Eszter, Eliza

Alec Baldwin – a hang

2009.12.15. 07:22

Programkereső

A New York-i Filharmonikusok rádióközvetítésein A stúdió (30 Rock) sztárja a hivatalos műsorközlő.

A heti rendszerességgel jelentkező adásokban Baldwin mondja be az elhangzott zeneművek szerzőit és címeit. A munkáról a színész így nyilatkozott: WVan ebben a feladatban valami nagyon komoly és szép, ezért akarok a részese lenni. Jó egy kicsit a sok pénzzel járó, de felszínes világ helyett egy tartalmas helyen lenni. Mintha egy nagy költségvetésű film után egy nonprofit színháznál dolgoznék", és hozzátette, hogy egyébként nincs más kapcsolata a New York-iakkal, nem bérletesük, de gyakran jár koncertjeikre. Tavaly, a New Yorker magazin egyik őszi számában arról beszélt félig viccesen, hogy szívesen lenne klasszikus koncertek rádióközvetítéseinek műsorközlője. Idén októberben a Filharmonikusok egyik hangversenyén már ő olvasta fel az Új világ szimfónia műismertetését, és szilveszterkor ő fogja vezetni a - szintén közvetített - műsort. Nemrégiben 100.000 dollárt adományozott a zenekarnak, s az ellen is felszólalt, hogy az USA kormánya nem engedélyezte a zenekar kubai turnéját.

Baldwin akkor kezdett a komolyzene iránt rajongani, amikor Los Angelesben meghallgatásról meghallgatásra járt, az autórádión pedig komolyzenei adóra tekerte. Saját bevallása szerint volt, hogy azért késett a castingról, mert végig akarta hallgatni az adott darabot. Mahler-rajongóként az Egyszerűen bonyolult férfi főszerepére kötött szerződésbe még azt is bevetette, hogy el tudjon menni forgatás közben a IX. szimfónia a Staatskapelle Berlin Daniel Barenboim vezényelte előadására a Carnegie Hallba. Nagy kedvence egyébként a Solti dirigálta IX. szimfónia és Tilson Thomas Mahler-ciklusa.

Az együttműködésből mindenképp profitál a zenekar: az Emmy-díjas Baldwin, aki jövőre az Oscar-gála egyik házigazdája is lesz, neve garanciát és vonzerőt jelent olyanoknak is, akiknek a klasszikus zene esetleg nem jelentett túl sokat. A színész egyébként leszögezte, hogy zenészi vagy karmesteri babérokra nem óhajt törni annak ellenére sem, hogy rövid ideig az általános iskolában trombitálni tanult.

Alec Baldwin
Alec Baldwin