Árpád

Kontratenor a színen

2009.03.02. 00:00

Programkereső

Philippe Jaroussky-val, az orosz származású francia kontratenor énekessel Bécsben találkoztunk egy sajtóbeszélgetésen, egy héttel azután, hogy a MIDEM-en két díjat is átvehetett: az Év Művészének választották, valamint a Carestini - The Story of a Castrato című lemeze lett a legjobb barokk zene kategóriában.

Philippe Jaroussky

Fidelio Est: Mi indította arra, hogy elkezdjen a komolyzenével foglalkozni?

Philippe Jaroussky: A szüleim nem voltak kifejezetten zenerajongók, ahhoz a generációhoz tartoztak, akik mindenféle zenét hallgattak a rádióban. Akkoriban a rádiók még nem specializálódtak különféle zenei stílusokra, mint ma, így az első komolyzenei élményeim onnan származnak. A következő fontos tényező a felső tagozatos énektanárom volt, aki a heti egy énekóránkon megpróbálta minél jobban megszerettetni és megismertetni velünk a zenét, még kis zenedarabok írására is bátorított. Ő volt az, aki aztán rábeszélte a szüleimet, hogy írassanak be zeneiskolába. Így lett tíz évesen az első nagy szenvedélyem a hegedülés, majd később a zongorázás.

FE: Mikor jött rá, hogy magas, kontratenor hangon is tud énekelni?

PJ: Szerepe volt ebben talán már a hegedülésnek és annak is, hogy sokszor hallgattuk énekórán Maria Callas felvételeit, de a reveláció 18 éves koromban történt. Véletlenül elmentem egy kontratenor koncertjére, és őt hallgatva éreztem meg, hogy nekem is hasonló küldetésem van. A hangom addigra már megváltozott, átestem a mutáláson – ez is bizonyítja, hogy a falzett technika minden férfi által megtanulható. Azoknak, akik gyerekkorukban énekeltek, a mutálás után újra kell tanulniuk a helyes hangképzést. Én korábban nem énekeltem, ezért is mondhatom magam szerencsésnek, hogy Nicole Fallien személyében rögtön jó tanárt találtam.

FE: Ezzel az énektechnikával minden előadható, amit a kasztrált énekesek számára írtak?

PJ: Sajnos csak elméletileg. Gyakorlatilag nem tudom elénekelni az egész kasztrált repertoárt, azon egyszerű oknál fogva, hogy minden egyes kasztrált énekesnek megvoltak a maga jellegzetességei, amelyeket én egy személyben nem birtokolok. Nagyon alázatosnak kell lennünk a kasztráltakkal szemben. Tudjuk, hogy az eljárásból kifolyólag a tesztoszteronszintjük csökkent, ezért alacsonyabbak voltak, vékonyabbak voltak a hangszálaik, nagyobb, szélesebb volt a mellkasuk. Más fizikai adottságokkal rendelkeztek. Emiatt néha komoly erőfeszítéseket kell tennem azért, hogy életben maradjak egy-egy olyan szerep végére, amit kasztráltaknak írtak. Ez minden mezzoszoprán énekesnőnek vagy kasztrált szerepet éneklő kontratenornak állandó technikai kihívást jelent.

FE: Milyen technikai elemek segítenek ezeknek a nehézségeknek a leküzdésében?

PJ: Rendkívül sokat segít, hogy továbbra is órákat veszek, így megadom magamnak a lehetőséget a továbbfejlődésre és a technika gyakorlására. Annak érdekében pedig, hogy minden koncerten a legjobb formában legyek, a koncert előtt sokat alszom, a koncert napján pedig megpróbálok minél kevesebb energiát használni más dolgokra. Néha olyan, mintha hibernált állapotban lennék. Persze velem is előfordul, hogy nincs jó napom, olyankor a technika az, ami átsegít a nehézségeken.

FE: Ezeket is figyelembe véve milyen tanáccsal szolgálna a fiatal énekeseknek?

PJ: Nagyon fontos, hogy mindig a saját hangjukat adják, ne próbáljanak többnek látszani, mint amilyen formában éppen érzik magukat, és semmiképpen se akarjanak más hangjával énekelni, másra hasonlítani. Legyenek önmaguk.


Philippe Jaroussky

FE: Milyen műsorral készül a Budapesti Tavaszi Fesztiválra?

PJ: Olyannal, amivel én már régebb óta bensőséges kapcsolatban vagyok zongoristaként, de a kontratenorok számára új repertoár. Az operákon és a koncertáriákon kívül mindig is közel álltak hozzám a bensőségesebb hangulatú, zongorakísérettel előadott dalok. Ami a műveket illeti, olyanokat próbáltam választani, amik hangilag közel állnak hozzám, tehát egy kontratenor számára megfelelőek. Emellett természetesen a közönség számára ismert dalok, Reynaldo Hahn, Gabriel Fauré, Ernest Chausson művei is szerepelnek a műsoron. Igyekeztem ezek rendkívüli gazdagságára helyezni a hangsúlyt, a zene és a szöveg közötti nagyon rafinált kapcsolatra. Az operában sokszor nehéz nagyon szélsőséges, néha karikatúraszerű érzelmeket közvetíteni, míg ezek a dalok sokkal árnyaltabbak, költőiek, álomszerűek. Ez énekesi szempontból is nagyon érdekes lehetőségeket kínál, amiket a budapesti fellépés alkalmával is megpróbálok majd minél jobban bemutatni.

FE: Milyen szempontok alapján válogatja ki egy adott koncert műsorát?

PJ: Egy műsor összeállításánál a hangulatok váltakozása jelenti a legfőbb nehézséget, ami az operaáriák estében 6-7 percenként, daloknál pedig 2-3 percenként változik az est folyamán. Ami a dalokból összeállított műsornál fontos, hogy a művész hidat tudjon építeni a különböző dalok közé, vagy olyan kontrasztokat építsen be, amelyekkel fenn tudja tartani a közönség érdeklődését.

FE: Hogy érzi, a MIDEM kapcsán megnőtt az Ön iránt tanúsított figyelem?

PJ: Valamennyire igen, de sokkal lényegesebb, amit a díj jelent. Ez a harmadik ilyen jellegű díj, amit operaénekesként kaptam (Franciaországban, Németországban és most a MIDEM-en). Ez azért forradalmi dolog, mert eddig a kontratenorokat szinte külön állatfajként kezelték. Ezek az elismerések pedig azt bizonyítják, hogy a kontratenorok is helyükre kerültek az énekesek között.

FE: A lemezfelvételek és a koncertek mellett máshogy is népszerűsíti a kontratenor éneklést és repertoárt, például előadásokkal vagy tanítással?

PJ: Szoktam tanácsokat adni más énekeseknek, akik kérik. Tanítványaim sajnos nincsenek, mert gyakran és rendszeresen kellene velük foglalkozni, és erre egyelőre nincs időm. A jövőben viszont szeretnék tanítani, mert a tanítás gazdagít, és nagyon érdekes figyelemmel kísérni a tanítványok fejlődését. Franciaországban sokszor felléptem a tévében olyan műsorokban is, amelyek nem klasszikus zenei témájúak. Azt viszont visszautasítom, hogy mindig mindenütt ugyanazt az áriát énekeltessék velem, és azt sem szeretem, ha egy karikatúra-szerű képet akarnak adni a kontratenorokról.


Philippe Jaroussky

FE: Kurzusokat tartott már?

PJ: Felkértek rá, de nem volt még időm elvállalni. A szervezők nem gondolnak erre, de az lenne az ideális, ha a fellépéseim után az adott helyen egy-két napot foglalkozhatnék az érdeklődőkkel. Sokfelé jártam már, és meglepő, hogy mennyi kontratenor tanul a világ minden országában. Úgy gondolom, hogy a barokk zene népszerűsítéséért és tanításáért leginkább Európán kívül tehetnék sokat, mert Európán belül már számos művész dolgozik ezen. Dél-Amerikában például rengeteg jó hangú tehetség van.

FE: Az Internet mennyiben segíti a pályáján?

PJ: Sokan mondják, hogy az Internet árt a művészetnek. Ami engem illet, nekem inkább a javamra vált. Csodálkozva nézem, hogy olyan országokban, ahová először megyek, olyan rajongókkal találkozom, akikről az a benyomásom, hogy mindent tudnak rólam, ismerik az addigi munkásságomat. Ez a népszerű videomegosztó oldalaknak is köszönhető, amik főleg azokban az országokban tesznek értékes szolgálatot, ahol nem adták ki a lemezeimet. Az Internet ilyen módon egy nyitott kapu az egész világra.

FE: Mégsem található meg a világhálón az az oldal, amit például a philippejaroussky.com címen lehet elérni. Ez hogy lehet?

PJ: Amikor elkezdtem énekelni, még nem volt kedvem hozzá, mert nárcisztikusnak találtam, hogy saját honlapom legyen. Most már nagy igény van rá, viszont úgy gondolom, hogy inkább várok még egy kicsit, és egy igazán jó honlapot hozok létre, minthogy elkapkodjak valamit. Ha van is egy jó honlapom, önmagában nem ér semmit, amíg nincs egy megfelelő személy, aki azt karban is tartja, rendszeresen frissíti és feltölti tartalommal.

FE: Sokan mondják Önről, hogy olyan, mint egy popsztár, fiatal, jóképű. Ez segít a barokk zene és az opera népszerűsítésében?

PJ: Zavar a popsztár titulus, valószínűleg azért, mert elég szemérmes vagyok. A popsztár képzete a kinézetén, szexepiljén alapul és az az érzésem, hogy számukra gyakran fontosabb a külcsín, mint a zene. Az utóbbi évek jelensége ez a fiatal komolyzenészeknél is. Topmodellekhez hasonló énekesnők jelennek meg, mint például Anna Netrebko. Róla sokan azt gondolják, hogy azért olyan sikeres, mert jól néz ki – pedig közben nagyon jól is énekel. A fizikumot előtérbe helyezni nem túl szerencsés, mivel az emberek elsősorban a zene iránt érdeklődnek. A másik veszélyes jelenség a fiatalság kultusza. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy még a klasszikus zenészek is az eldobható muzsikusok kategóriájába kerülhetnek. Ha öt-tíz év múlva jön egy fiatal kontratenor, aki szép, és nagyon jól énekel, akkor lehet, hogy ő az én helyemet fogja átvenni. A hasonlat bár erős, a veszély nagyonis valós.

FE: Említette, hogy előítéleteket szeretne lerombolni a kontratenorokkal kapcsolatban. Melyiktől szeretne leginkább megszabadulni?

PJ: Azt hiszem, attól, amely szerint azért választja valaki ezt a hangfajt, hogy észrevegyék, kitűnjön, és a különbözőségét hangsúlyozza, önmagát helyezze előtérbe. Azt szeretném elmondani, hogy én azért énekelek ilyen hangon, mert kedvem és hajlandóságom van hozzá, mert könnyen énekelek így, és nem azért, mert különbözni akarok a többiektől. Nem szeretem, ha azt mondják egy-egy koncert végén, hogy "de szép hangja van", sokkal inkább, ha egy-egy áriát emelnek ki azzal, hogy "ez tetszett". Azért harcolok, hogy a kontratenorokra is úgy tekintsenek, mint a többi énekesre, és ne egy külön állatfajként kezeljék őket.

FE: Tehát a budapesti koncerten a kontratenorokat vagy a francia műveket akarja inkább népszerűsíteni?

PJ: Mindkettőt. Azt szeretném bizonyítani ezzel a koncerttel, hogy a kontratenor nem feltétlenül egy virtuóz, akrobata, hanem egy ugyanolyan zenész, mint a többiek.

(2009. március 28. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - Francia melódiák − Philippe Jaroussky (ének); km.: Jérome Ducros (zongora); Massenet, Lekeu, Fauré, Chaminade, Chausson és Hahn művei; Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009)