Pandora, Gabriella

Királyi szolgálatok

2009.05.10. 00:00

Programkereső

Finnországból érkezik a Művészetek Palotája orgonás sorozatának utolsó tavaszi vendége. Kalevi Kiviniemi műsora elsősorban a romantikus repertoár örökzöldjei közül válogat, és kultúrtörténeti tanulságokkal is szolgál.

Vigh Andrea

Az orgonát a hangszerek királyának tartják. Sípjainak regimentje, hangszíneinek sokasága a hangzás birodalmának teljes szélességében és magasságában jelenlévővé teszik – akárcsak a szobrok és egyéb felségjelzések, amik a középkori alattvaló számára az uralkodó jeleként, vesébe látó tekinteteként állnak őrt a keresztutakon, köztereken, tornyokon. Az uralkodót isteni felkentnek tartják, aki magasabb erőknek engedve gyakorol felügyeletet egész birodalmán. Fölötte áll a hétköznapi színtérnek, trónusa azt szimbolizálja, hogy azt a kitüntetett pontot foglalja el, ahonnan a mindenek fölé magasodva ráláthat "birodalmára". Ő maga az a horizont, ami behatárolja az életvilágot, és amin túl már nincsen semmi.

Valahogy így áll a helyzet a hangszerek között az orgonával is. Az orgonát már régóta a mindenkori hangzó tér magaslataira helyezik, helyileg és dinamikailag is fölébe magasodik a hétköznapi hangkeltő eszközöknek, ezerszínű hangszínei pedig azt az illúziót keltik, mintha minden lehetséges hangzás a rendelkezésére állna. Mintha az alant elterülő hangzásvilág –színessége ellenére – semmi olyasmivel nem szolgálhatna, ami az ő uralkodói gazdagságából hiányozna, és ezért méltósággal telve visszahúzódhat királyi magányába.

A ma is játszott orgonairodalom legjelentősebb része a szólómű különféle műfajai közé tartozik, ám nem így festett mindig az orgona képe. A liturgikus hagyományban még ő volt a legfőbb együttműködő: "magánszámai" mindig a közösségi énekből emelkedtek ki, és oda is tértek vissza. Képességeinek, lehetőségeinek növekedése nem a hangzás birodalma feletti uralom megszerzésére irányult, hanem arra, hogy mind sokoldalúbban szolgálhasson: támasztékot nyújthasson vagy helyettesíthesse a törékenynek bizonyuló emberi hangot. Nem király volt, hanem miniszter – a szó eredeti, latin értelmében, ami annyit tesz: szolgáló.

A mai finn zenekultúra egyik legnépszerűbb és bizonnyal legagilisabb "utazó nagykövete", Kalevi Kiviniemi első magyarországi fellépésén minden bizonnyal meggyőző módon fogja demonstrálni azt, ami miatt a nemzetközi orgonás élet különleges figurájának tartják: munkásságában ugyanis régóta döntő helyet foglal el az orgonának mint együttműködő- (hogy ne mondjuk: szolgáló-) hangszernek a rehabilitálása. És ennyiben nem is pusztán a finn zenekultúra nagykövete – jóllehet, Sibelius himnusszá emelkedett szimfonikus költeményének orgonás átirata műsorainak igazi védjegyévé vált –, hanem mintha magának a királyi magányából üzenő hangszerfejedelemnek lenne a heroldja. A nem kevesebb, mint száz hangfelvételt jegyző művész ugyanis az orgona szólóirodalmának mérföldkövei, valamint egzotikus különlegességei mellett nagy hangsúlyt fektet a különféle vokális és instrumentális kamarazenei vagy zenekari együttműködések lehetőségeinek feltérképezésére, valamint arra is, hogy az eredetileg nem orgonára írott klasszikus repertoár számos gyöngyszeme a hangszerek királyán is megszólalhasson.

 

Kalevi Kiviniemi
 

És ez utóbbi esetben már bizonyára nem királyi hatalomgyakorlásról van szó. Csajkovszkij, de Falla, Grieg, Mendelssohn, Muszorgszkij vagy épp Wagner műveinek átiratai Kiviniemi keze nyomán nem egy-egy újabb territóriumai az orgona "világbirodalmának", hanem épp fordítva: a királyi instrumentum itt készségesen ajánlja fel szolgálatait avégett, hogy nagyszerű kompozíciók egy másik médiumba átkerülve új fényben mutathassák fel kvalitásaikat és öregbíthessék hírnevüket.

A budapesti koncert Kiviniemi munkásságának mindkét speciális irányából ízelítőt kínál: a műsor nagyobb részét kitevő, Csajkovszkij-, César Franck-, de Falla-, Saint-Saëns-, Sibelius- és Smetana-műveket magába foglaló romantikus program egytől-egyig átiratokat tartalmaz. És a meglepetés itt következik: az orgona mellett egy törékeny partner, a hárfa, egy másik nemesi származású, királynői hangszer kap szerepet a művek megszólaltatásában.

A legismertebb és legkedveltebb magyar hárfaművésznő, Vígh Andrea közreműködése révén a királyi orgona afféle trubadúri szerepkörbe kerül: határozott és színes megszólalásaival afféle gáláns szolgálója, felvezetője és utóvédje lehet a vele oly ellentétes karakterű (és bizonnyal ezért ellenállhatatlanul vonzó) választottjának; mígnem a koncert fináléjában a királyi hangszerpár számára végre elérkezik a kettős pillanata: Camille Saint-Saëns orgonakíséretre hangszerelt Hárfaversenye formájában.

Az átirat és a más hangszerrel való együttműködés gyakorlata mellett Kiviniemi koncertje még egy specialitást ígér: a kiváló improvizatőr hírében álló művész egy szabad és egy kötött témájú rögtönzést illeszt műsorába – és ezzel a mozzanattal koncertje minden tekintetben azzá az élménnyé válhat, ami a Művészetek Palotája egyedülálló orgonás sorozatának a kezdetektől sajátja: kötött és kötetlen együttzenélés az orgonával, az orgona körül, az orgona révén.

(2009. május 18. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem -"Királyi hangszerek, mennyei muzsikák" – Kalevi Kiviniemi (Finnország) és Vígh Andrea orgona-hárfa estje; Franck: Interlude symphonique; Kiviniemi: szabad rögtönzés; Cochereau: Scherzo symphonique; Smetana: Moldva-fantázia; de Falla: Fantasía bética; Sibelius: Finlandia, Op. 26; Csajkovszkij–Walther-Kühne: Fantázia az Anyegin c. opera egy témájára; Saint-Saëns: Morceau de Concert (hárfára és zenekarra), Op. 154; Kiviniemi: Rögtönzés megadott témára)