Etelka, Aletta

Megalakultak a YouTube Szimfonikusok

2009.03.03. 00:00

Programkereső

Két magyar tagja is van a Google népszerű videómegosztó oldala által életre hívott zenekarnak. A YouTube Szimfonikus Zenekar a világ első online klasszikus nagyzenekara.
cc5a2e64-638c-4c35-83da-d05b50ce1e79

A zenekar 90 tagot számlál, akik között amatőr és hivatásos muzsikusok is vannak a világ 30 országából. A zenészek életkora 17 és 55 év közötti, és van köztük két magyar is: Bencze László nagybőgős és Bátki Viktor brácsás.

A tehetségkutató verseny, mely során kiválasztották a tagokat, tavaly decemberben indult. A mintegy 90 zenész több mint háromezer jelentkező közül került ki. A mezőnyt először híres zenekarok képviselőiből álló zsűri értékelte, majd a YouTube felhasználói szavazhattak a videómegosztó portálra feltöltött bemutatkozó anyagokra. A jelentkezőknek két felvételt kellett beküldeniük: az egyiken szabadon választott művet adhattak elő, a másikon pedig Tan Dun Oscar-díjas zeneszerző egy művének részletét kellett eljátszaniuk.

A szavazatok alapján most összeállt a zenekar tagsága áprilisban New Yorkba utazik, ahol három nap alatt próbálják össze Tan Dun: Internet Szimfónia, No. 1 című művét. Az alkotást a világ egyik legrangosabb koncerttermében, a Carnegie Hallban adják elő április 15-én, ahol Michael Tilson Thomas, a San Franciso Symphony Orchestra zenei igazgatója fog vezényelni.