Luca, Ottilia

A hét portréja: John Dunstable

2008.12.22. 00:00

Programkereső

A 15. század elején fontos szerepet játszó angol iskola (Leonel vagy Lionel Powell, Piamor, Benet, Forest) legendás zeneszerzője volt, a középkori zenéből a reneszánsz zenébe való átmenet óriási alakjának, a zene fejedelmének tartották.
4a8a1cd0-d126-4f10-b98b-28a00c28138d

John Dunstable (Dunstaple) angol zeneszerző, matematikus és csillagász 1380 és 1390 között születhetett a bedfordshire-i Dunstable-ban, és 1453. december 24-én halt meg Londonban. Művei és munkássága alapján magas képzésben részesülhetett, bár erről nincsenek feljegyzések. Eltérően sok más korabeli zenésztől, ő nem volt az egyház tagja, valószínűleg nős is volt, és Angliában több helyen birtokai is voltak. Legtovább V. Henrik testvérének, Bedford grófnak volt zenésze. A gróf kíséretében - aki Franciaország régense is volt abban az időben - feltehetőleg hosszú időt töltött a mai Franciaország területén, Burgundiában, és ez is közrejátszhatott abban, hogy a burgund zenészek hatása alá kerültek. Olaszországban is járhatott, legtöbb műve francia illetve olasz kéziratokban maradt fenn.

A műveiben fellelhető új vonás volt például a disszonáns szabad szinkópa eltűnése, ami fokozatosan helyet adott a késleltetés struktúrális disszonanciáinak. Franciaországi tartózkodása alatt nyilvánvalóan megismerkedett a francia "fauxbourdon" szerkesztésmóddal, és sokat átvett ennek jellegzetes hangzásvilágából. A terc és a szextakkord alkalmazásához járult Dunstable főként hármas ritmusú nyugodt lendületű, íveket rajzoló dallamstílusa. Kompozícióira jellemző, hogy a ritmus a szöveghez alkalmazkodik, szinte kötetlenül, énekbeszédhez hasonlóan. A zenei forma világosan elhatárolt egységekre tagolódik lélegzetvételek, pihenők, harmóniai zárlatok segítségével.

Fennmaradt zeneművei (60 körül) főként egyházi művek. Két teljes mise, három töredékes, de több részből álló mise, tizennégy önálló misetétel, tizenkét teljes izoritmikus motetta, (közöttük a leghíresebb, mely kombinálja a Veni creator spiritus kezdetű himnuszt, a Veni sancte spiritus kezdetű szekvenciát, és a St Alban’s apátság részére korábban általa írt Albanus roseo rutilat kezdetű motettát), huszonhét egyéb önálló egyházi mű, köztük három Magnificat és hét Mária-antifóna. Motettái között találunk a régi conductusokat idéző "deklamációs motettákat" (Quam pulchra es), misetételei a közös liturgikus tenorra épülő miseciklus felé (tenormise) mutatnak új irányt. Kevés fennmaradt chansonja közül legszebb az „O rosa bella”. Ezt ugyan néhány újabb kutatás már John Bedyngham művének tartja, mégis így is jelzi az utókor számára a 15. század angol zenéjének kivételes színvonalát, melynek hatása a későbbiekben a burgundiai iskola, főként Dufay és Binchois művészetében csúcsosodott ki.