Szilárda

Jönnek mágikus harmóniák…

2008.10.17. 00:00

Programkereső

Sakkozáson kapom Bogányi Gergelyt, amikor egy elég korai órában találkozunk a Budapesti Zongoraszalonban. Mivel én is szívesen sakkozok, és nézem át a híres sakkjátszmákat, az első témánk természetesen, még Liszt előtt, a sakk.

- Tulajdonképpen jó is, hogy a sakk szóba került, mert éppen Portisch Lajos, sakknagymesterrel fogok lemezt készíteni, aki nemcsak hogy nagyon szeret énekelni, de nagyon korrektül, szépen is énekel. Ha van egy ekkora világsztár, egy élő legenda, aki ilyen komolyan foglalkozik a zenével, akkor nagy örömmel adom a nevem, a tudásom az albumhoz, amire válogatott Schubert-dalok kerülnek.

- Megvizsgálja a zeneszerzők lépéskombinációit, azt, hogyan gondolkoznak, hogyan jutottak lépésről lépésre egy motívumhoz? Lehet a zenében ötven lépésre előre gondolkodni?

- Hogyne. Nem az előadó-művészet, hanem a komponálás hasonlít a sakkjátékra. A sakkban is alkotunk, létrehozunk egy-egy állást, egy-egy partit, igaz, nem egyedül. Amikor elmélyedek egy állásban, úgy érzem, ugyanazok a kerekek kattannak (a fejére mutat), mint amikor mondjuk Csajkovszkij Zongoraversenyén gondolkodom, amikor azt próbálom kitalálni, hogy a melléktéma hogy is fog jól szólni, mennyi agogika kell, egyáltalán kell-e agogika, hogyan fog az a nyolc ütem kikerekedni úgy, hogy egységes, ugyanakkor nagyon szabad is legyen.

A sakkjátéknak is van mágikus tere… akárcsak a zenének. Nem csak variációkat számolunk, van egy-egy figurának mélyebb erőtere, jelentése is. A nagyok játékában lehet ezt igazán észrevenni, akkor, amikor látod, hogy meglép valaki valamit, amit egyáltalán nem lehet akkor érteni, mert az értelmét csak húsz lépés múlva nyeri el. A zenében nagyon sok ilyen motívum van: jönnek mágikus harmóniák, nem korábban, és nem más, hanem akkor és pont az. Mozartnak sok kortársa volt, aki tudta ugyanazt a stílust, amit Mozart, szinte ugyanazokat a darabokat leírta, de míg a kortársak műveinek többsége hallgathatatlan, míg Mozart művei megunhatatlanok – pedig a különbség csak néhány hang vagy gondolat. A sakk matematikailag véges, a zene matematikailag sem véges… húsz éve még senki nem hitte volna, hogy a gép meg fogja verni az éljátékosokat. A Deep Blue-nál már erősebb gépek is vannak. Kramnyikot megverte nem rég a Fritz 10-es.

Miskolcon, a Lékó Péter mérkőzésén én voltam a díszvendég (én tettem meg az egyik első lépést), és ott összetalálkoztam a Fritz, Amerika legnépszerűbb sakkprogramjának az első emberével. Elmondta, hogy elindítottak egy új programot, úgy hívják, Ludwig 1, amely egy zeneszerző program. Ugyanazon az elven működik, mint a sakkprogram: megkeresi a legideálisabb következő hangot. Nyilvánvalóan reménytelen dolog az előbb említett mágia miatt is, de nem mondtam nemet, amikor megkért, hogy vegyek részt a fejlesztésében. Segítek, hogy kiszűrjük a legbrutálisabb hibákat, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, isteni lénynek kéne lenni. Erről beszéltünk: az emberben benne van, lehet a mágia, de egy gépben nem.

- Egy zongorista mennyire törekedhet a hibátlan, a teljesen pontos játékra, fontos-e a makulátlanság?

- A hibátlan játékra törekvés az természetesen rendben van, hiszen Szvjatoszlav Richter is elég sokat gyakorol, de nem technikai értelemben törekedett a tökéletességre. Fontosabb dolgokra fordította az energiáját. A zenében a hiba nélküliségre törekvés: eleve hazugság. A legújabb játékos hullámot éppen az jellemzi, hogy hiba nélküli játékra törekednek. Azonban nem lesz így sem hibátlan a játék, ugyanakkor viszont elvész annak az esélye, hogy ha nem is a mágia, de legalább egy hangulat megszülessen. A belső tartás, a gondolat hiányát leplezendő kezdenek el sokan a hibátlanságra törekedni. Az ilyen produkció esetén lesz borzasztóan zavaró egy-egy hanghiba. Nagyon árulkodó, hogy Richter rengeteget ütött mellé, míg Rahmanyinov és Bartók, akik bár melléütnek, mégis tökéletesen játsszák el a művet. A zenéből, a darabból kiindulva, megpróbálni azt erősen és vagányul eljátszani, ez jelenti számomra a régi nagyok merészségét és nagyságát. Az ember megpróbál felkészülni arra, hogy befogadjon, hogy az isteni erők csatornájává váljon. Lehet; hogy ezek az erők nem jönnek, de legalább fel kell készülni arra, hogy jönnek… és ha megtörténik, ha jönnek az erők, azt az ember nagyon higgadtan, nagyon pontosan érzi, és ezt a közönség is ugyanilyen pontosan leveszi. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy az ember mennyit üt mellé.

1b4adb35-ff96-474a-9cdc-4d9027ab2689

- Egyre jellemzőbb, hogy egyes előadók egy-egy korra specializálódnak, van, aki már csak Mozartot játszik. Önt romantikus játékosként tarthatják számon. Mi véleménye a specializálódásról? Miért alakulhatott ez így?

- Egyrészt a specializálódás természetes dolog. Van, aki csak egy stílusvilágban érzi otthon magát. Ez rendben is van. De ha a specializálódás hátterében karrier és/vagy üzleti okok lappanganak, akkor az nagyon hallatszik és kellemetlen.

- Miért nem készülnek ma zongoraátiratok, és Ön miért készít átiratokat? Így kívánja egy mű lényegét megragadni?Az átírás egyben értelmezés is? Vagy csupán zanzásítás?

- Az átiratok készítése nálam a mű iránti tiszteletből és szeretetből fakad. Ilyetén módon természetes, hogy az átirat egyben értelmezés is, és az átíró karaktere, véleménye is benne van. Enélkül egy átirat csupán monoton másolás lenne. Ez mindenképpen igaz a Bach-átiratok esetében is, bár ott nyilván az eredeti szöveghez való maximális ragaszkodás a legfontosabb.

- Chopint a Müpa választotta az Ön számára? Mit gondol, miért éppen Chopinnel és Liszttel azonosítják a legtöbben?

- Nagyon sokat foglalkoztam az ő műveikkel, Chopin összes kompozícióját többször is eljátszottam. Valóban a Müpa kérte a Chopineket és örömmel vállaltam, mert úgy érzem, kezdek beérni, ami azt jelenti, lassan elérem, hogy az áhított színvonalon és gazdagsággal adjak elő. Addig, ameddig én szeretném jobban és jobban megérteni és játszani például a g-moll Balladát, megvan az esélye, hogy ez valóban meg is történik. Bár játszottam koncerten ezt a művet már vagy ötvenszer, még mindig izgat a feladat, és nyoma sincs bennem az unalomnak; nem érzem úgy, hogy a játékom rutinszerűvé válna.

- Hogyan hatnak Önre a Chopin-művek? Van, olyan darab, amit többször is lemezre vett már: a műről gondolt mást, vagy Ön változott közben, és ezt tükrözi az interpretáció?

- Érdekes megfigyelnem magamon, hogy gyakorlatilag semelyik Chopin darabról nem változott meg alapvetően a véleményem. Már kisgyerekként ugyanazokat a hatásokat éreztem, mint most – persze akkor még gyermeklelkülettel. Nem interpretálni szeretném az ő műveit sem, hanem azt szeretném eljátszani, amit kitalált. Elég jók azok a darabok úgy, ahogy vannak, és elég komplikált feladat Chopin anyanyelvén beszélni. Ritkán is sikerül bárkinek. Szerencsétlen minden olyan próbálkozás, ahol interpretáció címén eredetinek látszani akaró megoldások sokaságát vezetik elő; ha valaki úgy akar játszani, ahogyan még senki sem játszott. Ilyenkor szegény zeneszerző még a mennyországban is sírva fakad. Úgy kell játszani, hogy az angyalok, hallván a műveit itt lenn, odafönt megvigasztalják.

(2008. október 25. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Bogányi Gergely (zongora) koncertje, Bach–Bogányi, Mozart–Liszt, Weber–Liszt, Wagner–Liszt, Gounod–Liszt és Chopin művei)