Pandora, Gabriella

Elhunyt Sulyok Imre

2008.11.26. 00:00

Programkereső

A 97 éves zeneszerzőt, orgonaművészt és zenetörténészt november 24-én érte a halál. Temetésére december 9-én kerül sor 10:30-tól a Farkasréti temetőben.
53a7a234-cdfe-4adc-9aa1-4bdffaa5b4fa

Sulyok Imre 1912. március 30-án született Budapesten. 1931-től 1941-ig a Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzés, középiskolai énektanár, orgona és protestáns egyházzene szakon. 1936-tól 1951-ig az óbudai evangélikus gyülekezet kántora volt, közben kikerült a frontra, majd két évre szovjet hadifogságba esett. Visszatértekor a Magyar Rádióhoz került, ahol szerkesztőként és műsorfelügyelőként dolgozott, majd 1950-től nyugdíjba vonulásáig a Zeneműkiadónál, melynek szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Ő gondozta az Liszt életmű új kiadását. Munkásságáért 1994-ben Liszt-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett.