Emil, Csanád

Privát-Wagner és esti mese

2009.12.30. 09:39

Programkereső

A Budapesti Fesztiválzenekar évzáró koncertjein Wagner és egy kóccal-fűrészporral kitömött bábu magánélete volt terítéken. A hétfő esti, harmadik előadáson az anekdotázó lendület lankadni látszott.

A program Richard Wagner szerenádmuzsikájával, a Siegfried-idillel kezdődött. A csellisták kivételével minden muzsikus állva játszott. A mű első elhangzásakor, Cosima Liszt és Wagner tribscheni házának lépcsőjén is valami ilyesmi történhetett, bár a hangzás aligha hasonlított arra, ami 1870 karácsonyának reggelén Cosimát oly gyengéden ébresztgette. Gyengédnek gyengéd volt ugyan, ám egyben bölcsőringatóan álmosító is. Az egy szerenádcsapathoz képest magas létszámban felsorakozó vonósok tónusa persze bársonyosnak és kiegyenlítettnek tetszett, s mint mindig, most is csodálatot váltott ki. Ám a fesztiválzenekari erény a kompozíció szempontjából hátránnyá vált. A bukolikus hangvételben alig-alig állt be változás, a partitúra temérdek dolcéja és pianója, a sehr einfach és a sehr ruhig dermedt cukormázként takarta el a kompozíció belső világának szövevényeit, a ki-kiszóló fafúvósokat. A mű ebben a formában egy jól nevelt férfiú polgári gesztusa volt csupán, karácsonyi-születésnapi rutinszertartás. Hol van ebben a jelenetben Wagner? 

A kérdés - hogy tudniillik hol van Wagner - a következő műsorszámban is felvetődött. A Mathilde Wesendonk (korábban Wesendonck) verseire írt öt dalt nagyzenekari hangszerelésben hallhattuk, de fontos tudni, hogy a mű eredetileg zongorára és énekhangra készült, pusztán az utolsó dalhoz (Álmok) készült Wagner tollából kamarazenekari (szerenád-hangszerelésű) átirat, a többi Felix Mottl (1856-1911) munkája. 

Mottl bizonyára Mahler és Strauss nyomán alakította ki a maga szimfonikus dalciklusát, hangszerelői ténykedése pedig meglehetősen iskolásnak és "wagnertelennek" hatott. Persze könnyű annak, aki kapásból tudja a Wesendonck-dalok filológiai hátterét és nem lepődik meg az állítólag gyakran műsorra tűzött zenekari változattól. Bevallom, én meglepődtem. Először csak azon, hogy milyen ügyetlen zenekari letéttel állunk szemben, mennyire fantáziátlanul transzformálódnak vonószenekari szövedékké a zongorafigurák, s főleg, hogy mily óvatosan bánik a szerző (tehát nem Wagner, hanem Mottl) a fúvósokkal. 

Petra Lang
Petra Lang

Mindezt azért bocsátom előre, hogy mentegetőzzek a kedves olvasó előtt, miért is nem tudtam igazán figyelni Petra Lang énekére. Lang várakozást keltő mezzoszoprán hang birtokosa, született titokzatosság és fojtottság, az ember szüntelenül várja, hogy feltáruljon, megnyíljon, kitörjön. Nézem Wagner-szerepeinek sorát, és hallom a fegyelmezett, határozott, ám taktikus feleséget (Fricka), a mindig suttogni kényszerülő Brangänét, de nem hallom a tébolyító és parancsoló istennőt (Vénusz) vagy az ösztönüldözött Kundryt. 

A várakozás az utolsó dal utolsó hangjáig kitartott. Nem asszonyi sorsok és szerepek, érzelmi- és létállapotok sokaságát hallottuk, hanem végig egyetlen asszonyt, akit vélhetően Petra Langnak hívnak. Érdekes (vagy tán törvényszerű?), hogy a hang akusztikai és anatómiai értelemben ugyanezt a lelki-emocionális zártságot, ugyanezt az "épp fel nem nyílást" reprezentálta. Inkább árnyékos, mint sötét alsó, inkább kilazított, mint lendületre kész középső, s inkább megfogott, s nem szabadjára engedett felső regiszterbéli hangokat hallhattunk. Fényképet láttunk az eksztázisról, élménybeszámolót kaptunk az élmény helyett. 

894D264E-129D-463E-8B5E-AC96D8C65EE7

A felidézés vezette Fischer Iván karmesteri pálcáját Stravinsky Petruska-balettjének tolmácsolásakor is. A pálca mellett (megkoronázott dobpergés kíséretében) még mikrofont is ragadott, hogy aztán a négy kép szabatos, részletes és pontos elmesélése után a felcsendülő zenemű illusztrálja, mesei módon kiszínezze a szóban elhangzottakat, s tette mindezt a késő tizenkilencedik századi orosz zene, vagy ha tetszik a Petruska 1911-es változatának szellemében. Ettől a szellemtől próbált meg Stravinsky némileg elszakadni, amikor 1947-ben átdolgozta a hangszerelést, szikárabbá, rajzosabbá alakította át. Fischer Iván is ezt választotta, a kisebb létszámú zenekarral azonban egy régebbi, békebeli mesekönyvből akart nekünk mesélni. Egy kicsit megint polgáriasabb lelkületű tolmácsolást hallhattunk és anekdotikus maradt a felvetés, hogy pusztán egy báb halálát láttuk, vagy valami mást is. 

A második rész egy (ráadás) Lanner-keringővel kezdődött, igazi ráadásként pedig Dvořák egyik szláv tánca hangzott el. Az egyébként remekül játszó együttesből mindenképpen kiemelendő Báll Dávid zongorajátéka.

Budapesti Fesztiválzenekar
2009. december 28. 19:45

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Petra Lang (mezzoszoprán)
Vez.: Fischer Iván


Wagner: Siegfried-idill; Wesendonk-dalok
Stravinsky: Petruska (1947-es változat)