Mátyás

Páratlan páros elismerés

2009.09.24. 12:39

Programkereső

Az AEGON Művészeti Díj az egyetlen olyan művészeti elismerés hazánkban, amelyhez társdíj is kapcsolódik. Az idei Társdíjas nevét szeptember 29-én hozzák nyilvánosságra.
Jónás Tamás
Jónás Tamás

Ilyen, különleges elismerést hozott létre 2006-ban az AEGON Magyarország Zrt.: a nettó hárommillió forinttal járó AEGON Művészeti Díjat, valamint a hozzá kapcsolódó, nettó kétmillió forintos AEGON Művészeti Társdíjat, azzal a céllal, hogy elismerje és támogassa a kortárs magyar művészeket, a korunkban születő, kiemelkedő alkotói teljesítményeket, és a díjjal is felhívja a szerzőkre és műveikre a figyelmet.

 

Az AEGON Művészeti Díjat kortárs magyar író kaphatja meg az előző esztendőben napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért. Erről szakmai zsűri dönt. Az AEGON Művészeti Társdíjra már az AEGON-díjas író jelölhet fél évvel később kortárs magyar művészt - méghozzá kötelezően másik művészeti ágból. Olyan alkotót, akire fontos ezzel az elismeréssel is felhívni a figyelmet. A két díjnál tehát már az alapítás gondolatánál fontos volt a nyitottság, a mások iránti érdeklődés, a figyelem.

 

Az első AEGON Művészeti Díjat Spiró György vette át 2006-ban a Fogság című regényéért, 2007-ben pedig Rakovszky Zsuzsa költő, író kapta meg a díjat Visszaút az időben című verseskötetéért. Spiró György Jeney Zoltán zeneszerzőt jelölte 2006-ban az AEGON Művészeti Társdíjra, Rakovszky Zsuzsa 2007-ben Vojnich Erzsébet festőművészt. A zsűri 2008-ban Térey János költőt választotta Asztalizene című drámájáért, 2008 őszén pedig Kovalik Balázs rendező vehette át az AEGON Művészeti Társdíjat Térey János jelöltjeként.

 

Aegon-díj logó
Aegon-díj logó

Amikor Térey János jelöltjeként 2008 őszén Kovalik Balázs átvette az AEGON Művészeti Társdíjat, a hazai operajátszásba életet vivő rendező egy interjúban elmondta: ez a díj azért jelent sokat számára, mert „tisztességesen szubjektív", hiszen itt egyetlen alkotó jelöl másik művészt a társdíjra, méghozzá egyedül, úgy, hogy nem tolja a felelősséget másokra, kuratóriumokra. Ráadásul Térey János személyében olyan alkotó jelölte őt, akinek a figyelme, a véleménye sokat jelent számára.

 

Most pedig az idei AEGON Művészeti Díjjal elismert költőn, Jónás Tamáson a sor, hogy megnevezze jelöltjét az AEGON Művészeti Társdíjra. Azt, hogy ki az idei társdíjas alkotó, hamarosan, szeptember 29-én tudhatjuk meg. A kiírás alapján egy biztos: a választott művész nem lehet író. 

Az ünnepélyes díjátadásra október 20-án, este hétkor kerül sor a Nemzeti Színházban, a díjhoz és a társdíjhoz kapcsolódó, Képzett társítások - AEGON-estek a Nemzetiben című sorozat keretében, ahol az idei két AEGON-díjas művész, Jónás Tamás és jelöltje lesz Alföldi Róbert vendége.