Valér

Alternatív ének-zenei nevelési program

2009.10.07. 00:12

Programkereső

Régóta foglalkoztat a kérdés, miért fordulnak el ennyire a tizenévesek és a felnőtt társadalom legnagyobb része minden fajta értékes zenétől, miért ilyen kétségbeejtően érdektelenek és elutasítóak.
49283CFE-61FB-49C4-B634-D7DB81E13AF1

Sajnos, a struccpolitika nem segít: tetszik-nem tetszik, a magyar társadalom egyre kisebb töredéke hallgat komolyzenét, jazzt, bármilyen fajta kortárs zenét, egyszóval bármit, ami nem hallgatható a kereskedelmi csatornákon.

Az iskolai ének-zeneoktatás terve hazánkban immár több évtizedes és azóta gyakorlatilag semmit sem változott: csak az óraszám csökkent drasztikusan. Sajnos az utóbbi évtizedek felgyorsult  világa, az óriási információáradat, a globalizáció, az állandóan és mindenhonnan áramló alacsony színvonalú médiamassza-kínálat és a gyakran már a szülőktől kapott zenehallgatási minta is hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek egyre jobban távolodjanak az értékektől, így olyan messze áll egymástól az énekórán leadott, kissé már megkopott tananyag és a növendék világképe, mint Makó Jeruzsálemtől.

E tanév kezdetén még jobban árnyékolni kezdte a helyzetet a művészeti iskolák anyagi támogatásának csökkentése. Tény, ez nagyon súlyos helyzetbe hoz sok intézményt és kollégát (mint az más területeken is éppen így van). A növekvő társadalmi problémák, a családok pénzforrásainak jelentős apadása sok esetben megkérdőjelezik, hogy a zenét tanuló gyermek folytathatja-e tanulmányait. Meggondolandó azonban, hogy valóban fenntartható-e mai rossz gazdasági helyzetben lévő Magyarországon ennyi művészeti iskola? Jelentős anyagi támogatást kell kapniuk működésükhöz, mivel a jelképes összegű tandíjak nem fedezhetik a valós kiadásokat. A zenetanulás sok országban egy szűk társadalmi rétegnek megfizethető extra, máshol az elemi iskolai képzésbe integrált. A magyar zeneiskolai oktatás színvonala nagyon jó, ugyanakkor igen éles a kontraszt abban, hogy a kötelező iskolai énektanítás szinte teljesen elhanyagolt terület. Következésképpen nincs meg minden egyes gyereknek joga ahhoz, hogy művészeti oktatásban részesüljön - ami pedig a fejlődéséhez elengedhetetlen lenne. A kötelező ének-zene oktatás színvonalának emelése révén sokkal több gyerekhez eljuthatna az információ, ha nem is feltétlenül hangszertanulás formájában, de a közönségnevelés terén igencsak adósok vagyunk, így sokat tehetnénk némi erő-átcsoportosítással (megfelelő szervezéssel egyébként a hangszertanulást is meg lehetne oldani, és a zenetanárokat munkához juttatni). A zenészképzés fontos, de a zeneiskolai képzésben részt vevő gyerekeknek nyilván csak töredéke választja ezt a pályát. Nyilván nem egyszerű egy már „jól bevált" rendszer újragondolása és átformálása: ugyanakkor modern életvitelünk (sajnos) egyre inkább a folytonos változásról szól. Minden lépéshez mindenekelőtt a szakma összefogása kell.

Aki éneket tanít, tudja, milyen nehéz ma ezt a tárgyat tanítani (egyáltalán, manapság igen nehéz bármit is tanítani). Leginkább olyan módszert tartanék aktuálisnak, aminek segítségével a gyerekek az általuk legjobban ismert zenei világ bevonásával (populáris zene, filmzene) és összehasonlító elemzésekkel jutnak el a klasszikus remekművek, a jazz, világzene, illetve a rendkívűl színes kortárs komolyzene megismeréséhez, megértéséhez. A program lényege: teremtsünk hidat a „mass media" és az énektanítás között. Az általam előterjesztett alternatív zenei nevelés a zenei szemantika elvén nyugszik: a  kapcsolódási pontra alapozott elképzelésem szerint a zenén, mint nyelven; mint a gondolatok, érzelmek kifejezésének specális és egyedi eszközén, a zenei jelentéstanon keresztül hívja fel a figyelmet az értékes zenére. Ez a kapcsolódási pont minden zenei műfajban és stílusban. Ez a tanterv a 10-18 éves, a klasszikus zenétől és a népdaltól való elfordulás szempontjából legérzékenyebb korosztályt célozza meg, az ötödik osztálytól a kötelező tanulmányok befejezéséig építi fel a tanítási anyagot. Szeretném gyorsan leszögezni, hogy nem  fordul el a Kodály-módszertől, sőt, a tanulási technika ezen alapul: viszont egyszerűen azért, hogy másra is jusson idő, lecsökkentett számban tartalmaz népdalokat.

Fontos, hogy az alternatív énektanítás egy minimális médiaismeretet is tartalmaz. Ennek oka, hogy a tömegtájékoztatás és a tömegkultúra jelentős részének köze van a populáris zenekultúrához, és ez a populáris massza, illetve az azokat irányító anyagi érdekek vonják körbe a fiatal generációk mindennapjait. A legfontosabb feladat felhívni a figyelmet az ellentétekre, azok tudatos értékelésére, így egyrészt azokra a dolgokra, amik hasznosak lehetnek illetve azokra is, amik üzenetükkel közvetlenül veszélyeztethetik a fiatalokat. Lényeges eleme még a tantervnek az ének-zene oktatás szövetébe beépített improvizációs gyakorlat. Az eddigi gyakorlattól némileg eltérően megpróbálják ébren tartani a gyerekek  kíváncsiságát és nem hagyják kiölni a kreativitást.

Ennek a módszernek az alkalmazásához naprakésznek kell lenni. De azt tartom, hogy aki tanít, magának is folyamatosan tanulni kell, és ez főleg aktuális az információrobbanás korszakában. Tanítani nagy felelősség, hiszen a jövő generációja, a jövő kulcsa van a kezünkben, sok múlik rajtunk, mivé formáljuk. Hiszem, hogy sokan vannak, akik hasonlóképpen gondolkodnak ezekről a kérdésekről.

2009 tavaszán az MZMSZ segítségével országos kérdőíves kutatásba kezdtem. Ez a kérdés-sorozat nem lexikális tudást mér, hanem leginkább a gyerekek zenéről alkotott véleményét és azt, hogy mik azok a területek, amiben tájékozottságuk hiányos. A kutatást folytatni szeretném a reprezentatív minta eléréséig, remélve, hogy ezek az adatok is hozzájárulnak egy új szemlélet kialakításához.

Csató Mónika

Zeneszerző, zeneelmélet tanár