Auguszta

Kisváros a nagyvárosban

2010.06.16. 11:35

Programkereső

Északkelet-Párizsban, a Parc de la Villette zöldjében oxigénben és kultúrában gazdag levegôt szívhatnak magukba a látogatók: a Cité de les Sciences et de l’Industrie, a Párizsi Konzervatórium és a Grande Halle de Ville társaságában ott áll a Cité de la Musique, két év múlva pedig a szomszédba költözik a Filharmónia is.

1995 januárja óta léphetnek be a vendégek a Rue Musicale-én keresztül a Cité de la Musique - nevének megfelelően - zenének szentelt épületébe. A tervező, a Pritzker-díjas Christian de Portzamparc - az ő nevéhez kötôdik többek között az Opèra Bastille, a New York City Opera és a Rio de Janeiró-i Cidade de Musica - úgy alkotta meg, hogy az a felfedezés helye legyen, a ház így a zene térbeli formát öltött kifejezése lett. "Egy szvitként képzeltem el, egy olyan darabként, amiben ütemről ütemre haladva egyre beljebb kerülünk, amiről egyre többet tudunk meg. A meglepetés, a kapcsolódások, a mozgás ereje által kerül közel egymáshoz az építészet és a muzsika dinamizmusa" - nyilatkozott Christian de Portzamparc művéről, ahol az átlátható terek egymásba folynak, így segítik elő, hogy az emberek közti találkozások, kapcsolatok létrejöjjenek.

Cité de la Musique
Cité de la Musique

A Cité de la Musique programkínálatát a kultúrák közti párbeszéd jegyében állítják össze. A három koncertterem - az intézményhez tartozik ugyanis szervezetileg a Champs-Élysees közelében található Salle Pleyel is - mindegyikében hallható klasszikus és kortárs zene, világzene, jazz, de a pop műfaja sem reked az ajtókon kívül. Az évi körülbelül kétszázötven koncerten a pódiumon és a közönség soraiban, ülve és állva - mivel az ezerfős terem annyira szabadon alakítható, hogy akár az összes földszinti széket kivihetik - ennek megfelelôen ifjak és örökifjak, kezdők és szakértők, helyiek és külföldiek egyaránt megtalálhatók.

A párizsiak szoros kapcsolatot ápolnak európai partnereikkel: közös kezdeményezések keretében minden évben több fiatal tehetséget mutatnak be, nagy hangsúlyt fektetnek a zenei nevelés új módszereinek kifejlesztésébe; és az épületben lelt otthonra 1997-ben, öt szinten, háromezer négyzetméteren a reneszánsztól máig tartó idôszakból származó több mint négyezer hangszer is. A Franck Hammoutène tervezte múzeumot 2009-ben újították fel, és tették a multimédiás eszközök által a látogatók számára informatívabbá, játékosabbá.

És ha már az otthonoknál tartunk: aki az Ensemble Intercontemporain 31 művészének szeretne írni, címezze levelét a Cité de la Musique-be. Az együttest, amelyet 1976-ban hozott létre Pierre Boulez az akkori kulturális miniszter, Michel Guy támogatásával, jelenleg Susanna Mälkki vezeti. A muzsikusok a megalakuláskor a 20. századi zene megismertetését tűzték ki célul, s ez az ambíció ma is változatlan, ám az új művek megrendelésével az új évezredbe lépve sem hagytak fel. A zenekar évente tucatnyi alkalommal lép fel e falak közt, tevékenységébe azonban a külföldi turnékon, lemezfelvételeken és a fiatal zenészeknek,  zeneszerzőknek és karmestereknek tartott workshopokon kívül a gyerekeknek rendezett beavató koncertek is beletartoznak.

Itt előfordulhat, hogy miközben az amfiteátrum Jean-François Dupont építette barokk orgonáján játszanak a konzervatórium növendékei, egy másik helyszínen indiai tradicionális zene hangjai csendülnek fel. És ez egy olyan intézményben, ahol a filozófia fő jellemzője a nyitottság, teljesen természetes.