Luca, Ottilia

"Mindenki tegye ki az asztalra, amit tud…!"

2009.01.05. 00:00

Programkereső

Tavaly december 19-én ismét Budapesten járt Lorin Maazel, ezúttal a pármai Symphonica Toscanini élén. Az előadás előtt néhány perccel vállalkozott egy villáminterjúra.

Lorin Maazel

- Legutóbbi budapesti koncertjeit a New York-i és a Bécsi Filharmonikusokkal adta, a mostanit viszont az új zenekarával. Betekintést akart nyújtani múlt és jövő munkájába?

- Dehogy, nem gondolkodtam én ilyen szimbólumokban! Persze ha mindenképpen keresni akarunk valami üzenetet, akkor annyiban igazat kell Önnek adnom, hogy a szervezés szeszélye talán a jövőbe vetett töretlen bizalmamat igyekezett kifejezni.

- Ezt alátámasztja, hogy mostanában egyszerre két feltörekvő zenekar arculatának kialakításában is tevékenyen részt vett. Melyek voltak a főbb szempontjai?

- Számomra az volt fontos mind Pármában, mind Valenciában, hogy mindenki őszintén és nyíltan tegye ki az asztalra, amit hozzá tud tenni a közös munkánkhoz. Az alapok ismerete nélkül ugyanis képtelenség megalapozott művészi tevékenységet végezni. Amikor ezt megtörtént, azt tapasztaltuk, hogy bővében vagyunk lelkesedésnek és komoly technikai képességeknek, másrészről – az én oldalamról – vezetési, művészeti tapasztalatnak valamint értelmezési szaktudásnak. Erre pedig már lehet építeni! Az már csak hab volt a tortán, hogy a valenciai operaház zenekara esetében azt a páratlan lehetőséget is megkaptam, hogy minden egyes zenészt magam választhattam ki. Nyilván ebben a helyzetben erősebben tudtam érvényesíteni a művészi hozzáállással, az előadóművészi képességekkel kapcsolatos elvárásaimat is. Mindennek köszönhetően jelenleg mindkét helyen egy valóban virtuóz, emellett megbízható zenekar állt össze, amely már most tudásának megfelelő, kiváló programot és szép sikereket tudhat magáénak. De meggyőződésem, hogy a következő években is komoly diadalokat aratnak majd.

-S az elvárásai most nem okoztak problémát, mint például korábban Bécsben? Vagy valóban helyesen értékelte önmagát, s ahogy öregszik, úgy lesz egyre lágyabb, engedékenyebb?

- Majdnem háromnegyed évszázados karmesteri múlttal a hátam mögött elmondhatom, hogy volt konfliktusom bőven, de mindet szerencsésen átvészeltem. Akkor is, most is, csak azt vártam, várom el mindenkitől, hogy teljes odaadással és maximális figyelemmel végezze el a saját munkáját. Ebben a tekintetben számomra teljesen lényegtelen, hogy az illető a zenekar adminisztrátora vagy a negyedik nagybőgőse. Mindezért viszont cserébe én is hasonló feltételek mellett teszek eleget a saját feladataimnak. Ennek ellenére nem gondolom, hogy bármikor, bárkivel szemben is teljesíthetetlen követelményeket támasztottam volna. Mindent összegezve az a véleményem, hogy mindazokkal alapjában véve egész jól kijöttem, akik valóban együtt akartak velem működni.

-S hogyan értékelhető a New York-i zenekarral elvégzett közös munka? Megbecsülhető már az Ön hagyatéka?

- Erre lehetetlen válaszolni! A New York-i Filharmonikusok zenei igazgatói székében olyan kiváló karmesterek előztek meg, mint Masur, Mehta, Boulez vagy Bernstein. Ön ki merné jelenteni, hogy a zenekar jelenlegi tudása, felkészültsége egyértelműen ennek vagy annak a karmesternek köszönhető?! Mindannyian megtettük, amit tudtunk, ebből áll össze a mostani helyzet. Másrészt, ha kizárólag a magam oldalát vizsgálom, az élmény még túl közeli a mérlegkészítéshez, hiszen csak hat hónap múlva búcsúzom a vezetői pozíciótól. Annyi persze biztos, hogy az eltelt 7 esztendőt büszkén vállalom, mert a legfőbb célkitűzésemet, hogy az együttes továbbra is a világ vezető zenekarai közé tartozzon, véleményem szerint teljesítettem. Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a kérdését, akkor erre az örökségre már lehet alapozni, s hasonló hagyatékot a pármai és a valenciai zenekarra is szívesen hagynék.

- Eldöntötte már, mihez kezd a felszabaduló idejében? Nagyszabású produkciókat karol fel – ahogy egy nyilatkozatában latolgatta - vagy újra komponálni fog?

- Egyelőre sok a nyitva lévő kérdés. Az általam szerzett opera, az 1984 bemutatóját követően roppant kimerültség vett erőt rajtam, s úgy éreztem, képtelen vagyok újra alkotni. Amikor azonban személyesen is tapasztaltam a mű sikerét, ismét bizakodó és egyben izgatott lettem, s kedvet kaptam a zeneszerzéshez. Annyit tehát elárulhatok, hogy a következő időszakban újra visszatérek a komponáláshoz, de hogy mi lesz a születendő mű, azt nem mondhatom el, mert még én magam sem tudom. Ha pedig ezen felül érkezik valami számomra kihívást jelentő felkérés hozzám, annak a sikerén is minden erőmmel dolgozni fogok!

- Az eltökéltségét látva ebben nem is kételkedhetem. Ennek fényében viszont akkor nem értem, hogyan emészti meg, ha valami nem az Ön elképzelése szerint alakul?

- Nehezen! Itt van például a Casablanca című filmben használt autó, amelyre licitálni lehetett, s egy napon múlt, hogy az enyém legyen! A mai napig esz miatta a fene! Az különösen bosszantó, hogy a film a kedvenceim közé tartozik, ráadásul mindig szerettem volna veterán autókat gyűjteni, de időhiány miatt mindez eddig csak szép álom maradt. Ezzel az autóval megalapozhattam volna a gyűjteményem! Mára azonban megtanultam, hogy az ember nem kaphat meg mindent, amit csak akar, az élet pedig annyi ajándékkal halmozott már el, hogy igazságtalan lennék, ha pont emiatt panaszkodnék!