Valér

Kantátától körtáncig

2009.10.12. 12:32

Programkereső

Nem is olyan nagyon régen a kritikus még kedvére csároghatott a fantáziátlan koncertműsorok, a sablonos és biztonsági programválasztások gyakorlata felett. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar estjén ez másképp történt.

7079967E-25F7-4525-95BA-B2AC71004E63

Nem is olyan nagyon régen a kritikus még kedvére csároghatott a fantáziátlan koncertműsorok, a sablonos és biztonsági programválasztások gyakorlata felett. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar estjén most magyar kantátát későromantikus szlovák kvázi-hegedűverseny követett, s a második részben A holtak szigete valósággal összenőtt a Debussy-féle Képek két szélső darabjával.

 

Az ezredfordulón, 95 esztendős korában elhunyt Farkas Ferenc fiatalon éveket töltött a római Santa Cecilia Akadémián, Ottorino Respighi mesteriskolájának növendékeként, s utóbb egész életén át őrizte, s megannyi művében idézte is a latinos, mediterrán zenei kultúra szellemét. E tény ismeretében könnyen feltételezhető, hogy a zeneszerző táplált magában némi lelki rokonságot az itáliai humanizmust a pannon tájékon képviselő hajdankori költő, Janus Pannonius iránt, kinek öt verséből Cantus Pannonicus cím alatt kantátát írt. Ezzel a kereken ötven éve, 1959 őszén, Forrai Miklós Budapesti Kórusa által bemutatott művel indította október 9-i koncertjét a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. Az ősbemutatón Georg Szviridov Jeszenyin-kantátájának nyomában elhangzó Farkas-opus, akárcsak félévszázaddal ezelőtt, úgy ezúttal is tetszést aratott: a gitárral, mandolinnal és csembalóval színesített zenekari hangzás, a letisztultan pasztorális pillanatok sora, vagy épp a negyedik tételként felhangzó Egy dunántúli mandulafáról megejtő líraisága értékes, okkal repertoárra emelt műnek mutatta Farkas latin nyelvű kantátáját. Kocsis Zoltán a darab megszólaltatása előtt levetített kisfilmben egyenesen remekműnek ítélte a Cantus Pannonicust, s e meggyőződését az interpretációval is igyekezett alátámasztani: a tételek karakteres megformálása, a kórus hangzó élményként is érzékletessé vált lelkesedése, valamint a negyedik tétel ragyogóan sikerült szopránszólója (a szólista nevét sajnos említetlenül hagyta a kinyomtatott, s az interneten fellelhető program egyaránt) ha nem is lehengerlően, de azért hatásosan érveltek a Cantus Pannonicus jelentékenysége mellett.

 

Thomas Christian
Thomas Christian

Kevésbé bizonyult meggyőzőnek, vagy legalábbis teljes szívvel megszerethetőnek Eugen Suchon Fantázia hegedűre és zenekarra című, 1948-ban komponált darabja, melyet a szünet előtt az osztrák Thomas Christian szólójával hallhattunk. A hazájában méltán, zenepedagógusként és a nemzeti opera megteremtőjeként egyként okkal tisztelt szlovák zeneszerző (aki hasonlóan Farkas Ferenchez ugyancsak magas kort élt meg, s akit 1993-ban, 85 esztendősen ért a halál) e későromantikus műve ugyanis minden virtuozitásával együtt meglehetősen kiüresedettnek és redundánsnak hatott. Thomas Christian e mű előadása révén mindenesetre bemutathatta hegedűjátékának fölényes biztonságát, s fényesen igazolhatta egyszersmind a romantikus tradícióban való otthonosságát.  

A koncert második részét Debussy Zenekari képek című sorozata töltötte ki, azzal a kis változtatással, hogy a ciklus középső, s egyúttal legnépszerűbb (Debussy által is leginkább szívelt) darabját, az Ibériát ez alkalommal Rahmanyinov A holtak szigete című szimfonikus költeménye helyettesítette. A frivol leegyszerűsítés ezúttal valós művészi koncepcióra referál, lévén Kocsis Zoltán tapsszünetek nélkül, mindössze kottalapozásnyi megszakításokkal vezényelte végig az est második felét. Meglehet, a hallgatóság jelentékeny hányada mindössze a Dies irae-téma nevezetes felbukkanásakor észlelte, hogy a zenekar maga mögött hagyta az angolos karaktertáncot elmélyítő Gigues iróniát, féktelenséget és mélabút elegyítő világát, s hogy immár kötésig állunk az 1909-es Rahmanyinov-mű sűrű, hullámokban előremozgó hangzásában, melynek baljós, végzetszerű jellegét tökéletes összeszedettséggel, ihletetten közvetítette a Filharmonikusok együttese. Ahogy a Böcklin festményét továbbgondoló szimfonikus költemény előadása során, úgy a Zenekari képek záródarabjaként funkcionáló Tavaszi körtáncban (Rondes de printemps) is lenyűgözően érvényesült Kocsis rácsodálkoztató, a művekkel szembesítő készsége: a népzenei anyagokból építkező darab ünnepélyes, franciás emelkedettsége ezúttal nemes lezárást teremtett egy okosan merész koncert számára.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar
2009. október 9. 19:30
Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Thomas Christian (hegedű), Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás)
Vez.: Kocsis Zoltán

Farkas Ferenc: Cantus Pannonicus
Suchon: Fantázia hegedűre és zenekarra, op. 7
Debussy: Gigues; Rondes de printemps
Rahmanyinov: A holtak szigete, op. 29

www.filharmonikusok.hu
www.mupa.hu