Lázár, Olimpia

Csáki ismét tarolt

2009.10.02. 10:30

Programkereső

A tavalyi tokiói gitárverseny után most az olaszországi Michele Pittaluga Nemzetközi Gitárversenyen bizonyított Csáki András, aki a verseny legjobbjának bizonyult.
BDB3711E-A18E-477F-AF0F-DA9509E728D6

Számos versenygyőzelemmel büszkélkedhet a fiatal gitáros, aki 2008 decemberében az 51. Tokiói Nemzetközi Gitárversenyről is első díjjal tért haza. Az idén szeptemberben, 21. és 26. között rendezett, Antonio Laurónak ajánlott olaszországi versenyen sem történt ez másként, ahol András mellett a koreai Kyuhee Park, és a francia Thomas Viloteau állhatott még a képzeletbeli dobóra. A háromfordulós verseny első díjazottja lemezfelvételi lehetőséget kap a Naxos cégtől. A Fideliónak januárban adott interjújában legfontosabb tervei között épp az első lemez elkészítését említette, így az Alessandrában rendezett megmérettetés ebből a szempontból is jól végződött.

Csáki András jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori képzésének végzős hallgatója. Több éve a Bartók Konzervatórium gitártanáraként és az idei évtől a Zeneakadémia óraadó tanáraként is dolgozik. 

www.pittaluga.org
csakiandras.hu