Pandora, Gabriella

Négyen vonóval a kézben

2008.09.04. 00:00

Programkereső

A vonósnégyes műfaja Fertődön úgyszólván otthon van, mégis újdonságnak számít a szeptemberi Vonósnégyes Fesztivál ötlete. Erről beszélgettünk a koncertsorozat ötletgazdájával és szervezőjével, Rácz Mártonnal.

Rácz Márton

- Bár a vonósnégyes műfajtörténeti szempontból nagyon szoros szálakkal kötődik az Esterházy-kastélyhoz, meglehetősen sokat kellett várni arra, hogy főszerephez juthasson az itt rendezett koncertek műsorán. Milyen tényezők játszottak közre az ötlet szerencsés megvalósításában?

- Egyrészt természetesen a kvartettek viszonylagos mellőzöttsége vezetett, a vonósnégyes-kultúra (és általában a kamarazene) nem kimondottan rózsás magyarországi helyzete, illetve a szándék, hogy végre betöltsük az utóbbi években egyre nyilvánvalóbb hiányt. Másrészt, persze, praktikus szempontok is akadtak. Szeptemberben nagyon sok turista érkezik a kastélyba, éppen akkor, amikor a nyári koncertszezon véget ér. Kézenfekvőnek tűnt, hogy érdemes meghosszabbítani a hangversenyek időszakát. A vonósnégyesek már csak azért is hasznos ötletnek bizonyultak, mert nem ütik az ugyanebben az időben zajló kismartoni Haydn Fesztivál programját, ráadásul lényegesen olcsóbbak a zenekaroknál.

- A zenekarok kastélybeli fellépése egyébként is problematikus a kissé túlságosan dús hangzásuk miatt. Akusztikai megfontolásból is érdemes a kamarazene felé fordulni.

- Az Apollón-terem díszterem és bálterem volt, semmi nem támasztja alá a feltevést, hogy Haydn idejében zenekari koncerteket adtak volna ott. Az akusztikája sem kiegyenlített, és a 20-24 fős Haydn-zenekarnál nagyobb létszámú együttes játékát gyakorlatilag lehetetlen ott élvezni.

- Az idei fesztivál központjában meglepő zeneszerzőpáros áll: Tomasini, Haydn zenekarának híres hegedűse és Puccini. Mi az alapkoncepciója egy olyan koncertsorozatnak, ami ezt a két komponistát könnyedén egymás mellé állítja?

- Alapvetően arra törekszünk, hogy a műsort fele-fele arányban töltsük ki historikus és modern kompozíciókkal. A historikus rész elsősorban Haydnra koncentrál, olyan szerzőkkel körülvéve, akiket vagy személyes kapcsolat fűzött hozzá, mint Tomasinit, vagy a helyhez kötődtek valamiképpen. Puccini a modern vonalat képviseli, emellett bizonyos fokig hasonló a helyzete, mint Tomasinié: bár az egyik legismertebb komponista a világon, vonósnégyeseit mégis alig ismerik, és nagyon ritkán játsszák, pedig hetet is komponált. (A mostani fesztiválon ezek közül hat el is fog hangzani.) Ugyanakkor vonzó név, megkönnyíti, hogy az emberek eljöjjenek, és észrevegyék, hogy Haydnnak az Esterházyak szolgálatában töltött harminc éve során volt egy „társalkodónője” Luigi Tomasini személyében, aki technikai szempontból feltűnően nehéz hegedűversenyek mellett tizennyolc vonósnégyest is írt.

- Az előadók kiválasztását illetően milyen megfontolások vezetnek?

- Először is fontos, hogy az előadóknak legalább a fele magyar legyen. Nagyon örvendetes, hogy mostanában is vállalkoznak fiatal zenészek kamaraegyüttesek alakítására, de őszintén szólva az évtizedek óta koncertező kvartettek sincsenek könnyű helyzetben. Éppen ezért szándékosan törekszünk rá, hogy játsszon csak együtt a legfiatalabb együttes a legidősebbel, viszont csak olyanokat hívunk, akik maguktól is természetesnek tekintik, hogy rendszeresen repertoáron tartsanak Haydn-műveket, és nem kizárólag egy speciális meghívás kedvéért foglalkoznak vele.

- És mi a helyzet a Magyarországon ismeretlen, fiatal vonósnégyesekkel? Az ő felkérésük is a koncepció része?

- Hogyne, mégpedig több okból. Először is az, hogy egy fiatal kvartett Magyarországon nem ismert, semmit nem mond az együttes nemzetközi elismertségéről – ebben a tekintetben, sajnos, nemigen lehetünk büszkék a tájékozottságunkra. Másrészt Eszterháza külföldön topikus név. Világviszonylatban sincs túlságosan sok igazán jó, fiatal vonósnégyes, és ezek az együttesek figyelik egymást. Ha valaki felléphet a fertődi kastélyban, az nemcsak azt jelenti, hogy az illető együttes attól kezdve valószínűleg visszatérő vendég lesz, hanem új érdeklődőket is vonz. Az idei fesztivál nyitókoncertjének művészeit (az Aviv Quartetet) például régóta szerettem volna már meghívni, végül azonban maguktól jelentkeztek, hogy szeretnének Eszterházán játszani, ha lehetséges. A hozzájuk hasonló zenészeknek is nagy szerepük van abban, hogy a kastélykoncertek mára rangot jelentenek, erőt és folytonosságot képviselnek.