Luca, Ottilia

A végzet hatalma

2008.09.01. 00:00

Programkereső

A szimfóniák mellett Mahler elsősorban a dalok szerzője: az idén negyedik évébe lépő Budapesti Mahler Ünnepen elhangzó két dalciklusa – a Gyermekgyászdalok és a Dal a földről – más-más módon, de egyaránt a századforduló különleges hangulatát árasztja.

Negyvenedik életévében járt Gustav Mahler, amikor felfedezte magának Friedrich Rückert költészetét. Viszonylag rövid időszak alatt öt olyan zenekarkíséretes dalt komponált az 1866-ban elhunyt költő verseire, amelyeket utóbb egy nagyobb ciklus részeként adott közre, s belekezdett egy másik sorozatba is – a Gyermekgyászdalokba. Ez utóbbihoz a Rückert életében kiadatlanul maradt, több száz (!) gyermeksirató közül választotta a szövegeket. A torokszorító hangulatú költemények alighanem ifjukorának tragikus élményeire emlékeztették. Szülei 12 gyermekéből csak hat érte meg a felnőttkort. Rögtön az első meghalt csecsemőként, így a másodszülött Gustav maradt a legidősebb, akinek öt testvére kicsiny koporsóját kellett utolsó útjára kísérnie.

1901 őszéig három tétel készült el a tervezett sorozatból – a bécsi opera igazgatója főként nyáron tudott időt szakítani a komponálásra – a munka itt néhány évre félbemaradt. Mahler feleségül vette Alma Schindlert, s hamarosan boldog apának mondhatta magát. A házaspárnak már a második gyermeke is megszületett, amikor a zeneszerző úgy döntött, ismét előveszi, és további tételekkel egészíti ki a Gyermekgyászdalokat. Igen színes, bár kevésbé megbízható mermoárja szerint Alma hevesen tiltakozott, félt attól, hogy a művel férje kihívja maga és családja ellen a sorsot. Hiába. A ciklus a bemutatón (1905) nagy sikert aratott. Röviddel utóbb viszont valóban bekövetkezett a tragédia: megbetegedett és meghalt a Mahlerék elsőszülött kislánya…

Mahler nyitva hagyta a kérdést, női vagy férfihangon szólaljanak-e meg a darabok. A gyakorlatban mindkettő elterjedt, jóllehet a harmadik tétel szövege egyértelműen az apa gyászáról szól, s miután a többi tételben nincs arra konkrét utalás, hogy kinek az érzelmeit közvetíti az ének, helyesebb az egész ciklust férfihangon énekelni. Elvileg elképzelhető volna az is, hogy női- és férfihangok váltakozzanak,de ez a megoldás nem honosodott meg a koncertéletben. Noha a szövegek tagadhatatlanul csábítanak erre, a zeneszerző tudatosan kerülte az érzelmes túlzásokat, a szentimentalizmust. Talán ez a dalok hatásának legfőbb titka. Visszafogottság, takarékosság jellemzi pédául a zenekari hangzást. A kürtök kivételével ezúttal hiányoznak a Mahler-szimfóniákban bőséggel alkalmazott rézfúvósok, s feltűnően sok a kamarazene-jellegű részlet. Az egyes tételek felépítése általában nem távolodik messzire attól, amit az elemzők "variált strófikus" formának neveznek. Különösen jól követhetők a strófahatárok az első dalban: minden strófát kétszólamú hangszeres bevezető kezd.

Sokszor érezhető még Wagner hatása – fiatalkorában Mahler elszánt wagneriánus volt – a második dal kezdőmotívuma pédául igen közel áll a Trisztán végtelenül szomorú harmadik felvonásának kezdetéhez, s az utalás alighanem tudatosó. Az ötödik tétel sok tekintetben eltér a többitől. Míg azok inkább lassú tempójúak és rendre halkan kezdődnek, csak pillanatokra izzik fel bennük a szenvedély, ez rögtön az elején roppant izgatott, viharos – híven az alapul vett szöveghez ("Ebben a kegyetlen, zord időben sohasem engedtem volna ki a házból a gyermekeket. És mégis kivitték őket, semmit sem tehettem ellene…"). A befejezés azonban békét, belenyugvást, vigaszt hirdet: hitet abban, hogy az ártatlan lelkek odafönt, az égben igazi otthonra találnak.

Két esztendővel a Gyermekgyászdalok bemutatója után, 1907-ben kezdte komponálni Mahler Dal a földről című, utolsó zenekar-kíséretes dalciklusát, s 1909 októberében tett pontot a partitúra végére. Az alapul vett költemények ezúttal kínai eredetűek: Hans Bethge Die chinesische Flöte (Kínai fuvola) című kötetéből valók. A távol-keleti zene és költészet iránt a 19. század utolsó éveiben támadt fel az európai művészek érdeklődése. Általában úgy tartják, a fordulatot az 1889-es nagy párizsi világkilállítás hozta meg: a fiatal Debussy pédául itt hallhatott jávai gamelánt, annami (vietnami) színpadi muzsikát. A huszadik század első éveiben-évtizedeiben a kínai vers értelmiségi körökben szinte divattá vált, és ez a divat ihlette pédául Karinthy remek paródiáit. Az európai olvasó persze a legtöbb esetben erősen torzított szövegeket láthatott, fordítások fordításait. Bethge sem tudott kínaiul, mások nyersfordításait költötte tovább, illetve francia vagy angol fordításokat vett alapul. Mahler Bethge szövegeit is csak nyersanyagnak tekintette: ha szükségét érezte, szabadon alakított rajtuk, s egy kivétellel a címeket is megváltoztatta. A hat tétel címe végül is a következőképp alakult: 1. Bordal a föld nyomorúságáról (Li Taj-po nyomán – ezt verset Betghe kötetében is ezen a címen találjuk), 2. Őszi magány (Csang-Csi), 3. Dal az ifjúságról (Li Taj-po, Bethgénél a cím: A porcellánpavilon!), 4. A szépségről (Li Taj-po), 5. Tavaszi részegség (Li Taj-po), 6. Búcsú. Ez utóbbiban Mahler önkényesen két verset vont össze, Meng Hao-zsan alkotását, amelyet Bethgénél Barátomra várva címmel talált meg és Vang Vej-ét (címe Bethge kötetében: Búcsú barátomtól).

A ciklust Mahler szándéka szerint váltakozva énekli férfi és női szólista. A férfidalok (1., 3., 5.) lendületesebbek, szenvedélyesebbek, a 2. és 4. tétel inkább szemlélődő karakterű, lassú tempójú zene. Mindegyikben felfedezhetők pentaton motívumok, a legfeltűnőbb a "kínai" motivika a harmadik tétel bevezetőjében. Mindez azonban inkább csak tiszteletteljes főhajtás a versek szerzői előtt: olyasfajta egzotizmusra, mint egyes francia kortársai, például Ravel, Mahler nyilvánvalóan nem törekedett.

23648680-f655-4f40-974a-887394bdc013

A zárótétel önmagában olyan terjedelmes, mint a megelőző öt együttvéve: a két verset hosszabb zenekari közjáték választja el egymástól. Nem csak Mahler, de talán az egész zenetörténet legmegrendítőbb gyász- és búcsúzenéje ez: barokk passiókra emlékeztető motívumokkal, döbbenetes színekkel. "Ewig, ewig" (örökké, örökre) – ismétli egyre halkabban a mű végén az énekes. S mintha maga is átlényegülne, szellemé változna, feloldódna a hangszerek hangjainak szövetében. A zárlatot már nem mondja ki. A zenekar sem jut el a végső C-dúrig. Az utolsó, még hallható harmóniában a C-dúr hármashangzat fölött egy "a" hang is megszólal.

A mű bemutatóját Mahler már nem érhette meg. Pedig ezúttal tudatosan törekedett rá, hogy ne hívja ki maga ellen a sorsot. Eredetileg IX. szimfóniának szánta darabját – óriási apparátusra írt VIII. szimfóniáját, az "ezrek" szimfóniáját még 1906-ban befejezte– de Beethoven, Bruckner, Dvořák példája megrettentette. Egyikük sem jutott túl a kilencediken. (A különös névsor azóta folytatható: Glazunov, Vaughan Williams is a kilencedik után halt meg, a modern Schubert-kutatás kilencediknek tartja a nagy C-dúrt). A dalszimfónia tehát nem lett "igazi" szimfónia, nem kapott számot. Csakhogy utána Mahler nem tudott ellenálni a kísértésnek, felbátorodott: mégis írt egy négy tételes kilencedik szimfóniát. És a végzet nem hagyta kicselezni magát. A tizedikből a komponistának már csak egy tételt sikerült befejeznie…

(2008. szeptember 6. 19:45 és szeptember 7. 15:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje; Csemiczky Miklós, Dubrovay László és Mahler művei, km.: Birgit Remmert (mezzoszoprán), Ács Ákos (klarinét), az MR Énekkar Női Kara (karig.: Strausz Kálmán), MR Gyermekkórus (karig.: Thész Gabriella), vez.: Fischer Iván

2008. szeptember 10. 19:45 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje; Schönberg és Mahler művei, km.: Christianne Stotijn (mezzoszoprán), Robert Dean Smith (tenor), vez.: Fischer Iván

2008. szeptember 11. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Matthias Goerne dalestje, Sosztakovics, Beethoven és Mahler művei, km.: Alexander Schmalcz (zongora)