Árpád

Nemzetközi karrier vidéken - pestiként

2009.05.29. 13:01

Programkereső

Szecsődi Ferenc nemzetközileg is elismert hegedűművész azt vallja: "Egy tanárt mindig a tanítványai minősítik".
Szecsődi Ferenc
Szecsődi Ferenc

Szecsődi Ferenc a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Kamarazene tanszékvezetője, Liszt-díjas hegedűművész, márciustól a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj birtokosa. Tantermének falát sikeres, világjáró, koncertező művész-tanítványainak fényképei díszítik.

 - Ön azon kevés hangszeres előadóművész közé tartozik az országban, aki Pestről került vidékre. Általában épp a fordítottja jellemző: vidéki tehetségek Pesten tanulnak a Zeneakadémián, majd a fővárosban maradnak.

- Mindenbe úgy vágtam bele, hogy nem gondolkoztam. A zeneakadémiai diplomám megszerzésének az évében megnyertem az Akadémia Nagydíját, ijesztgettek, hogy vidéken el fogok tűnni a süllyesztőben, de mégis eljöttem Szegedre, mert mindig tanítani szerettem volna. A vidéki élet különösen abban az időben nem volt számomra hátrány, mert a pályám kezdetén annyi lehetőségem volt koncertezni, hogy a - jó értelemben vett - rutint és repertoárt meg tudtam szerezni magamnak.

 - Idén jelenik meg a 13 albumos Hubay összes hegedű-zongora művét tartalmazó hanglemezsorozat záró CD-je. A sorozatot 1997-ben kezdte, ami a magyar hanglemezipar történetének eddigi legnagyobb vállalkozása, amelyet szólóművész elkezdett és be is fejezett. Zongorapartnerével, Kassai Istvánnal hogyan találtak egymásra?

- A Zeneakadémiáról ismertem őt. 1989-ben a Radioton készített velünk egy lemezt, A nagy magyar hegedűiskola címmel, amelynek akkora sikere volt, hogy a - (z) azóta megszűnt - kiadó a folytatás mellett döntött. Kassainak voltak kapcsolatai a Hungarotonnál, és létrejött egy hosszú távú szerződés.

 - Hubay Jenő teremtette meg Magyarországon a felsőfokú hegedűoktatás alapjait. Tisztelői 1998-ban megalapították a Hubay Társaságot, melynek Kovács Dénes volt az elnöke. A művész 2005-ben bekövetkezett halála óta Ön tölti be az elnöki tisztséget. Hubay születésének 150. évfordulója alkalmából Gombos László zenetörténész, Hubay-kutató, a Társaság alelnöke szervezett egy Hubay-emlékkiállítást a Régi Zeneakadémián, ahol a kiállítás záróeseményeként Ön magyar műveket mutatott be hét új magyar mesterhegedűn. Miért érezte fontosnak a hazai hangszerek bemutatását?

- Azért, mert nekem is új magyar mesterhegedűm van. Több hangszeren játszom, van cremonai mesterhegedű is a birtokomban, de borzasztóan időjárásfüggő. Régen volt átmenet az évszakok között, de most egyik hétről a másikra 20 fokot emelkedik a hőmérséklet, és nem bírják a hangszerek. Mindig az volt a vágyam, hogy magyar mesterhegedűm legyen. Egyik tanítványom Székely Márton mesterhegedűn játszik, ő egy fiatal hangszerkészítő, Cremonában tanult. Egy alkalommal véletlenül összetalálkoztunk, és éppen volt egy kész új hangszere. Kipróbáltam, és azt mondtam, hogy soha többé ki nem adom a kezemből! Bárhol játszom rajta, azt hiszik, hogy nagy olasz mesterhegedű.

 - Kevesen tudják, hogy kiválóan zongorázik.

- Először zongorázni tanultam, de hamar eltanácsoltak, mert az ujjrend nem érdekelt. Hallás után játszottam le mindent. A hegedűt azok ajánlották, akik a zongorázásomat nem tartották megfelelőnek. Volt egy tanítványom, Faragó Márk, aki a legnagyobb zseni a növendékeim között. Saját magától tanult meg zongorázni, és annyira be szerettem volna mutatni a nagyvilágnak, hogy egy Óbudai Társasköri koncertemre magammal vittem. 16 éves volt ekkor. A szervezők nem akarták engedni Márk bemutatkozását, ezért kitaláltam, hogy legyen a műsor címe: Mester és tanítvány. Egymást kísértük zongorán, felváltva hegedültünk vagy zongoráztunk. Óriási sikerünk volt, és a sorozat immár 17 éve tart! Június 14-én ismét hallható lesz a Márkkal adott koncertem, ezzel a felvétellel köszöntenek az 55. születésnapomon.

- Gyerekkorában eltanácsolták a zenei pályáról.

- Sőt, legalább háromszor-négyszer mondták, hogy soha nem leszek hegedűs! Jellemző, hogy az illető Budapest legnagyobb hatalmú szakfelügyelője volt, de életében soha nem tudott hegedülni. Minden rendszer kitermeli az "ilyeneket". Azt sem akarták engedni, hogy Szegedre jöjjek tanítani. Weninger Richárdnak köszönhetem, hogy idekerültem, mert ő kiharcolta.

 - Vajon kellett ez az apró kudarc ahhoz, hogy megmutassa, van helye a zenei életben?

- Egy tehetséges diák mellé egy tehetséges tanár, és tehetséges szülő is kell! A kudarcokat meg kell tanulni feldolgozni!  Diákkoromban szörnyű vizsgákat produkáltam, az első hegedűvizsgámat 2,8 pontra "értékelték". Az érettségi évében kaptam először ötöst. Állandóan át akarták állítani a jobb, majd a bal kezemet is. Szerencsémre áldott jó tanárom volt, Bodonyi István, aki mindig biztatott, hogy: "Türelem! Csak szépen, lassan!" Neki köszönhetek mindent. Tőle annyi szépet és jót kaptam, hogy úgy érzem, ezt valahogy nekem is viszonoznom kell a tanítványaimnak.

DCFCCD4C-BA44-452F-81A1-AD46DF5AF8AF

- A Cziffra Alapítvány díjazottja. Magyarországon kevesen kapták meg ezt a díjat.

- 1984-ben megnyertem a Cziffra György-versenyt, ahova titokban mentem el, mert két évvel előtte a Magyar Rádió hegedűversenyén nem jutottam döntőbe. Cziffrának nagyon tetszett a játékom, a verseny után számos meghívásának tettem eleget.

- Neves pesti zenekarok hívták koncertmesternek, de mégsem vállalt el egyetlen állást sem, miért?

- Megérzésből. Jól éreztem magam, nem akartam elköltözni Szegedről. A tanítványaimat sem tudtam volna soha elhagyni. Ez az első munkahelyem, kaptam mesés állásajánlatokat, de mindig itt akartam maradni. Igaz, nagyon sokat kell Pestre utaznom a fővárosi partnereim, és a lemezfelvételek, rádiós szereplések miatt.

- A kamarazenei életet igazán most kezdte el, a Magyar Zongorás Trióval. Honnan jött az inspiráció?

- A Magyar Zongorás Trió idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. A zongorista, Szentpéteri Gabriella gyerekkori jóbarátom. Nagyon sokáig Párizsban élt, 2001-ben hazaköltözött, és itthon dolgozik. Az elmúlt évben az együttes hegedűse, Modrián József abbahagyta a közös muzsikálást, és Gabi megkért, hogy legyek a trió hegedűse; a csellista pedig Rádi Ildikó. Nagyon sokat gondolkodtam elvállaljam-e, mert a próbák Pesten vannak, és a kamarazenei irodalom kimaradt az életemből. Egy 20 éve működő társaság repertoárját megtanulni, beilleszkedni, nem egyszerű feladat. De gyönyörű kritikákat kaptunk!

- Kivételes zenei memóriája van, 45 versenyművet tud kívülről. A kevésbé jól emlékezőtehetséggel megáldott tanítványai számára van-e valamilyen bevált receptje a memorizálást illetően?

- Elmondom nekik a tanulási módszeremet, de valójában nem lehet mindenkire egyforma sémát alkalmazni. Ráadásul az abszolút hallásomnak köszönhetően könnyen tanulok, ez adottság. Naptáram sosem volt, címek, telefonszámok, előre megbeszélt időpontok is a fejemben vannak. De ugyanakkor nagyon érdekes, hogy egy verset képtelen vagyok megjegyezni! Tudja, mitől félek? A haláltól nem, de attól igen, hogy egyszer elveszítem a memóriámat, és hogy elkezd remegni a jobb kezem - az a hegedűsök halála!

- Kanyarodjunk vissza a pályájához. Mai zeneszerzők gyakran megkeresik Önt új műveik bemutatása céljából. Azért vonzódik a modern zenéhez, mert a karriere része, vagy valóban szereti?

- Soha nem törődtem a karrieremmel, mindig tanár szerettem volna lenni. Isten ajándéka, hogy belőlem szólista lett. 1992-ben volt egy balesetem, eltört a kisujjam a bal kezemen. Akkor komolyan el kellett gondolkoznom, hogyan tovább. Szólista karrierem alakulására visszatérve: jöttek a felkérések a zeneszerzőktől, elfogadtam őket, igaz, a darabok sikeressége és fennmaradása mindig kétséges volt. De pusztán a karrierem érdekében soha nem tettem semmit.

- Ha már a zenei vonzalmaknál tartunk: a könnyedebb műfajú zenéket is kedveli, erről tett tanúbizonyságot a Humor a zenében című nagysikerű koncertjén április 1-jén a szegedi Fricsay Teremben.

- Talán az volt életem legnehezebb hangversenye! Humorban nem ismerünk tréfát - tartja a mondás. Ahhoz hogy egy poén csattanjon, a zenének nem szabad sérülnie, mert akkor bohóckodásnak hat. Egyik kollégám mondta, hogy nem a tapsból kell lemérni a sikert, hanem az emberek arcáról, amikor kijönnek a hangversenyteremből. Megpróbálok olyan irányba elmozdulni, hogy érdekességeket mutassak be a hallgatóságnak, és érdekes koncerteket adjak. Hangverseny előtt mondok néhány szót a művekkel kapcsolatban. Nyáron, egy könnyed, esti hangversenyre, - melynek címe: Bor-Dal-Szerelem meghívtam Somodi Sándor borászt is, aki a műsor végén saját borával kínálja meg a hallgatóságot.

- Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minden évben szervez egy különleges teadélutánt.

- A Hubay Társaság elnökeként kitaláltam, hogy azoknak a nagy, idős tanítómestereknek, akik generációkat neveltek fel, a születésnapjukat meg kellene ünnepelni. Az összes volt növendéket összeverbuválom, még a tengerentúlról is érkeznek tanítványok! 2007-ben Pallagi Jánost köszöntöttük 85. születésnapja alkalmából, aki évtizedeken át volt a régi ÁHZ koncertmestere, tanított a Zeneakadémián is. 2008-ban Vermes Mária néninek volt a 85. születésnapja, idén pedig Konrád Györgyöt fogjuk köszönteni. Olyan ünnepi, felemelő pillanatok ezek, hogy talán évekkel meg lehet hosszabbítani az életüket, mert fontosnak érzik magukat.

- Ennyi önkéntes szerepvállalás mellett milyen meghívásoknak tud eleget tenni az év hátralevő részében?

- Elsősorban a Magyar Zongorás Trióval koncertezem, több külföldi meghívásom is van, de igazán úgy próbálok mindent beosztani, hogy ne menjen semmi az egészségem rovására.

Mottó: "Az irigység nagy úr. Ha az ember rosszul játszik, azzal senki nem törődik, de ha nagyon jól, azt senki nem bocsátja meg!"