli tehetségét hamar felfedezték, nyolc éves korában már a Párizsi Conservatoire-ban Massart tanítványa volt. A diploma megszerzése után bátyjával, a zongorista Józeffel évekig koncertezett. 1847-ben jelent meg első műve, a Grand Caprice Fantastique.

Anton Rubinstein meghívására Henryk Wieniawski Szentpétervárra utazott, ahol 1860-tól 1872-ig tanított, ezen kívül az Orosz Zenetársaság zenekarát és vonósnégyesét vezette. 1872-től 1874-ig Rubinsteinnel az Egyesült Államokban turnézott, majd 1875-től Henri Vieuxtemps helyét vette át a Brüsszeli Zeneakadémia hegedűprofesszoraként. A belgiumi tartózkodás alatt megromlott egészsége, emiatt a koncertek gyakran félbeszakadtak. 1879-ben Ogyesszában búcsúkoncertet adott, a következő évben, Moszkvában szívroham következtében meghalt. Síremléke a varsói Powacki temetőben található.

Henryk Wieniawsi két igen nehéz hegedűversenyt komponált. Jól ismert az a két etűd sorozata is, amely nem hiányozhat a hegedülni tanulók repertoárjából. Az egyszerűbb "10 Etudes-Caprices"-t két hegedűre komponálta, a „L'Ecole Moderne pedig speciális technikák fejlesztésére íródott. Ebben az az opusban található az a variáció sorozat, amit az osztrák (ma német) himnusz dallámára írt.

Az opus 16-os Scherzo-Tarantella és a 17-es számú Legenda gyakran hallható a koncertpódiumokon. Népszerű művei közé tartozik a hegedűre és zongorára komponált Mazurkák és Polonézek, amelyek igen nehéz technikai feladatok elé állítják az előadóművészt, mert balkéz pizzicato-t, nagy ugrásokat, üveghangokat, kettős fogásokat tartalmaznak. A néha "orosz vonófogás"-nak nevezett technika, amelyet igazság szerint Wieniawski fejlesztett ki, (majd később Auer és tanitványai, pl: Heifetz és Milstein tökélesítettek) tette lehetővé e rendkívüli technikai feladatok teljesítését - ez egy merevnek tűnő vonókezelés, ami képessé tette az úgynevezett "repülő staccato" (staccato volante) lejátszására.

Wieniawski halála után számtalan kitüntetésben részesült. Lengyelországban arcképével díszített bélyeget adtak ki 1952-ben és 1957-ben, és a 100 zloty-s bankjegy 1979-ben az ő képmásával jelent meg. A Wieniawsi hegedűversenyt 1935-ben rendezték először, és 1952 óta ötévente kerül megrendezésre.