Szilárda

A hét portréja: Ignaz Pleyel

2009.06.15. 00:00

Programkereső

Pleyel olyan zeneszerző volt, akit korában ünnepeltek, de később szinte teljesen elhalványult a hírneve. A Joseph Haydn és Beethoven közötti időszakban valószínűleg ő volt a legünnepeltebb zeneszerző Európában.

Ignaz Pleyel

Ignaz Joseph Pleyel osztrák születésű francia zeneszerző, zongora- és hegedűművész 1757. június 18-án született Rupperstahlban, Alsóausztriában. Édesapja, Martin Pleyel iskolamester volt. Ignaz fiatal korában Johann Baptist Vanhalnál tanult zenét, majd 1772-ben Joseph Haydn tanítványa lett Eisenstadtban. Tanulmányait, mint annyi más fiatal zenészét abban az időben egy arisztokrata támogatta, az ő esetében ez Erdődy László gróf volt. Pleyel mindvégig baráti kapcsolatot ápolt Haydn-nal, aki rendkívüli tehetségű tanítványnak tartotta őt.

Pleyel korai munkái közé tartozik egy bábopera, Die Fee Urgele (1776) (Az Urgele tündér), amit a marionett színházban adtak elő Eszterházán és Bécsben, továbbá egy Haydn opera, Das abgebrannte Haus (A leégett ház) nyitányának egy részlete. Első állása valószínűleg Erdődy grófnál lehetett, ahol zenekarvezetői tisztséget tölthetett be (Kapellmeister). Korai publikációi között találhatunk hat vonósnégyest is (op. 1) Az 1780-as évek elején Ignaz Pleyel Olaszországba látogatott, ahol komponált egy operát (Iphigenia Auliszban), és több más művet is a nápolyi király megbízásából.

1783-ban Pleyel Franciaországba, Strassburgba költözött, és ettől az időponttól használta az Ignaz név francia változatát - Ignace. Először a Strassburgi Dóm zenekarának másodkarmestere lett Franz Xaver Richter mellett, majd 1789-ben a mester halála után első karmester. 1788-ban feleségül vette Francoise-Gabrielle Lefebvre-t, egy szőnyegszövő lányát. Négy gyermekük született.

1791-ben, miután a Francia Forradalom szüneteltetett mindenféle zenei előadást, templomit és világit egyaránt, Pleyelnek más kereseti forrás után kellett néznie. Londonba utazott, ahol a Wilhelm Cramer szervezte "Professional Concerts" sorozatot dirigálta. Így akaratlanul is riválisa lett Haydn-nek, aki szintén ugyanekkor a Johann Peter Salomon által szervezett hangversenysorozatot vezényelte Londonban. Szerencsére barátságuk a szakmai versengés ellenére töretlen maradt. Ignace Pleyel Haydn-hez hasonlóan szép keresetre tett szert a londoni látogatásból. Házat vásárolt, a Chateau d’Itenwiller-t St. Pierre mellett.

1795-ben, a Francia Forradalom után Pleyel Párizsba költözött, és zenei kiadót alapított (Maison Pleyel). Ez többek között kiadta Haydn összes vonósnégyesét 1801-ben, és az első kisalakú partitúrákat tanulmányok céljára (Bibliothėque Musicale). A kiadóvállalat 39 évig működött, és körülbelül 4000 művet adott ki, például Boccherini, Beethoven, Clementi és Dussek kompozícióit.

1805-ben Pleyel Bécsbe látogatott, itt utoljára találkozott atyai jóbarátjával, Haydn-nel, és hallhatta Beethovent játszani. 1807-ben zongoragyárat alapított. 1824-ben visszavonult, és Párizstól 50 kilométerre, vidékre költözött. 1831-ben halt meg, már annak tudatában, hogy zenéje feledésbe merült a romantikus korszak megszületésekor. Párizsban, a Pėre Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra.

Pleyel tanárához, Haydn-hez hasonlóan nagyon termékeny zeneszerző volt, 41 szimfóniát, 70 vonósnégyest és számos vonósötöst és operát komponált. Zongoragyárát (Pleyel et Cie), fia, a zongoravirtuóz Camille folytatta. Zongoráikon még Chopin is játszott, egész pontosan koncerttermükben (Salle Pleyel) adta Chopin első és utolsó koncertjét. A 19. század végén a Pleyel zongoragyár gyártotta az első kromatikus hárfát, és a 20. század elején csembalót is készítettek. A gyár a mai napig is működik, Manufacture Francaise de Pianos Company néven.