Alfréd

A Magyar Kultúra Követei

2010.01.21. 16:42

Programkereső

Ebben az évben Eszenyi Enikő, Forgács Péter, Juliet Kinchin, Kobayashi Ken-Ichiro, Szakcsi Lakatos Béla és Tarr Béla vehette át az elismerést.
BC349D5D-F517-4A76-9E1A-862D345F5CCB

Idén negyedik alkalommal adták át a Magyar Kultúra Követe díjakat, amelyeket csütörtökön vehettek át a díjazottak Hiller István oktatási és kulturális minisztertől. „A Magyar Kultúra Követe cím nem megbízatás, hogy legyenek ügyesebbek, tehetségesebbek, jobbak. Hiszen a világ ismeri tehetségüket, ők pedig kéznyújtásra várnak. A tehetség megmarad akkor is, ha a kéznyújtás nem érkezik meg. De mi szegényebbek leszünk" - fogalmazott az átadón.

Eszenyi Enikő, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett, Kossuth-díjas színművész, rendező, aki jelenleg a Vígszínház igazgatója. Megszámlálhatatlan sikeres alakítást nyújtott Shakespeare, Ionesco, Ibsen, Korniss, Molnár Ferenc, Lope de Vega és sok más szerző darabjaiban. Csaknem 30 filmszerepet játszott el, igen nagy sikerrel. Jelenleg rendez és főszerepeket játszik Budapest több színházban is, s rendezéseivel hírnevet szerzett egyebek mellett az Amerikai Egyesült Államokban, Csehországban és Szlovákiában. 

Forgács Péter médiaművész, képzőművész, független filmes munkásságát számtalan hazai és nemzetközi díjjal ismerték el: 2007-ben a holland királynő a talán legrangosabb európai kulturális elismeréssel, az Erasmus díjjal tüntette ki. Szintén 2007-ben Érdemes Művész lett és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is. 2009-ben a New York-i Magyar Évad szervezésében New York-ban és Washingtonban mutatták be legújabb filmjét Hunky Blues - Hungarian Immigrants and the American Dream címmel. Dunai Exodus című multimédia installációját a New York-i Zsidó Múzeum állította ki. 2009-ben ő képviselte Magyarországot a Velencei Képzőművészeti Biennálén, nagy sikert aratva installációjával. 

Juliet Kinchin művészettörténész, egyetemi oktató hosszú ideig a Glasgow-i Egyetem művészettörténeti tanszékének oktatója volt, ahol megalapította a dekoratív művészeti és designtörténeti képzést. Angliából került a Museum of Modern Art-ba 2008-ban, a Design és Építészeti Osztály vezető kurátora, és szakterülete a kelet-európai design. New Yorkba érkezése óta folyamatosan együtt dolgozik a New York-i Magyar Kulturális Központtal. 

Kobayashi Ken-Ichiro japán karmester 1974-ben került be a nemzetközi zenei élet középpontjába, amikor első díjat nyert a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyén. 1987-től a Magyar Állami Hangversenyzenekar (ma Nemzeti Filharmonikus Zenekar) vezető karmestere, 1992-től örökös tiszteletbeli elnök-karnagya, aki harminc éve töretlen népszerűségnek örvend Magyarországon. Jelenleg a Japán Filharmonikusok vezető karmestere.

Szakcsi Lakatos Béla Liszt-díjas zongoraművész, zeneszerző, aki kiemelkedő sikereket ért el az Egyesült Államokban, írt több musicalt, rockoperát és balettet. A klasszikus zene területén is otthonosan mozog, az egymástól elkülönülő zenei műfajokból hoz létre közös nyelvet. Klasszikus zenei előadóként Mozart zongoraversenyeket is játszik, előadásának érdekessége, hogy Mozart zenéjét saját jazz-improvizációival ötvözi. Mindeközben a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozik. Létrehozott egyfajta sajátos, európai improvizációs zenét, melyben az amerikai jazz mellett megjelenik az európai kortárs zene és a tradicionális cigány népzene is. Chick Corea világhírű pályatársa többször is méltatta Szakcsi szerzői és előadói kvalitásait. 

Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró Kossuth-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett művész, aki 22 éves volt, amikor elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Családi tűzfészek című alkotását. Az alacsony költségvetésből, fizetség nélkül, hat nap alatt elkészített film egycsapásra ismertté tette a fiatal rendezőt. Kárhozat című filmjével sajátos stílust indított el a magyar filmművészetben. Tarr Bélát a Guardian című brit lap a világ legjobb filmrendezőinek listáján a 13. helyen említi, így a magyar rendező megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodóvart és Spielberget is. 

A Magyar Kultúra Követe cím azon magyar, illetve külföldi magánszemélyeknek adományozható, akik munkásságukkal kiemelkedő érdemeket szereztek a magyar kultúra külföldi képviselete terén, tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar kultúrát külföldön is megismerjék, elismerjék, és ezt a jövőre nézve is vállalják. A címet évente a Magyar Kultúra Napja alkalmából adja át az oktatási és kulturális miniszter legfeljebb hét személynek, a cím pénzjutalommal nem jár.

Az eddigi díjazottak

2007 Fehér László festőművész, Fischer Iván karmester, Kertész Imre író, Kocsis Zoltán zongoraművész, zeneszerző, karmester, Sebestyén Márta előadóművész és Lady Valerie Solti Solti György karmester özvegye 

2008 Schiff András zongoraművész és karmester, Esterházy Péter író, publicista, Eötvös Péter zeneszerző és karmester, Kányádi Sándor költő, műfordító, Julia Marton-Lefevre magyar származású környezetvédelmi és tudományos szakdiplomata, Palya Bea énekművész 

2009 Fischer Ádám karmester, Konrád György író, Kurtág György zeneszerző, Kati Marton magyar-amerikai író, Tompa Gábor rendező, Vásáry Tamás zongoraművész, Zoób Kati divattervező

www.okm.gov.hu