Árpád

Zsoldos és Lendvay a BTF-en

2009.03.02. 00:00

Programkereső

Két fiatal tehetség, Zsoldos Bálint (zongora) és Lendvay József (hegedű) ad koncertet a Budapesti Tavaszi Fesztiválon március 26-án az MTA Dísztermében. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre!

Zsoldos Bálint zongoraművész, 1977-ben született Budapesten, tanulmányait 1986 és 2002 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte Nádor György, Némethy Attila és Gulyás Márta tanítványaként, az intézményben kitüntetéses zongoraművész-tanári diplomát szerzett. Mesterkurzusokon olyan neves művészektől tanult, mint Dmitrij Baskirov, Lazar Berman, Frankl Péter, Karlheinz Kämmerling, John Perry vagy Sebők György. 13 éves kora óta rendszeres szereplője a hazai és nemzetközi koncertéletnek, játszott többek között a Salzburgi Fesztiválon, a Santanderi Nyári Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az Usti Nad Labem-i Nemzetközi Zongoraversenyen (1989) első díjat, a Földes Andor Zongoraversenyen (2000) harmadik díjat, a Magyar Rádió Zongoraversenyén (2003) különdíjat nyert. 2003-ban elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat. Több magyar együttes mellett a Salzburger Solisten és a Hamburgi Filharmonikusok szólistájaként is fellépett, hangversenyeiről számos rádió- és tévéfelvétel készült.

07efe3e1-2d2f-4a05-a038-d1ac51e18296

Lendvay József hegedűművész, négy éves kora óta hegedül, első tanára apja, az ismert prímás, Lendvay Csócsi József volt. Korán kezdett koncertezni, a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályában Halász Ferenc professzor és Szenthelyi Miklós növendéke volt, részt vett Yehudi Menuhin, Ida Haendel, Igor Ojsztrah, Jaap van Zweeden és Végh Sándor mesterkurzusain. A számos országban lépett fel, játszott a Rotterdami Filharmonikusok, a Holland Rádiózenekar, a Birminghami Szimfonikus Zenekar és a Suisse Romande szólistájaként. Rendszeres közreműködője a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeinek, közműködött Liszt Magyar rapszódiáinak és Brahms Magyar táncának felvételein (Philips). A Justus Franz és Leonard Bernstein által alapított Nemzetek Zenekarának szólistája és koncertmestere, többször játszott a Vatikánban, művészi tevékenységéért a pápai bronz medállal tüntették ki. Egy 1777-ben, Giovanni Tesstore által készített hangszeren játszik.

Kérdésünk: Mikor készült a március 26-án is elhangzó Subito című Lutoslavsky-mű? (Kérjük, válaszát ne foglalja mondatba! A válasz mezőbe egy négyjegyű számot írjon!)

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen három szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

(2009. március 26. 19:30 MTA Díszterem (Budapest) - Lendvay József (hegedű), Zsoldos Bálint (zongora); Beethoven: A-dúr szonáta, op. 12; Brahms: A-dúr szonáta, op. 100; Debussy–Heifetz: Claire de Lune, La Plus que Lent, Egy faun délutánja; Lutoslawski: Subito)