György

Fővárosiak a fővárosban

2010.02.01. 10:23

Programkereső

Régi, hetvenes évekbeli emlékek kísértettek pénteken este a Művészetek Palotája felé igyekezvén: diákkori, pécsi esztendők. Négy évig voltam az ottani zenei főiskola hallgatója s így gyakran hallhattam a város akkori egyetlen zenekarát.

Az együttes, amelynek muzsikusai általában színházi szolgálatot láttak el, évente talán féltucatszor szimfonikus koncertet is tartottak a legendás Liszt-teremben. Hogy hogyan fértek fel ott a pódiumra, ma sem értem. Nem állíthatom, hogy rossz volt ez az együttes. Néhány poszton kiváló erőket vonultatott fel. Barth István, a fuvolista, Kircsi László, az oboista, no meg Gyermán István, mint koncertmester - ezeket a zenészeket gazdagabb fővárosi gárdák is megirigyelhették volna. Minden szezonban akadt egy-két remek hangverseny. A többire azonban rátelepedett valamiféle szürkeség. Rezes bakik, lötyögős belépések, kásás vonóshang. Tisztes másodvonal. Napokig nem tértem magamhoz, amikor egyszer lejött (Istenem: "le", a szentséges fővárosból ugyebár még a Bükkbe is "le" megy az ember), szóval délvidékre látogatott az ÁHZ és Ferencsik, aki a Sacre-t dirigálta. Hihetetlennek tűnt a virtuozitás, a pontosság, az erő. Ferencsik is megtette a magáét persze. De biztos voltam benne, hogy a pécsiek még Ferencsikkel és a szokásosnál jóval több próbával sem lennének képesek ilyen teljesítményre. 

Múltak az évtizedek és nem hallottam őket. Pontosabban: egyszer mégis, Howard Williams-szel egy rendes, tisztességes, jó, de feledhető produkciót (lám, a műsorra már nem tudok visszaemlékezni). Majd néhány esztendeje, amikor elkezdték budapesti bérletsorozatukat, elmentem az Olasz Kultúrintézetbe. És meglepődtem. Hamar Zsolt egyebek mellett remek Csajkovszkij negyediket és ráadásként magával ragadóan szellemes Brahms Magyar táncot dirigált.  A szervezeti változás - hogy tudniillik a szimfonikus zenekar függetlenedett a színházitól - úgy látszik jobb munkakörülményeket teremtett és az agilis fiatal vezető élt a lehetőséggel. Aztán jött a hír: megint változás van, elmegy Hamar Zsolt. Aggódtam, hiszen nyilvánvalóan jó munkát végzett. Akkor kezdett szűnni az aggodalom, amikor kiderült: Peskó Zoltán elfogadta a pécsiek ajánlatát. 

Hogy ne sokat szaporítsam a szót: ez a budapesti hangverseny meggyőző bizonyítékát adta, hogy Peskóban a zenekar minden szempontból ideális vezetőt talált. Olyat, aki elvégzi a szükséges aprómunkát a próbákon, s a koncerten hozzáadja azt a többletet, ami csak az igazán jelentős muzsikus-egyéniségek sajátja.

Peskó Zoltánsajtótájékoztató, Müpa, 2010.01.18.
Peskó Zoltánsajtótájékoztató, Müpa, 2010.01.18.

Liszt ezerszer elcsépelt Les Preludes-je nyitotta a péntek estét. Peskó gondosan, már-már iskolásan előre jelezte a taktust, a tempót néma gesztusokkal - a pizzicato ezek után, hogy úgy mondjam, takkra egyszerre sikerült. És elkezdődött az építkezés. Peskó ebben nagy mester. Kisebb malőrök persze akadtak olykor, főleg a fáknál (az oboista nem fogott ki jó napot), de a vonóskar bársonyosan szólt, szárnyaltak a csodálatos liszti melódiák, kiharcolt, megszenvedett és nem üresen harsány diadalnak hangzott a befejezés (mint oly sok előadásban). Az előzetes terv szerint Kurtág-darab szerepelt volna a programban, ezt Peskó megváltoztatta. Miután ő Kurtág művészetének elkötelezett híve (nem egy Kurtág-opusz külföldi bemutatója fűződik a nevéhez), nem kétlem, jó oka volt rá (erről különben beszélt is az Új Zenei Újság legutóbbi adásában közölt riportban és a Fidelio estnek adott interjújában is).  Ravel G-dúr zongoraversenye hangzott el tehát a szünet előtt, Csalog Gáborral. Csalog elképesztő teljesítményekre képes (Szombathelyen egyszer éjszaka végigjátszotta Messian Húsz pillantás a gyermek Jézusra című sorozatát, soha nem feledem az élményt). Most sem okozott csalódást. Hogy kottából játszott, azt nem vélném a szellemi kapacitáshiány jelének. És nem csak azért, mert a műsorváltoztatás elhatározása után feltehetően nem sok ideje maradt a felkészülésre. Ahhoz, hogy valaki egyáltalán le tudja játszani a szólamot, voltaképpen kívülről kell tudnia: nincs idő a jelek böngészésére. Itt egy művészi habitusról van szó. Arról, hogy a zongorista számára nem a cirkuszi mutatvány a fontos, hanem a mű és a közönség szolgálata. Inkább vállalja a látszólagos gyengeséget, hogy az összjáték során ne jöhessen zavarba. Manapság különben ez más jeles muzsikusoknál is tapasztalható. (No, és emlékezzünk Richter utolsó budapesti szólóestjeire). 

Hogy megint rövidebbre zárjam: a zongorista és a zenekar maradéktalanul érzékeltette e mű jazzes (Kék-rapszódiás) elemeit a szélső tételekben. A lassú viszont úgy hangzott, mintha Stravinsky írta volna, fegyelmezett, szinte mélyhűtött lírával. Engem meggyőzött ez a felfogás. És úgy tűnik, a közönséget is. Ráadásul Csalog Gábor két rövid Kurtág-darabot játszott - fenomenálisan.

Csalog Gábor
Csalog Gábor

A második félidőben Cézar Franck d-moll szimfóniája került sorra, az a mű, amelynek kezdőtémája feltűnően hasonlít a Les Preludes kezdetéhez. Sok előadásban hallhattam koncerten és felvételen, többnyire untam. Zavart benne a nyitótétel motivikus szöszmötölése, a töredezettség, a nagy nekilódulásokat követő bénultság, az állandó kromatikát ellensúlyozni akaró, Csajkovszkij Rómeojára (meg megannyi filmzenére) emlékeztető „csakazértis" diatónia. Csakhogy a karmester ezúttal csodát teremtett. Úgy építette fel a művet, hogy annak folyamata magától értetődően logikusnak tűnt.  Szégyen ide, szégyen oda, csak most eszméltem rá, hogy a d-moll szimfónia bizony remekmű a javából. Értő dirigens kell hozzá. Peskó Zoltánnak különleges érzéke van a hangerőbeli fokozatok és a tempólassítások- gyorsítások iránt. Képes arra, hogy mintegy madártávlatból nézze a partitúrát, áttekintse az egészet, rangsort állítson fel a csúcspontok közt. És képes a különösen kényes tempóváltások, ritartandók és accelerandók szabatos, a zenekari zenészek számára egyértelmű jelzésére. 

Kedves pécsi illetékesek, úgy is mint kulturális főváros büszke elöljárói, tudják Önök, hogy kit sikerült szerződtetniük? Remélem, tudják. És egy év múlva nem újabb vezetőváltásról csiripelnek majd a verebek.

Pannon Filharmonikusok
2010. január 29. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Csalog Gábor (zongora)
Vez.: Peskó Zoltán


Liszt: Les Preludes
Ravel: G-dúr zongoraverseny
César Franck: d-moll szimfónia

Fővárosi Év a Fővárosban
Magyar Szimfonikus Körkép

www.mupa.hu

www.pannonfilharmonikusok.hu