Etelka, Aletta

Harsányi László beadta lemondását

2010.06.29. 16:05

Programkereső

Az NKA elnökének eredetileg 2010 végéig szólt a megbízatása, a lemondás oka az NKA eszközeinek zárolása.

Információink szerint dr. Harsányi László a múlt héten levélben nyújtotta be lemondását az NKA-t felügyelő nemzeti erőforrás miniszternek, Réthelyi Miklósnak. A jelenleg szabadságát töltő Harsányi döntésének közvetlen oka az a nemrégiben született kormányhatározat, amely 2 milliárd forintot zárolt az NKA forrásaiból.

A közgazdászként végzett, hosszú ideje a nonprofit szféra specialistájaként számon tartott dr. Harsányi László 2002 júliusa óta tölti be a Nemzeti Kulturális Alap elnöki tisztét, ezt megelőzően, 1995 és 2002 között a Szonda Ipsos igazgatójaként a társadalomtudományi kutatásokért felelt. Több alapítvány és egyesület vezető testületének is tagja, valamint 2009 áprilisa óta a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója.

Harsányi László
Harsányi László