Eleonóra

Szezonkezdet

2009.09.25. 00:06

Programkereső

A 2009-2010-es hangversenyévadtól kezdve a korábban a Zeneakadémia Nagytermében rendezett bérletsorozataikat a Budapesti Operettszínházban tartják a MÁV Szimfonikusok. Az évadnyitó hangversenyre szeptember 29-én kerül sor.
0F298CEA-A3CE-4961-8B3A-8A57D22E6AA6

Két olyan vendég lép fel ezen az estén, akiket az elmúlt évek során ismert meg a MÁV Zenekar és közönsége, és akiket nagy örömmel lát viszont. Irwin Hoffman az a karmester, aki Solti György elődje volt a Chicagói Szimfonikus Zenekar zeneigazgatójának posztján, és néhány évig együtt is dolgoztak azután, hogy Solti megkapta ezt az állást. A másik vendég Robert Bokor, a Macedóniában született, Belgrádban tanult és jelenleg Svájcban élő hegedűművész lesz, aki éppen egy évvel ezelőtt mutatkozott be nagy sikerrel Rózsa Miklós hegedűversenyének magyarországi bemutatójával.

Az új évadot Barber szerzeménye, az Adagio nyitja meg, melyet két orosz szerző alkotása követ. Prokofjev I. hegedűversenye csendül fel Robert Bokor tolmácsolásában. Rahmanyinov Csajkovszkij tanítványa és követője volt, egész életében következetesen hű maradt a romantikus eszmékhez. A hangversenyt záró II. szimfóniáját hatalmas szenvedélyek, mély érzelmek és áradó dallamok jellemzik.

MÁV Szimfonikusok
2009. szeptember 29. 19:00
Budapesti Operettszínház

Km.: Robert Bokor (hegedű)
Vez.: Irwin Hoffman

Prokofjev: D-dúr hegedűverseny
Rachmaninov: II. szimfónia

www.mavszimfonikusok.hu