Fülöp, Evelin

In Memoriam Villa-Lobos

2010.01.12. 16:42

Programkereső

Ezzel a címmel hirdeti soron következő, bérleten kívüli hangversenyét a MÁV Szimfonikus Zenekar. Január 13-án, szerdán este fél nyolckor az Olasz Kultúrintézetben rendezett hangverseny ingyenesen látogatható.

Heitor Villa-Lobos (1887-1959) Brazília legnagyobb zeneszerzője. Apja gazdag, művelt ember volt, aki maga is foglalkozott zenéléssel. Villa-Lobos még gyermek volt, amikor hazájában lezajlott az a forradalom, amely eltörölte a rabszolgaságot és melynek következtében Brazília köztársaság lett. Az akkori zeneoktatás a fiatal Villa-Lobosnak kevés volt, ezért kezdetben autodidakta módon tanult, gyakorló muzsikusoktól igyekezett ellesni a zenélés műhelytitkait. Elsősorban gitáron és gordonkán játszott, egy ideig zenekarban is csellózott, de volt utcai zenekarok tagja, mulatókban és játszott a híres riói karneválon is játszott. Fiatal korától kezdve beutazta hazáját, a hatalmas ország távoli területeit, sőt a karibi szigeteket is. Eközben felfedezte Brazília igazi zenéjét, amely a portugál hagyományok, a fekete rabszolgák és az őslakos indiánok eredeti zenéjének ötvözete volt. Első kompozícióit gitárra írta, ezek a művei 1913-ban jelentek meg. Ebben az időszakban kötelezte el magát véglegesen a brazil folklór mellett, ebben az időben született többek közt az emlékeseten is felcsendülő Uirapuru című szimfonikus költemény.  A mű címe egy madár portugál neve, magyarul "zenélő", vagy "orgona-ökörszem". Az Amazonas vidékének esőerdeiben él ez a kistermetű, gyönyörű, élénk piros-zöld-fekete tollazatú madár, amely erős hangjáról és különlegesen szép énekéről nevezetes. Brazíliában legendák és mesék szólnak róla, a bennszülöttek úgy hiszik, hogy szerencsét hoz. 

A Nagy-Britanniában élő, brazil származású Christina Ortiz közreműködésével a Momo Précoce című, zongorára és zenekarra komponált fantázia csendül fel, melyet a Rio de Janeiro külvárosaiban élő gyermekek karneválja ihletett. A hangversenyt a hatodik Choros zárja. Choros címmel egész sorozatot, összesen 16 művet komponált Villa-Lobos, melyeknek alapanyaga a városi folklór, a brazil városok jellegzetes utcai zenészeinek hangzása. 

A hangversenyt Rodrigo de Carvalho, a MÁV Szimfonikus Zenekar brazil származású, állandó vendégkarmestere vezényli. Az emlékest a budapesti Brazil Nagykövetség támogatásával jött létre.

Heitor Villa-Lobos
Heitor Villa-Lobos

 

A MÁV Szimfonikusok Villa-Lobos emlékestje
2010. január 13. 19:30

Olasz Kultúrintézet
Km.: Cristina Ortiz
Vez.: Rodrigo de Carvalho

Villa-Lobos: Uirapuru - szimfonikus költemény; Momo Précoce - Fantázia zongorára és zenekarra; Choros, No. 6

 

www.mavszimfonikusok.hu