Mátyás

Miskolci sikerek Bresciában

2009.09.17. 13:26

Programkereső

Idén a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjével nyitja kapuit a rangos Lediecigiornate di Bresci nemzetközi zenei, színházi és táncművészeti fesztivál Olaszországban szeptember 18-án.
Miskolci Szimfonikus Zenekar, Brescia, Teatro Grande
Miskolci Szimfonikus Zenekar, Brescia, Teatro Grande

A tíznapos fesztivált negyedik éve rendezik meg az észak-olaszországi Lombardia régió második legnépesebb városában, Bresciában. A rendezvény évente több mint 80.000 látogatót vonz a városba, a legmagasabb színvonalú koncertekkel, színházi produkciókkal, táncelőadásokkal és világsztár fellépőkkel.

A tavalyi fesztiválon való sikeres szereplést követően idén a Lediecigiornate di Brescia szervezői a Miskolci Szimfonikus Zenekart kérték fel a szeptember 18-i nyitókoncertre, ahol Beethoven IX. szimfóniáját hallhatják majd az érdeklődők, Cserna Ildikó, Meláth Andrea, Xavier Rivadeneira, Cser Krisztián és az ELTE Bartók Béla Kórusának közreműködésével. A produkciót Kovács László, az együttes első karmestere és művészeti vezetője vezényli.

A nyitóhangveresnyt követő estén a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Teatro Grandéban Lilya Zilberstein zongoraművésszel lép színpadra. A moszkvai születésű Lilya Zilberstein karrierje 1987-ben kezdődött, amikor mindössze 21 évesen elnyerte a tekintélyes Ferruccio Busoni Nemzetközi Zongoraverseny első díját. Pályafutása azóta is töretlen, állt már színpadon az amszterdami Concertgebouw zenekarával, a Londoni Szimfonikusokkal, a Chicagói Szimfonikus Zenekarral és a Berlini Filharmonikus Zenekarral.

A Miskolci Szimfonikus Zenekart természetesen itthon is hallhatjuk. Szeptember 25-én a magyarországi jazz legnagyobbjaival adnak koncertet. Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél és Oláh Kálmán jazzkompozíciói és hangszerelései hangzanak el a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában, a Magyar Jazzművészek Társasága tagjainak közreműködésével és Kovács László vezényletével.

www.associazionesoldano.it