Edina

Évadot kezd a Dohnányi Zenekar is

2009.09.18. 00:35

Programkereső

A Budafoki Dohnányi Zenekar október 3-án indítja az idei évadot, természetesen koncert keretében, ahol John Adams, Goppisberger és Mendelssohn művei csendülnek fel, Hollerung Gábor vezényletével.
C01592A4-A19B-438E-B65E-577F041F9F85

Programválasztásában a zenekar, illetve ügyvezető-zeneigazgatója, Hollerung Gábor mindig nagy hangsúlyt fektet a magyar zenei kultúra megismertetésére és ösztönzésére: ennek jegyében már az évad elején egy ősbemutatót tűzött műsorra, Gyöngyösi Levente a zenekar számára írott I. szimfóniájának bemutatóját. Emellett a 20. századi magyar zeneirodalom kiemelkedő műveit is hallhatják. Műsoron lesznek Bartók: Concerto, valamint Kossuth-szimfónia, Kodály Psalmus Hungaricus, Dohnányi II. szimfónia, Lajtha László III. szvit című művei. A magyar repertoár mellett olyan ritkaságokat is hallhat a közönség, mint Jakov Gotovac: Szimfonikus kóló című, temperamentumos délszláv népzenén alapuló darabja. Immár hagyományosan minden évben egy operaelőadással is megörvendeztetik a közönséget, ebben az évadban Berlioz: Faust elkárhozása című drámai legendája kerül megrendezésre nemzetközi rangú magyar és külföldi énekesekkel, tánckarral, szcenikával.

A zenekar egyik fontos feladata a lokális kultúra megteremtése illetve fellendítése Budafokon. A budafoki Klauzál Házba a jövő évadra hét bérletes előadást tervez az együttes kiváló hazai és külföldi karmesterek, szólisták közreműködésével - vezényel többek között Kovács László, Kesselyák Gergely, Werner Gábor és Stephen D'Agostino. Szólistaként a zenekar fiatal, tehetséges művészei, illetve a magyar zenei élet kiemelkedő személyiségei is szerepelnek (pl. Jandó Jenő, Auer Vonósnégyes).

A zenekar ebben az évadban is három felnőtt sorozatot indít: a Budafoki Hangversenyesték mellett az Universitast, mely az Olasz Kultúrintézetben kerül megrendezésre, valamint az MR Zenei Együttesek és a Budafoki Dohnányi Zenekar közös sorozatát, a Vox Fortissima nevű oratóriumbérletet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Fellép többek között Kokas Katalin, Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Kovács Annamária, Massányi Viktor és Kovácsházy István. A Vox Fortissima sorozat állandó közreműködője a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, de hallhatják a nyíregyházi Cantemus Vegyeskart, valamint a pécsi Bartók Béla Férfikart is. A hangversenyeken olyan neves külföldi művészek működnek közre, mint Yoav Talmi, Tatjana Vaszilijeva, Katja Buniatishvili, Michael Suttner, Sharon Rostorf és Evert Sooster.

A zenekar tudatosan vállalt programja a fiatal generáció zenei nevelése. Kiemelkedő figyelmet fordít az ifjúsági koncertek valóban magas színvonalú megvalósítására. Azt, hogy erre valóban nagy igény és kereslet van, bizonyítja az évente meghirdetett három ifjúsági sorozat sikere és az egyre gyarapodó törzsközönség. A megérthető zene egy családi sorozat elsősorban a gimnazista korosztálynak szóló karmesteri magyarázattal, az Olasz Kultúrintézetben hallható. A megérthető zene junior a felső tagozatos korosztály családi sorozata szintén karmesteri magyarázattal, és a Zeneértő leszek című, alsó tagozatosoknak szóló ingyenes hangszerbemutató bérlet a budafoki Klauzál Házban kapott helyet.

www.bdz.hu