Konrád, Tivadar

Maratoni befutó

2010.02.28. 00:15

Programkereső

A Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája közös szervezésében harmadik éve megrendezett, február végi zenei maratonok kicsit olyan benyomást keltenek, mint Satie Vexations-ja, legalábbis az idő kezelésének és az élmény meghatározásának speciális módját tekintve. KRITIKA

Ahogyan a műalkotás fogalmának határait és jelentését feszegető Satie-kompozíció ellenállhatatlan varázshatalmát is a hétköznapok sodrából kiemelt órák biztosítják a végtelenül ismétlődő, disszonáns korálsorok zenei jelentőségének lebontásával és átértékelésével, úgy az egy-egy szerző életművéből válogató, egész napos koncertsorozatok élményszerűsége is a különleges, ünnepi idő erejében rejlik elsősorban. Ennélfogva persze egészen másfajta szellemi állapotot igényel egy-egy ilyen nap eseményeinek elszánt követése, mint ami ahhoz szükséges, hogy az ember egyetlen gondosan felépített produkcióra figyeljen (a kitartó rajongók, akikből minden évben akad legalább tucatnyi, alighanem tudnának mesélni erről), ez pedig lehetőséget biztosít a megfigyelői pozícióhoz ragaszkodó kritikusnak arra, hogy az éberség elsődlegességére hivatkozva csak kiragadott pillanatokról - jelen esetben a befejező műsorszámokról - számoljon be a rendezvénysorozat teljessége helyett. 

Várjon Dénes
Várjon Dénes

Ami azt illeti, a február 21-i Beethoven maraton finise kifejezetten sokoldalúnak és változatosnak bizonyult, kiegyensúlyozottnak azonban az arányosan tervezett keretek ellenére sem volt nevezhető. Noha Várjon Dénes szonátaestje (G-dúr, op. 14. no. 2; Fisz-dúr, op. 78 és Esz-dúr, op. 81/a) elhelyezkedésénél fogva kihasználhatta volna a tónusváltásból és texturális különbségből fakadó kellemes frissesség kínálkozó lehetőségét, valójában meglehetősen sápadtan bújt meg a VI. és VII. szimfónia terjedelmes tömbjei között. A zongorista betartott ugyan minden lényeges előadási jelet és utasítást, előadása mégsem vált igazán élővé. Fürgeségük ellenére is sokszor görcsös futamain világosan lehetett érzékelni, melyek azok a passzázsok, amelyek több odafigyelést igényeltek a felkészülés során, némileg elmosódó és túlzott pedálhasználata pedig tovább gyengítette a művek magabiztos és öntudatos karakterét. 

A szólókoncertet közrefogó két szimfónia impozáns megjelenés dolgában szerencsére a legkevésbé sem szorult a hallgatók fantáziájának segítségére, szellemi élményként azonban merőben eltérő kategóriát képviseltek. A VI. szimfónia egy 1967-ben készült koncertfilm formájában került műsorra, átmenetet képezve a hangverseny és a mozi intézménye között. A rendező, Hugo Niebeling kizárólag a zenekar képeivel dolgozott, idegen anyag, zenén kívüli tematikus ötletek sugalmazása nélkül kommentálva és értelmezve a tételek történéseit, a ritmikusan pontos látvány mégsem vált az előadás puszta közvetítésévé, és ez sajátosan zárt, tartózkodó formát kölcsönzött az egyébként csábítóan programatikus alcímeket viselő kompozíciónak. Ráadásul mivel a katarzis nem a film, hanem a kompozíció felépítéséből származott, a zenét viszont a közönség nem közvetlenül élte át, hanem az utólag szerkesztett képekkel együtt rögzítve, a felvétel visszavonhatatlan múlt ideje és a befogadás valóságos pillanata közti távolság még nyilvánvalóbbá vált. A Berlini Filharmonikus Zenekart vezénylő Karajan a maga részéről szintén csatlakozni látszott a meditatív asszociációkeltés szándékához: mozdulatai kifejezetten arra irányultak, hogy a szimfónia idilli voltát emelje ki, óvatosan elegyengetve, illetve a narratív struktúrába illesztve-szelídítve a mesébe illően telt, fényes, csillogó és gömbölyded hangzás drámai vonásait.

894D264E-129D-463E-8B5E-AC96D8C65EE7

Ha a Pastorale-szimfónia tökéletes csiszoltságával tartotta fogva a figyelmet, a Budapesti Fesztiválzenekar hetedikje éppen vérbő valódiságával tüntetve vált az este (és alighanem az egész nap) fantasztikus koronájává. Fischer Iván interpretációja nem a Wagner óta sokat hangoztatott táncos karakterre, "a tánc apoteózisára" helyezte a hangsúlyt, hanem a mű erejére és dicsőségére, harciasságára és büszkeségére. Minden csupa mozgás volt, csupa energia, koncentráció, fegyelem és önfeledt lendület, valószerűtlenül valóságos kétségbeesés, szenvedés és markáns felszabadultság, amelyet a közönség fékezhetetlen lelkesedéssel jutalmazott. Olyan előadás volt ez, amelynek egyszeri és megismételhetetlen szépsége semmiféle felvétellel nem pótolható.


Beethoven maraton
2010. február 21. 19:00

Művészetek Palotája - Előadóterem 

Filmvetítés

Beethoven: VI., F-dúr "Pastorale" szimfónia, op. 68 - 1967-es felvétel, km.: Berlini Filharmonikus Zenekar, vez.: Herbert von Karajan, rend.: Hugo Niebeling


2010. február 21. 20:00

Művészetek Palotája - Fesztivál Színház 

Km.: Várjon Dénes (zongora)
Műv. vez.: Fischer Iván

Beethoven: G-dúr zongoraszonáta, op. 14 No. 2; Fisz-dúr "A Thérése" zongoraszonáta, op. 78; Esz-dúr "Les Adieux" zongoraszonáta, op. 81/a


2010. február 21. 21:00

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Budapesti Fesztiválzenekar
Vez.: Fischer Iván

VII., A-dúr szimfónia, op. 92


www.bfz.hu

www.mupa.hu