Júlia, Rita

Ez a zene beszél…

2010.01.03. 17:46

Programkereső

Nemrég jelent meg és máris díjjal jutalmazták Bartók Béla hat vonósnégyesét tartalmazó duplaalbumot. Az alábbiakban a Bartók Új Sorozat lemezein játszó Mikrokosmos Vonósnégyes primáriusával, Takács-Nagy Gáborral készített beszélgetést olvashatják.

Takács_Nagy_Gábor1.jpg
Takács_Nagy_Gábor1.jpg
RJ: Kezdjük kicsit távolabbról. A Bartók Új Sorozatra figyel a világ. Azt gondoljuk, döntően alakítja/alakíthatja a Bartók-képet. Milyen ma a Bartók-kép? 

T-NG: Az az érzésem, hogy a világban rengetegen játsszák Bartókot, de nem mindig kellő értéssel és alázattal. Ezért mondják sokan még ma is, hogy ha Bartókot játszol, inkább nem megyünk a koncertedre. Amikor felvettük a darabokat, azt vettük észre, hogy ha hűségesen, alázattal követjük, amit maga Bartók beírt a kottába, hirtelen megszületik a darab. Olyan módon csillan föl, hogy azok számára is élményszerű lehet, akik azt mondják, nem szeretik Bartókot. A Bartók-kép, ami mára rögzült, nem mindig helyes és valós. Ez azért is van, mert nem hagynak időt az elmélyült munkára. Jön egy vendégkarmester, itt van négy napig - mennyi ideje jut egy Bartók-darabra? Mondjuk háromszor két óra. Így nem könnyű megérteni ezt a zenét. 

RJ: Mi a vonósnégyesek helye az életműben? 

T-NG: Azt a banalitást mondom, amit sokan: a vonósnégyesek Bartók egy-egy életszakaszának esszenciái. Ez ugyanígy van Haydnnál, Beethovennél, Mozartnál, Brahmsnál. A vonósnégyes: párlat, a legtisztább műfaj. Brendel mondta, amikor Londonban játszott vele a kvartettünk: "Hogy irigylem magukat azért, ami ide le van írva..." A kvartett óriási kihívás és inspiráció a komponista számára. Csajkovszkij azt írja egyik levelében, hogy "mi zeneszerzők sokszor csak rutinból írunk - megvan a tudásunk, de nem mindig jön az ihlet. Aztán vannak olyan napok, amikor egyszer csak repülünk... a szívünk gyorsan ver, és úgy érezzük, hogy nem is mi komponálunk, hanem valami belső hang vezet minket." - Én azt képzelem, hogy amikor egy szerző kvartettet ír, akkor sokszor ilyesféle transzba esik. 

RJ: A Magyar és a Juilliard Vonósnégyes, a Végh Kvartett, a Takács Vonósnégyes, a Takács Quartet híres felvételeket készített a darabokból. Igazítson el ezek között. 

T-NG: A Juilliard felvételei voltak az elsők. De a Magyar Kvartett is már az ötvenes években fölvette a darabokat. Székely Zoltánnak és Koromzay Dénesnek [a Magyar Vonósnégyes tagjai] az az óriási előnyük volt, hogy ők még együtt zenéltek Bartókkal. Nekem ilyen módon "nagyapám" Bartók, mert én ezekkel a muzsikusokkal hangról hangra végigmentem a darabokon. Végh Sándor óriási muzsikus volt, az ő hangja is nagyon ott van a felvételeken. És ezeké a nagyoké mind egészen más - a Véghéké fantáziadúsabb, színesebb, mint a Juilliardéké.

Székely Zoltáné objektívebb, de nagyon mély zenélés. Minél régebbre megyünk vissza, az első hegedűs annál inkább rányomta a bélyegét egy-egy vonósnégyes jellegére, hangjára. Annyira, mint a régi karmesterek a zenekaraikra. Én ugyan nem voltam rossz kvartett-vezető, de a mi '80-as évekbeli felvételeink "demokratikusabbak" - ezekhez mindenki hozzátette a magáét. Általában a primárius az inspiráció fő forrása. Tapasztaltam magam is, hogy ha a többi három vonós picit rosszabb napot fog ki, de a primáriusnak jó napja van, akkor a koncertet nagyon jól el lehet vinni. De ha az első hegedűsnek van rossz napja, a másik három nem tud igazán segíteni. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden az első hegedűsön múlik, sőt - hiába lenne ott Végh vagy Székely, szenzációs kollégák nélkül nem mennének semmire.
Ha nekem fölteszik bármelyik felvételt, kapásból hallom, hogy melyikről van szó - mert ezeknek a kvartetteknek volt saját hangjuk, egyfajta beszédmódjuk. Ma ez nincs. Ha ma hallok egy felvételt: hű, de jól játszanak, de nem tudom megmondani, hogy kik. Ugyanez vonatkozik a szólistákra: azonnal megismerem Jascha Heifetz, Szigeti József, Menuhin, Ojsztrah vagy Székely Zoltán hangját. Ezek korszakos felvételek voltak. Kell tudni, hogy ezek a nagy emberek mit csinálnak ezekkel a nagy zenékkel. Nem kell utánozni, de a tradíciót ismerni kell. 

RJ: A Mikrokosmos Vonósnégyes kifejezetten a Bartók-darabok előadására jött létre? 

T-NG: Schiff András a szokásos ittingeni fesztiválján, ahol sokat játszottunk együtt Perényi Miklóssal, 1998-ban felkért minket, hogy válasszunk egy második hegedűst és egy brácsást, és játsszuk el a hatodik vonósnégyest. Ennek akkora sikere lett, hogy újra és újra visszahívta ezt a formációt, a többi Bartók-vonósnégyesre. Nagyon megszerettük az egészet. Ennek a működésnek van egy hátránya - hogy nem tudunk sokat együtt lenni. De van egy óriási előnye is - hogy mindig friss, amit csinálunk, mert nincs alkalmunk belefáradni egymásba vagy a darabba. Sosem mondunk olyat, hogy játsszuk így, mert így szokták, vagy így, mert az én kvartettemben így játszottuk. Nem biztos, hogy csak úgy lehet...
A mi működésünknek van egy gyönyörű oldala - hogy ez csak a zenéről szól. Nem akarunk karriert építeni, nem az a cél, hogy minél többször visszahívjanak minél több pénzért, hanem hogy zenéljünk. Bartókon kívül játszottunk mást is, Haydnt, Beethovent, Brahmsot, de Bartók hozott össze minket. 2006-ban pedig játszottunk egyszer a Bartók Házban, és ott hallott minket a Bartók Új Sorozat szakmai grémiuma - így kerültünk bele ebbe a projektbe.  

RJ: A sorozat meghatározó alakja Kocsis Zoltán - természetesen nem egyedül. Miről beszéltek vele a felvételek előtt? 

T-NG: Ha voltak kérdéseink, artikulációval vagy stílussal kapcsolatban, mindig felhívtuk, még a stúdióból is. Egyszer éppen Spanyolországban volt, amikor kérdeztünk valamit, és kotta nélkül mondta azonnal, hogy ott a 3-as ziffernél a csellóba be van írva, hogy... Hihetetlenül nagy tudása van. Remekül érti a harmóniavilágot. Néha ajánlanám középszerű, ámde beképzelt muzsikusoknak, töltsenek vele egy napot, kisebb lesz a mellényük. Szerintem Kocsis személye garancia a sorozat minőségére; rossz felvétel nem jöhet ki, mert ő nem engedi. A tudása, a fanatizmusa és főképp Bartók iránti szeretete biztosítja, hogy a legmagasabb minőség valósuljon meg. Remélem, hogy a sorozat közelebb viszi az embereket Bartókhoz. 

RJ: Ha jól tudom, Ön az egyetlen magyar muzsikus, aki kétszer játszotta lemezre a Bartók- vonósnégyeseket (Takács Vonósnégyes, Hungaroton, 1983; Mikrokosmos Quartet, 2009). Hogyan viszonyul a régi felvételhez? 

T-NG: Próbáltam nem nagyon hallgatni, de kicsit belehallgattam. Nagyon jó felvétel, büszke leszek rá egész életemben. Akkor egy óriási tudású team vett körül bennünket, Mihály Andrással, Rados Ferenccel, Kurtággal, Devich Sándorral konzultáltunk. Rengeteget dolgoztunk rajta. Kocsis azt mondta akkor: Gábor, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni... Az nagyon sokat jelentett, hogy előtte három hónapig voltunk Kanadában, ahol hangról hangra végigvettük az egészet Székely Zoltánnal. Tehát abban a 83-as felvételben benne volt valaki, aki Bartók barátja volt és együtt zenélt vele. Mondom - nagyon szerencsés ember vagyok...

 

Az eredetileg a www.bartokujsorozat.hu oldalon megjelent beszélgetést teljes terjedelmében erre a linkre kattintva olvashatják el.