Etelka, Aletta

A veterán orgona élete

2009.10.27. 00:28

Programkereső

Varnus Xaver az m1-en öt éve futó, Az utókor ítélete című komolyzenei műsor október 27-i, éjfélkor kezdődő adásában Magyarország legrégibb orgonáját, a soproni Szent György Dómtemplom legendás hangszerét mutatja be.
soproni orgona
soproni orgona

Az országos orgonafelmérés - amelyet Baróti István, Enyedi Pál, Hajdók Judit és Solymosi Ferenc végzett húsz esztendeje - megerősítette, hogy Magyarország messze legöregebb orgonája Sopronban, a Szent György Dómtemplomban található. Amikor a hangszer megépült, Bach még meg sem született, és az ország nagy része török megszállás alatt volt. A legendás orgona túlélte a történelem viharait: az 1676-os nagy soproni tűzvészt, amelyben a még a harangok is megolvadtak, és a második világháborús bombázást 1944. december 6-án, amely a templom egy részét is romba döntötte.

Az orgonát minden bizonnyal Johannes (Hannes) Woeckerl bécsi mester építette 1633-ban. Sajnos az eredeti építési szerződés nem maradt fenn, de az orgonaépítő monogramja (H. W.) ma is megtalálható az orgonaszekrényen. Mindemellett a mester más munkáival (például a bécsi Ferences templom 1642-ben épített orgonájával) nagy a hasonlóság, valamint tény, hogy ebben az időben Woeckerl többször is javította Sopron orgonáit.

Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a templom ezekben az esztendőkben az evangélikusoké volt, az orgonát a Bécsből Sopronba menekült, európai hírű zeneszerző, Andreas Rauch szólaltatta meg. Még érdekesebbek azonban Christopher Wolff kutatásai, amelyek azt valószínűsítik, hogy Johann Sebastian Bach szépapja, a pozsonyi illetőségű Veit Bach molnár e templomba járt istentiszteletre, hiszen azokban az esztendőkben már nem gyakorolhatta szabadon a vallását saját városában.

Az akkori egymanuálos és pedálos, játszószekrényes orgonának eredetileg a középkori szárnyasoltárokéhoz hasonlóan becsukható, festett ajtai voltak, amelyeket a böjti időszakban behajtottak. Ilyenkor az orgona is halkabban szólt. Sajnos ezeknek a szárnyaknak mára nyoma veszett, de a szárnyakat rögzítő vaspántok ma is láthatóak a szekrényen. Az orgonaszekrény színe eredetileg fekete-arany volt. A korabarokk stílusú, áttört timpanonnal koronázott öt sípmezős szekrény homlokzatába a Principal 4' regiszter valamennyi sípját belekombinálták. Az orgona különlegessége az úgynevezett bassventilek alkalmazása. A hazánkban ritka, de a német nyelvterületen igen elterjedt megoldás szerint a manuál-szélládában külön szelepeket építettek a pedál hangjai számára. A hangterjedelem a kornak megfelelően a manuálon C-c3-ig terjedt, rövid mélyoktávval, 45 hanggal. Ennél érdekesebb volt a pedál, ahol ugyancsak rövid mélyoktávot alkalmaztak, de az általánosan elterjedt C-a (18 hang) hangterjedelemmel szemben itt C-b-ig, 19 hangot építettek, csakúgy, mint a bécsi (Woeckerl - 1642), a klosterneuburgi (Freundt - 1642) és a schlägl-i (Butz - 1634) analóg hangszereken. Ezzel a speciális pedál-hangterjedelemmel a hangszer egyértelműn elhelyezhető egy jól behatárolható orgonatájon és korban.

1674-ben a jezsuiták kapták meg a templomot. Rövidesen hozzáfogtak a templom és az orgona átépítéséhez. Míg a hangszer külső megjelenése az újramárványozás miatt megváltozott, addig a belső szerkezet tekintetében ekkor még jelentős átalakítás nem történt. Valószínűleg az orgona fúvói ekkor kezdték meg viszontagságos vándorlásukat. Ekkor kerülhetett a hangszer homlokzatára az IHS monogram mellett az Esterházy család koronája is, melyből később - tévesen - arra következtettek, hogy az orgona az ő adományuk volt. (A katolikus Esterházyak aligha adományoztak volna orgonát az evangélikusoknak.) A mostani restaurálás során ezt az 1753-ban készült márványfestést a feliratokkal együtt sikerült nagy biztonsággal feltárni, de tudjuk, hogy a most látható réteg alatt ott van az eredeti fekete-arany díszítőfestés is.

Jelentős változást hozott az orgona életében, amikor a 19. század elején különálló játszóasztalt kapott. Ebben az évszázadban festhették át a szekrény színét is zöldes-barna gránitszínűre.

Az első világháború során és az azt követő javítás idején nagy kár érte az orgonát. A háború folyamán ugyanis be kellett szolgáltatni a homlokzat ónsípjait, amelyből töltényeket készítettek.

A háború után, a 1920-as években Césár Gyula soproni orgonaépítő kapott megbízást az orgona megjavítására. Jellemző a századforduló zenei ízlésére, hogy öt eredeti barokk regiszter helyére divatos vonósregisztereket helyeztek, amelyeknek sípjai túlnyomórészt papírból (!) készültek. A húszas években a neves pécsi Angster orgonagyár "tűzrevalónak" minősítette az akkorra már állagában erősen megromlott hangszert. Ekkor a szegénység sietett az orgona segítségére, emiatt elmaradt a tervezett új nagyorgona megépítése.

1957-ben jelentős átalakításon esett át az orgona, melynek során, a kor követelményeinek és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, az első számú cél egy koncertezésre, elsősorban J. S. Bach műveinek megszólaltatására alkalmas hangszer létrehozása volt, a régi orgona részeinek lehetőség szerinti legteljesebb épen hagyásával. A tervező Soproni József zeneszerző volt, a kivitelező pedig a Fővárosi Hangszerkészítő Vállalat Orgonaüzeme. Az orgona ekkor új, kétmanuálos játszóasztalt, és egy 5 regiszteres szélládát kapott a második manuál számára. Az ekkori bővítésnek nagy érdeme az volt, hogy eredeti sípsorok ekkor már nem kerültek ki az orgonából. Az új sípsorok és egyéb szerkezeti elemek anyaga és kivitele viszont rendkívül gyenge volt. Ez az akkori nehéz helyzettel magyarázható, hiszen az ötvenes évek Magyarországában a legelemibb orgona-alapanyagok beszerzése is szinte lehetetlen volt. Ezen az orgonán készült Lehotka Gábor azóta is etalonnak számító Bach-felvétele, a Hungaroton első aranylemeze. Az ezredfordulóra a hangszer szinte használhatatlanná vált.

Az orgona restaurálása 2003 és 2008 között zajlott, ami kiterjedt a szekrény és a szerkezet teljes helyreállítására. Két soproni orgonaépítő, Szabó András és Szarka György a még fellelhető analóg hangszerek tanulmányozása után láttak neki a restaurálásnak. Konzerválták az eredeti alkatrészeket, sípokat, a hiányzókat kipótolták az eredetivel megegyező anyag- és építési mód szerint. A síppótlások, a klaviatúrák, a fúvó, a működtető mechanikus szerkezet, valamennyi csap és kötőelem a barokk korban szokásos megoldással készült. Megállapították, hogy az orgona legöregebb, talán XVI. századi sípsora a Fafuvola regiszter, amelynek anyaga a nagyoktávban fenyő, a kisoktávtól viszont kiváló minőségű, teljesen egészséges tölgyfa. Különlegessége e fasípoknak, hogy egykor középkori kódexlapok felhasználásával ragasztották és szigetelték őket.

A korszerű műemléki gyakorlatnak megfelelően a hangszert eredeti állapotában kellett helyreállítani. Az elvégzett munka során a meglévő, eredeti alkatrészeket restaurálták, és rekonstruálták a hiányzókat, a még fellelhető analóg hangszerek tanulmányozása után. Amíg az orgonaszekrény külső megjelenésében az 1753-as állapotot, addig a játszóberendezés és az orgonahang az 1633-as hangszert tükrözi.

Az orgona módosított középhangos hangolású (Modifiziert mitteltönig), hangja a normál magasságnál félhanggal magasabb ("Corhöh"). Az egymanuálos, pedálos orgonának összesen 469 darab sípja van, ebből 109 fasíp. A restaurálás utáni hangszer nem alkalmas a jelenleg általános zenei gyakorlatnak megfelelően különféle korok orgonazenéjének megszólaltatására, viszont a korai barokk és az azt megelőző régi zenék hiteles interpretálására Európában egyedülálló módon felel meg.