Szilárda

Mese, nem csak gyerekeknek

2009.03.03. 00:00

Programkereső

A vállaltan ismeretterjesztő, tanító célzattal megrendezésre kerülő ifjúsági koncertek folyton visszatérő kérdése, hogy a klasszikus zenei kánon mely művei növelik leginkább a művészi zenével ismerkedő fiatalok zene iránti fogékonyságát, és mely alkotások azok, melyek ízlésvilágukhoz a legközelebb állhatnak.

Kérdés továbbá az is, mely szempontok kidomborításával lehet a gyermekek (és ne feledjük: az őket kísérő szülők) érdeklődését másfél-két óra hosszan fenntartani? Kizárólagosan jó válasz vélhetően nem létezik. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Zenevarázslat című háromrészes gyereksorozata első két alkalommal mesés történeteikről ismert kompozíciókkal (Muzsikus Péter Hangszerországban, ill. Varázsfuvola) operált, míg utolsó alkalommal merészebbet húzott: a zenei variáció működésének bemutatására tett kísérletet, ám nem csak játékos eszközökkel.

A zeneesztétikai hagyományban jó ideje tartja magát egy afféle álláspont, miszerint a zene hallgatása és megértése két lépésben megy végbe. Az első lépcsőfokkal, az érzékek útján történő úgynevezett esztétikai megértés képességével minden ember rendelkezik. Egy zenehallgató függetlenül attól, hogy egy zeneműről még soha semmit nem olvasott, nem ismeri a kottaírást, és az égvilágon semmit sem tud az összhangzattanról, a kontrapunktról vagy a formáról, a zenetörténetről és a zeneesztétikáról – hallgatja a zenét, s mégis érti azt, tehát érzékeivel észleli a zene elemeinek játékát, illetve az e mögött felsejlő sajátos nyelvszerűséget. A zene efféle öntudatlan megértése ideális esetben már gyerekkorban kifejlődik. Ám, különösen a művészi zene irányában, e megértésnek határozott korlátai is léteznek, melyek éppúgy függhetnek egyéni képességektől, mint neveltetéstől és a környezet hatásaitól.

E korlátok átlépésére alkalmas a megértés második szintje: a megismerő megértés. Ez nem más, mint a zene fogalmi eszközökkel történő magyarázata, külső segítség mindannak tudatosításához, amit érzékeinkkel amúgy is észlelünk. Nem kétséges, hogy kevés kivételtől eltekintve, a művészi zene működésének, játékszabályainak elsajátításához még a legvilágosabb, legáttetszőbbnek tűnő alkotások esetében is szükségeltetik egy mesélő, vagy egy játékmester – felnőttnek és gyereknek egyaránt.

Ezért hárult a Zenevarázslat utolsó felvonásán hatalmas felelősség a műsorvezetőre. A zenetörténész Kovács Sándor szerepe e vasárnap délelőttön lényegében még az előadóművészekét is felülmúlta, hiszen folytonos magyarázatai nélkül a zeneművek nem "beszéltek" volna, azaz nem tárták volna fel titkaikat a nézőteret jórészt megtöltő óvodások és kisiskolások előtt.

Kérdés, hogy a zene elméletét nagyrészt épphogy csak kóstolgató korosztály számára az életből kölcsönzött olyasféle hasonlatok mint a kutyafajták vagy Budapest villamosai megfelelő támasztékul szolgálnak a zenei téma és variáció viszonyának megértéséhez, még ha oly nagy derűt okoztak a háttérvászonra kivetített fotók és festmények. A koncert első felében felcsendülő zeneművek ugyanakkor mindenképp remek választásnak bizonyultak: az ifjabb és idősebb közönségnek egyaránt nagy örömére szolgált, mikor az Ah, vous dirai-je, Maman című francia dalra készített mozarti zongoravariációkban és Dohnányi op. 25-ös, Változatok egy gyermekdalra című rövid zenekari művének egyes részleteiben felismerhette a hazánkban Hull a pelyhes címen ismert, közkedvelt karácsonyi gyerekdal dallamát.

A két fentebb megnevezett kompozíció közül egyértelműen az utóbbi elhangzásakor lehetett több figyelő szempárral találkozni. Ennek oka nemcsak a nagyzenekar zongorával szembeni hangzásbeli fölényében, a hangszínek nagyobb gazdagságában keresendő. A közönség eme ítéletének előadói okai is voltak: a zongorista Oravecz György kissé színtelenül darálta le Mozart szellemességben és virtuozitásban nem szűkölködő variációsorozatát. A Dohnányi-műben nyújtott teljesítményét azonban már nem érhette nagyobb kritika, ahogy az Antal Mátyás által vezényelt zenekart sem: együttműködésük eredményeként egy igazán jó Változatokat hallhattunk, és Kovács Antal Mátyással közösen kiforralt és felvezetett útmutatói is remekül követhetőek voltak – az előadók vastaps közepette vonulhattak az öltözőbe.

A koncert második fele a művészek, a műsorvezető, no és a közönség felé egyaránt nagyobb kihívásokat támasztott. Paganini, Liszt és Rahmanyinov mai napig a legnagyobb virtuózok között van számon tartva, kompozícióik többségének előadása pedig nem csupán nagy technikai felkészültséget követel meg, de szuggesztív színpadi fellépést is igényel – a hangszeresnek egyszerre kell könnyednek és magabiztosnak mutatkoznia, hiszen szinte minden róla szól. A bravúrjáték háttérbe szorítja, s másodlagos szerepre kárhoztatja a formát, az összefüggést.

23d066e7-977b-42a9-9419-afad42f76605

Amennyiben a koncert első felét a Változatok egy ismert gyerekdal témájára alcímmel illethetjük, úgy a második rész A virtuóz művész változatai megjelölést viselhetné. A középpontban ugyanis nem pusztán egy téma, vagy motívum állott, hanem maga Paganini, az "ördög hegedűse", az őt övező összes mítosszal és legendával. Ez adhatta meg a műsor vezérfonalát, és a műsorvezető is leginkább a szerzők életéből vett, népszerű anekdotákkal szórakoztatta az egybegyűlteket, és próbált a művek közötti összefüggésre rámutatni.

Ami pedig magát a zenét illeti: nem túlzás azt állítani, a kiugró tehetségnek tartott, s mind nagyobb nemzetközi elismerésben részesülő Baráti Kristóf fantasztikus játékát ezúttal is élmény volt hallgatni. Paganini La Campanellája nem fogott ki rajta; a legnehezebb állásokat is lenyűgöző könnyedséggel hozta, hegedűjének hangja végig tiszta és csillogó maradt. Csak azt lehetett sajnálni, hogy igen kevés időt töltött a színpadon – a koncerten váratlan sietség lett úrrá, Liszt La Campanellájából – bár a műsorfüzetből semmi nem utalt erre – már csak néhány taktus hangzott el, és Rahmanyinov Rapszódiáját sem kísérte olyan részletes, a megismerő megértést jól segítő magyarázat, mint az a Dohnányi- vagy a Mozart-mű esetében történt.

Így kissé kurtán ért végett a Zenevarázslat sorozat utolsó felvonása, de a nézőtérről távozó ifjak szép zenei élményekkel, és néhány érdekes történettel mindenképpen gazdagodhattak a Művészetek Palotájában.

(2009. március 1. 11:00 Művészetek Palotája – Fesztivál Színház (Budapest) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ifjúsági koncertje; km.: Baráti Kristóf (hegedű), Oravecz György (zongora); műsorvez.: Kovács Sándor; vez.: Antal Mátyás; Témák és változatok; Mozart: 12 variáció zongorára az "Ah, vous dirai-je, Maman" gyermekdalra, K 265; Dohnányi: Változatok egy gyermekdalra, op. 25; Paganini: II., h-moll hegedűverseny "La Campanella", op. 7 – részlet; Liszt: La Campanella; Rahmanyinov: Rapszódia egy Paganini-témára, op. 43)