Mátyás

Kulturális kavalkád Zemplénben

2008.07.24. 00:00

Programkereső

A sárospataki Rákóczi-vár udvarán Michel Bourdoncle zongorista és a Budafoki Dohnányi Zenekar közös koncertjével nyitja meg kapuit a Zempléni Fesztivál. Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett programsorozaton augusztus 8. és 17. között tizenkilenc település több mint 40 helyszínén, mintegy 55 programmal várják az érdeklődőket.
5edc0d19-5d78-4c42-8969-ee4d51ae3dca

A tavalyi fesztivál jellegét, szerkezetét és programválasztékát megőrizve ezúttal is számos érdekességgel várják a Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe látogatókat – tudtuk meg Turjányi Miklós fesztiváligazgatótól a mai sajtótájékoztatón. A kiállítások, zenés színházi előadások, táncprodukciók koncertek és családi programok mellett többek között reneszánsz filmfesztiválra is ellátogathatnak az érdeklődők. A szervezők minden évben igyekeznek valami újat létrehozni, így ezúttal színművészeti egyetemisták közreműködésével állítják színpadra Mendelssohn Szentivánéji álmát.

Idén is lesz éjszakai jazz, ahol többek között a Bolla Quartett, a Fábián Juli Jazz Riff és a Babos Project Special várja a műfaj szerelmeseit. Folytatódnak a kirándulókoncertek is, amelyeken – a zene élvezete mellett – lehetőség nyílik a régió kulturális és természeti kincseinek megismerésére. A koncertek mellett számos színházi előadás is bekerült a programba: lesz S.Ö.R. (Shakespeare Összes Röviden – angolul), operettválogatás a Budapesti Operettszínház művészeivel és Villon-összeállítás is Mácsai Pál és Huzella Péter előadásában.

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól a Honvéd Táncszínház Zene-bona, szana-szét című előadása a Hegedős Együttes, M. Simon Andrea és Chován Gábor közreműködésével. A produkcióban kortárs költők, köztük Fecske Csaba, Kukorelly Endre, Tóth Krisztina gyermekszemüveggel írt friss versei, ritmusjátékok, zene és tánc egyaránt helyet kapott. A Szerencsre látogató családok pedig lovagok, udvarhölgyek és mutatványosok társaságokban tölthetnek el egy délutánt Mátyás király udvarában.

A művész-lét szépségeiről és nehézségeiről mesél a londoni Királyi Operaházat, a milánói Scalát és a New York-i Metropolitan Operát is megjárt Rost Andrea, aki néhány népszerű dallal is megajándékozza a közönséget. A fesztivál záróhangversenyén Schubert-, Mozart- és Pergolesi-dallamok csendülnek fel a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában.