Pandora, Gabriella

Aranyemberek

2008.10.30. 00:00

Programkereső

Mivel rendhagyó volt a Trio Lignum 10+1-ik születésnapja, a koncertről szóló kritika is rendhagyó lesz: ahogy a koncerten, így a kritikában is nagy szerep jut majd a zenén túli és a zenén kívüli részeknek.

Az lenne a legkézenfekvőbb és a legillendőbb, ha palindrómát írnék, vagyis olyan szöveget, ami az elejétől a végégig olvasva ugyanolyan, mint a végétől az elejéig olvasva. De olyan hosszúságú szövegnél, mint egy kritika, ez egyszerűen elképzelhetetlen. Filmen is csak egyszer láttam palindrómát, Todd Solondz készítette; senkinek nem ajánlom, nagyon fiatal lányok szexuális életét tárgyalta, többek közt, úgy, hogy a főszerepet játszó színészek jelenetenként cserélődtek, de a szerep ugyanaz maradt. A főhősnőt természetesen Annának hívták. Hiszen az Anna név palindróma. Ahogy az a 11 (a szám) is. A koncertet egy rövid játék is félbeszakította: azok, akik a székük alatt, vagyis a szék aljára rajzszögezve palindrómát találtak, a BMC gondozta Trio Lignum lemezek egyikét vihették haza. Én a következőket találtam a szék alatt: indul a bolgár aludni. Természetesen a mondás a göröggel válik palindrómává, így hibába ácsingóztam a lemezre, nem kaptam. Maradt, otthon egy Offertorium.

A Trio Lignumnak ezt a lemezét az utóbbi időben sokat hallgattam. Többet, mint Jan Garbarek Officiumát (ahol az egyik szólamot játssza Garbarek tenorszaxofonon, a többit a Hilliard Ensemble tagjai éneklik), és többet, mint Sofia Gubajdulina Offertoriumát. Ami – nem hallgathatom el – nem azt jelenti, hogy a tatár zeneszerzőnő művét kevesebbre becsülném. Egyszerűen a Trio Lignum lemeze más: könnyű zene. Jó értelemben vett könnyűzene. Még a lemezen hallható kortárs művek jelentős része is kis zenei tréfa, vagy könnyű darab. Szórakoztató. Azt mondta Ottlik Géza, hogy az író legyen olyan udvarias, hogy ne untassa az olvasóit (tehát írjon kerek történeteket): a Trio Lignum udvariassága abban nyilvánul meg, hogy szép és könnyű darabjaikat még a könnyűzenéhez szokott, vagyis a figyelmét összpontosítani kevésbé képes, a zenében egyszerűen csak élvezetet kereső, hedonista típusú hallgatót is megszólítja (egyébként szerintem az említett Garbarek lemez is). Azok a középkori művek, melyeket a Trio felvett repertoárjára, egyébként hasonlóképpen népszerűek voltak korukban, mint egy mai rock sláger, így a koncertet nyitó A kezdetem a végem a végem a kezdetem című G. Machaut darab is, ami természetesen palindróma volt. Eszményi hangzás: vagyis a szólamok egészen átható tisztasága, pontosság és arányérzék: ezek jellemezték már ennek az első dalnak is az előadását. A Trio tagjai a hangszerük legkiválóbb mesterei, valamennyien neves zenekarokban játszanak: nem tudnám megmondani, a fagottos Lakatos György – aki úgy tűnt az előadásokat vezette is – a klarinétos Klenyán Csaba vagy Rozmán Lajos a jobb zenész.

Lakatos a kortárs művek előadásában brillírozott, Kondor Ádám egy lehetetlen, elfújhatatlan szólamot írt neki, de láthatóan könnyedén játszotta el a Bizarre Objects legszebb részét, a fagott szólót. Ebben a műben észrevehetően kiemelkedett, de csak azért, mert a szólama meglehetősen nehéz volt, és nem lehetett nem odafigyelni rá. Egyébként a három zenész olyan odafigyeléssel, olyan koncentráltan játszott, hogy nem is értettem miért engedik, hogy előadásukat, a koncert folyamatát, konferanszok és kis prózabetétek, színházi vázlatok, megszakítsák. Még ha ezekkel nem is lett volna egyébként baj. Hiszen mind Máté Gábor, mind Ónodi Eszter előadása elegáns volt: egy fekete bőrkanapén terpeszkedtek el, azon olvasták fel az Esterházy Péter idézeteket. Többnyire Haydnról. Ahogy szórakoztató volt – az egyetemi előadásaira is humort csempésző – Földes Imre remek bevezetése is, a régi zenés számok előtt. De úgy éreztem: nincs ezekre semmi szükség. Elég lenne az is, ha szólnának tovább a klarinétok és a fagott.

Az előadás három részből állt: ha hűek akartak volna maradni a koncepcióhoz a zenészek e három rész a régi zene, kortárs zene, régi zene lett volna, de ehelyett, nem palindrómát alkotva: régi zene, kortárs zene, kortárs zene lett a sorrend (mély bánatomra, mivel én a Trio régi zenés dalait szeretem a leginkább). Az utolsó részben a kortárs zene filmzenét jelentett: tudva, hogy kik alkottak neves rendezők filmjeihez zenéket, ezen nem is lehet csodálkozni. Azon egy kicsit jobban, hogy kik maradtak ki.

A régi zenés rész az együttes szívügye is. Klenyán Csaba egy interjúban elmondta, hogy maga is meglepődött azon, hogy lemezgyűjteményét átnézve meg kellett hogy állapítsa: lemezeinek jelentős része régi zenés lemez. Sajnálhatom, hogy kedvenceim, az Ockenghem- és a Dufay-darabok kimaradtak. A zenészek közösen gyűjtik ki a (többnyire) reneszánsz szerzők azon háromszólamú műveit, melyeket el lehet játszani egy klarinét-fagott-klarinét triónak. Az eredeti notációkból játszanak. Nincs is már szükségük a kottákra. A felvonás, vagyis az első rész végén, Földes Imre bevezetője után eredeti Haydn, vagyis fali és álló órákon megmaradt Haydn-darabokat hallhattuk (már ezért megérte volna elmenni), majd ezeket a darabokat a Trio átdolgozásában.

A második részhez már szükségeltetett a kotta, e nélkül nem is lehetett volna eljátszani a darabok többségét. Ráadásul az elhangzó darabok többsége itt szólalt meg először. A Trio igényességre szoktatta a kortárs zeneszerzőket. Hiszen szerzőinknek már – az UMZE és a Trio megjelenése után – lehettek elvárásai, nem csak annak örülhettek, hogy a darabjuk egyáltalán megszólal, hanem annak is, hogy kérhetnek az előadóktól. Velük meg lehetett beszélni, hogy hogyan szóljon a darab. Ezért is árasztották el a szerzők a Triót darabjaikkal. A 11. születésnapra írt művek többsége játékos könnyű darab volt – leginkább Kondor Ádám műve nem volt az – a legemlékezetesebb pedig – nekem – az , amelyet a három fafúvos nem a hangszerét használva, hanem dúdolva adott elő. Sáry László Szimfónia Négy Tételben című darabja. E műről legalább amennyit lehetne írni, mint a magyar irodalom egyik legrövidebb ciklusáról, Tandori Dezső sakkverseiről. Rendkívüli darab. Még ha nem is feltétlenül azért, mert rendkívüli zene. Legalább annyira kortárs képzőművészet, performansz, mit amennyire zenemű. Azért nevezhetjük zenei kompozíciónak, mert ott szólalt meg, egy koncerten. Más helyeken, mondjuk egy kiállítás megnyitón, egészen más értelmet nyerne. A szerző kiállt a három zenész elé, zseblámpájával végigpásztázott rajtuk, minden zenész feje felett a fényfoltjával kicsit elidőzve. A zenészek egy-egy hangot fújtak, de nem hangszerükön, hanem szájjal. A zseblámpa fénye kialudt, a mű véget ért. A darab érdekessége, hogy a címe Szimfónia négy tételben, és a karmesterrel együtt voltak négyen a zenészek. Vagyis ő is a darab részévé, előadóvá vált. Fénnyel irányította a megszólalást. Sáry műve mintha azt akarta volna bizonyítani, hogy vége a nagy szimfóniák idejének, nagyszabású és wagneri nagyságú művet már nem lehet alkotni, csak ilyen kis, gondolatébresztő műveket. A nagy zenészek idejének vége.

A régi zenés mozgalom egyik – és nagyon fontos hozadéka – a repertoár bővülése volt, de egy-két szerzőtől eltekintve (Dufay, Gesualdo, Rameau, Couperin, C. Ph. E. Bach), a felfedezett szerzők többsége, nem nagy szerző, nem nagyszabású, nem grandiózus zeneszerző: céljuk (nem mindenkié természetesen – és nem csak –, de elsősorban) – a hedonista hallgató kielégítése. Az elhangzott zenék szerzői nem is törekedtek arra, hogy nagy szerzőnek tüntessék fel magukat. A legkomolyabb mű Jeney Zoltán Wohin-ja, is inkább csak tréfa volt, kurta tiszteletadás J. S. Bach-nak, és annak kinyilvánítása, hogy nem, tényleg nem lehet már grandiózus szerzeményekkel előhozakodni.

A harmadik rész egy filmritkasággal kezdődött. Kellner Sándor a Túrkevéhez közeli Pusztatúrpásztón született, filmes pályáját kritikusként kezdte, a Nyugat és a Világ filmkritikusa volt, és ő volt az alapítója az első pesti filmes lapnak, a Pesti Mozinak is. Mivel jelszava az Emeld fel a szíved, vagyis latinul Sursum Corda – emlékezhetünk Liszt azonos című művére is – kritikáit Sursum néven jegyzi, filmjeit azonban már Corda néven. 1917-ben, vagyis egy évvel a koncerten is látható Az arany ember bemutatója előtt hivatalosan is Korda Sándorra változtatja nevét. Később az angol filmgyártásban ér el kiemelkedő szerepet, lovaggá ütik, és elősegíti a második világháborúban a kémek és különleges egységek bevetését (ál filmforgatásokat szervezve). Egy angol történész szerint nagy szerepe volt abban, hogy a prágai helytartó, Heydrich elleni, 1942-es merénylet sikeres volt. Korda aranyembere jó kis film, még ha nevetségesnek is tűnnek benne a kimeredt szemű szereplők, a kimódolt gesztusok. Selmeczi György írt e filmhez illő, a már-már tragikusan divatjamúlt gesztusokat is hangsúlyozó zenét.

1d290157-1620-4410-8332-dfd304169706

Elhangzott még Hollós Máté a sajnos reménytelenül rossz Retúrhoz – Palásthy Györgynek, kedves gyermekfilmjeink alkotójának felnőtt filmje – írt kísérőzenéje, Sáry László (megint Sáry emelkedett ki a szerzők közül), Nádler István festészetéhez illő kompozíciója (Nádler és Ligeti György rokon vonásairól a közelmúltban jelent meg fontos album). Petrovics Emil a Kölyökhöz írt néhány taktusa, és Vukán György filmzenéje az Ötödik pecséthez is elhangzott. És természetesen az egyik legjobb magyar filmzene, Jeney Zoltán Huszárik-filmjéhez, a Szindbádhoz írt Francia négyese. Illetve látható volt Márta István mobiltelefonnal készült kis blődlije, amin a rendesen muzsikáló zenészeket összemosta, megkavarta, megvágta. Hiányoltam: Szőllősy András zenéit. Hiszen ő volt Gaál István állandó alkotótársa. Eötvös Péternek a korai Szabó István filmekhez írt zenéit, és tulajdonképpen Vukán Györgynek is vannak jobb zenéi ennél az egyébként elég ismert részletnél. De elfért volna a mai jelentősebb rendezőknek alkotó zeneszerzőktől is egy blokk. Szívesen hallgattam volna Melis László zenéjét, mondjuk azt, amit a Dolinához írt, vagy Tallér Zsófia szerzeményeit.

Minden rész után volt egy kis hiányérzetem: a régi zenéből többet is elbírtam volna. A kortárs zenei blokkban egy igazán érdekes mű maradt. A nagy magyar filmzenék közül is mást választottam volna. De ahogy elégedetten ültem be, és nagyon is elégedett voltam a koncert kezdetével, az voltam a végével is. Igen elégedett, a Jeney-mű előadásával. És egy palindrómának titulált est esetén ez rendjén is van így.

(2008. október 19. Katona József Színház (Budapest) 19:30 - Trio Lignum 10+1; Lignum öreg zöldek, Alkalmi ősbemutatók és Filmmúzeum; tagjai: Lakatos György (fagott), Klenyán Csaba (klarinét), Rozmán Lajos (klarinét); km.: Pelsőczy Réka, Földes Imre, Máté Gábor, Sáry László, Vidovszky László; Budapesti Őszi Fesztivál)