Luca, Ottilia

Zongorából luxusbútorokat

2009.03.08. 00:00

Programkereső

Gazdasági válság idején kevesebb zongora fogy, és ez komoly hatással van a cseh Petrof cég bevételeire is. A pénzkiesést luxusbútorok gyártásával igyekeznek ellensúlyozni.
89cbfe27-baab-4c4a-9229-cacfffb59b67

2008-ban 850 hangversenyzongorát és 2000 pianínót készített a Petrof, ami jóval a szokásos, évi hétezres teljesítményük alatt van. Mivel hangszereik 90%-át külföldi piacokon, Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában értékesítik, megrendeléseik pedig jelentősen csökkentek, tavaly október óta komoly problémákkal küzdenek. Júliusra a jelenlegi 390 fős dolgozói létszám 200-ra csökken. Akik maradnak, munkaidejük felét töltik majd zongorakészítéssel, a többi alatt luxusbútorokat gyártanak.

A két terület nem esik egymástól túl távol, hiszen fával kell dolgozni, lakkozni kell, illetve polírozni a felületeket. A Petrof képviselői bíznak az orosz piac lehetőségeiben, már most háromszor annyi megrendelésük van a 70-100.000 eurós bútorokra, mint az ősz elején volt. A Petrof az elmúlt 145 év kríziseit sikerrel vészelte át: a 30-as években vasúti talpfákat gyártottak, a háború alatt pedig fegyvertartó ládákat. A módosított termékstruktúra tulajdonképpen nem is esik távol az alapító Antonin Petrof alkalmazkodóképességétől: a Hradec Kralovéban 1864-ben megnyitott üzem ugyanis az első évben szekrényeket gyártott, csak a második évben állt át a zongoragyártásra, így a túlélés kulcsa úgy tűnik, a termékváltásban rejlik.