Valér

A hipnózis jótékony hatásai

2009.10.06. 14:33

Programkereső

Mozart huszonhét zongoraversenyt írt, Beethoven és Saint-Säens ötöt-ötöt, Bartók hármat, hogy csak néhány nevet ragadjunk ki a komponisták közül.

Jurij Tyemirkanov
Jurij Tyemirkanov

Valahogyan mégis egyikőjüket sem e műfajjal szoktuk összekapcsolni elsősorban. Rahmanyinov nevének hallatán viszont a legtöbbünknek a zongorára és zenekarra írott öt mű egyike ugrik be először.

Szergej Vasziljevics Rahmanyinov (1873-1943) korának egyik legkiválóbb zongoraművésze volt, legendák keringtek bámulatos memóriájáról, technikájáról, muzikalitásáról. Érthető tehát, hogy számos művét hangszere ihlette, a zongoraverseny műfaja pedig mindig is gyerekkortól dédelgetett álmokat, hatalmas kihívást jelentett valamennyi pianistának.

Ezek után nem csoda, hogy a kis Szergej már konzervatóriumi évei alatt nekilátott egy zongoraverseny megírásának. Tizenhat évesen fogott bele a munkába, de végül félbeszakította azt és csak néhány vázlat maradt fenn. Nem telt el azonban sok idő az újbóli próbálkozásig, 1890 tavaszán kezdte el a komponálást, 1891 nyarára pedig el is készült első, fisz-moll zongoraversenye. A zeneszerzés osztály hallgatóinak gyakori feladata volt, hogy egy már ismert sémát, szerkezetet kövessenek komponáláskor, így Rahmanyinov is hasonlóképpen tett e művénél: Grieg híres a-moll zongoraversenye lett a követendő minta, a végeredmény pedig olyan jól sikerült, hogy szerzője op. 1-ként vállalta a bemutatón. Rahmanyinov ismert erényei már itt szembeötlők: szélesen ívelő melódiák és virtuóz zongorakezelés. A norvég komponista hatása különösen a szélső tételekben mutatkozik meg. Néhány évvel később, amikor Rahmanyinov londoni debütálására készült, már nem vállalta fel "iskolai fércművét", úgy gondolta, át kellene dolgoznia a darabot, ám a revízióra csak 1917-ben került sor. A zongoraszólamot kicsit "dúsította", az első tétel kidolgozási részét bővítette új ötletekkel, valamint a hangszerelésen is javítgatott. A versenyművet ma ebben a formájában ismerjük.

Első szimfóniájának (1897) bemutatója hatalmas bukás volt, a kritikusok támadták, s Rahmanyinov mély depresszióba esett, amely háromévi zeneszerzői hallgatással járt. A gyógyulás érdekében egy Nyikolaj Dahl nevű pszichiáterhez járt, akinek a hipnózis volt a szakterülete, s megpróbálta Rahmanyinovot meggyőzni arról, hogy nagyon jól meg fogja írni új versenyművét. A kezelés sikeresnek bizonyult, hiszen Rahmanyinov rászánta magát, hogy megírja második, c-moll zongoraversenyét (op. 18). A művet már az 1899-es londoni bemutatkozásán is el szerette volna játszani, de akkor még csak a második és a harmadik tétel állt készen. 1901-ben sikerült teljesen befejeznie az opuszt, s hálája jeléül a darabot Dahlnak ajánlotta. Éneklő melódiái, virtuóz passzázsai számos zongoristát késztetnek a darab megtanulására. Rahmanyinov legnépszerűbb kompozíciója a versenymű, több dallama is sláger lett: második tételének főtémája egy popzenei szám alapjául szolgált (Eric Carmen: All by myself, 1976), valamint Frank Sinatránál és David Bowie-nál is találkozunk a darab néhány témájával.

Rahmanyinov neve 1909-ben komponált harmadik, d-moll zongoraversenyével (op. 30) vált igazán ismertté a laikusok között is, amelyet sokan a David Helfgott, ausztrál zongoraművész tragédiáját feldolgozó Ragyogj (Shine, 1996) című játékfilmből ismerhetnek. Scott Hicks filmjében Helfgott a szinte emberfeletti technikát igénylő "Harmadik" extatikus eljátszása után idegösszeomlást kap, miután az orvosok eltiltják őt a zongorázástól, s csak évek múlva tud majd újra hangszeréhez nyúlni. A d-moll versenymű valóban a zongoraverseny-irodalom egyik legfélelmetesebb monstruma, s zeneileg is sokkal izgalmasabb megoldásokat kínál, mint a szerző eddigi darabjai, szélesebb dallamok, összetettebb szerkezet jellemzi a kompozíciót. Rahmanyinov 1909-es amerikai turnéjára írta művét, a második, New Yorkban tartott előadást pedig Gustav Mahler vezényelte. A darab ajánlottja a kor másik ünnepelt zongoraművésze volt, a lengyel Józef Hofmann, aki nyilvánosan soha nem játszotta el a művet, mondván, hogy "nem neki való".

Jurij Tyemirkanov
Jurij Tyemirkanov

Amerikai letelepedése után Rahmanyinovnak küzdenie kellett a megélhetésért, a komponálás helyett jövedelmezőbbnek bizonyultak fellépései zongoristaként és karmesterként. Az első "újvilági" mű, ami nagyobb szünet után napvilágot látott, az 1926-ban megírt negyedik, g-moll zongoraverseny (op. 40) volt. Ekkorra már jócskán érték őt kortárs és amerikai hatások, dallamai szikárabbak, élesebbek lettek, hallotta Gershwin Rhapsody in blue-jának bemutatóját, valamint egyéb jazz-zenék is tettek rá új benyomásokat. A darab azonban bukás lett, valószínűleg Rahmanyinovtól idegen nyelvezete miatt, a szerző pedig arról volt meggyőződve, hogy túl hosszú, ezért 1928-ban és 1941-ben is revideálta a művet. A g-moll zongoraverseny soha sem vált igazán a repertoár törzsanyagává.

Az 1930-as évek elején Svájcban telepedett le, s 1934-ben itt komponálta utolsó művét zongorára és zenekarra Rapszódia egy Paganini-témára címmel, s megmutatta, hogy még nem apadt el teljesen alkotói ereje. A darab 24 variáció Paganini közismert 24. caprice-ének témájára, amelyhez néhány variációban a gregorián halotti szekvencia, a Dies irae dallamát is hozzáveszi a komponista. Talán nem véletlen az ördög hegedűse kapcsán a választás, ám ezt azzal is gyakran összehozzák, hogy Rahmanyinovot érdekelte a halál tematikája, a Dies irae-t több darabjában is feldolgozta már korábban. A 24 variáció a háromtételes versenymű gyors-lassú-gyors felépítését követi. Egy variációt azonban kiragadhatunk a "lassú tételből", a hollywoodi filmekből ismert 18.-at, amelyről Rahmanyinov azt mondta: "ezt az ügynököm kedvéért írtam".

Egy 2002-es, Várkonyi Tamásnak adott interjújában Kocsis Zoltán a következőképpen nyilatkozott Rahmanyinov megítélése kapcsán: "[...] tragédiája, hogy az ő stílusából eredeztethető a szirupos hollywoodi filmzene, amihez neki pedig az égvilágon semmi köze nincsen! Az ő zenéjét a maga teljességében és komolyságában kellene újraértékelni, és nem olyan stílusú zenékkel állítani párhuzamba, amelyek még nem is léteztek akkor, amikor neki már a teljes életműve készen állt".

2009. október 19. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Szentpétervári Filharmonikus Zenekar hangversenye

Km.: George-Emmanuel Lazaridis (zongora)
Vez.: Jurij Tyemirkanov
Rahmanyinov: I. (fisz-moll) zongoraverseny, op. 1
Csajkovszkij: Hattyúk tava - részletek a balettzenéből

www.mupa.hu