Luca, Ottilia

Ismeretlen Schumann-kéziratot találtak

2009.04.24. 00:00

Programkereső

Robert Schumann ismeretlen zongoraműve került elő Überlingen, egy Bodeni-tó melletti német kisváros könyvtárában. A Sejtelem (Ahnung) feltehetően az 1830-as években keletkezett tucatnyi elveszett kompozíció közül való.

Robert Schumann

A kéziraton évszám nem látható, azonban a düsseldorfi Robert Schumann Kutatóintézet munkatársa, Michael Bleiche szerint a mű 1838-ból származik, ugyanabból az évből, mint a Gyermekjelenetek (Kinderszene). Viszont olvasható a zeneszerző felesége, Clara Schumann írása, amelyből kiderül a tempójelzés (Langsam), valamint, hogy a darabot a család barátjának, Julius Allgeyer litográfusnak dedikálta. A könyvtárnak 1888-ban Allgeyer testvére, Leo adományozott egy mappát, amelyben egészen a mostani katalogizálásig lapult a kotta. A Sejtelem címet viselő mű bemutatójára szeptemberben kerül sor Überlingenben.

Robert Schumann 1810. június 8-án született. Apja könyvkereskedő volt, a család sokoldalú humán érdeklődése a gyermekben – a zenei tehetség mellett – elmélyült irodalmi, filológiai hajlam formájában mutatkozott meg. Tizenhat éves korában azonban pályát kellett választania, mivel apja elhunyt, és ez a pálya – anyja kívánságára – a joghoz, nem a művészethez kötötte. Lipcsében járt egyetemre, ugyanitt azonban zenét is tanult Friedrich Wieck-nél, a jeles zenepedagógusnál, akinek muzikális tehetséggel megáldott leányát, Clarát egy életre párjául választotta. A harmincas évek elején végleg a muzsikus pálya mellett döntött, de zongoraművészi karrierjét – egy szerencsétlen technikai gyakorlat következtében megbénult ujja miatt – a zeneszerzői pályával cserélte fel. Ugyanekkor zenei íróként is a nyilvánosság elé lépett, és megalapította a mindmáig egyik legtekintélyesebb európai zenei szaklapot, a Neue Zeitschrift für Musik-ot, amelynek hasábjain olyan fiatal tehetségeket mutatott be a közönségnek, mint Chopin és Brahms, és olyan addig ismeretlen remekműveket, mint Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniája. A negyvenes évek elején végre magánélete is rendeződött, sikerült elnyernie Clara Wieck kezét. Eddig írt nagyszerű zongoraművei mellett helyet kapott életművében a dal műfaja is, amelyet mint Schubert méltó társa képvisel a zene történetében. Rövidesen áttért a szimfonikus művek komponálására, majd a kamarazenére, utóbb oratóriumot (Az Éden és a Péri, 1843) és operát (Genovéva 1848) is írt. 1844-ben elhagyta Lipcsét, és Drezdába költözött, előzőleg azonban hangversenykörutat tett Oroszországban. Ekkoriban mutatkoztak rajta végzetes betegsége, az elmebaj jelei. 1850-ben Düsseldorfban vállalt városi karmesteri állást, élete utolsó két esztendejét azonban már az endenichi ideggyógyintézetben töltötte. 1856. július 29-én halt meg.

„Életműve a XIX. sz.-i német romantikus zenében központi helyet foglal el” – írja Schumannról Kroó György – „Schubert és Mendelssohn örököse, Brahms stílusának, hangjának előkészítője és forrása. A maga idején, Weber, Spohr, Schubert, Mendelssohn után a német romantikus zene nagy úttörője, forradalmár. Berlioz programzenei irányzatát, Chopin teljesen eredeti nemzeti stílusát, Liszt és Wagner nyelv- és formaújítását figyelembe véve, Schumann teljes életműve mégis a német zenei romantika konzervatívabb, a klasszikus hagyományok megőrzésére is vállalkozó irányához tartozik…”