Luca, Ottilia

Új film készült a Kovács-módszer műhelyében

2010.11.13. 08:10

Programkereső

A zenei munkaképesség-gondozással már a zenei előképzőben érdemes foglalkozni. Ehhez nyújt segítséget az a DVD, amely a Kovács Módszer Egyesület találkozóján látott napvilágot.
Mozgásfejlesztés, Kovács-módszer DVD
Mozgásfejlesztés, Kovács-módszer DVD

A fél évszázados múltra visszatekintő módszert Dr. Kovács Géza fejlesztette, akit Kodály Zoltán kért fel a művészek és hallgatók körében mind gyakoribbá váló foglalkozási ártalmak kutatására 1959-ben. A zenepedagógia részeként működő ágazat szerves része a mozgásfejlesztés, amelynek kidolgozása Dr. Pásztor Zsuzsához, a Kovács-módszer műhelyének jelenlegi vezetőjéhez kapcsolódik. A mozgásfejlesztő gyakorlatok első bemutatása 1971-ben történt a II. Győri Zenei Nevelési Konferencián, melyet több száz további bemutató, publikáció és tanfolyam követett. „A hangszerjáték mozgásai végletesen finomak és bonyolultak. A zenetanulás megkezdésekor még nem minden kisgyerek rendelkezik olyan szintű mozgásfejlettséggel, mely a zavartalan hangszertanuláshoz szükséges lenne. Ezért célszerű a szokásos zeneiskolai előkészítést mozgásfejlesztéssel kiegészíteni" - írja Dr. Pásztor Zsuzsa a lemezhez szánt bevezetőben.

Másik lényeges eleme a gyakorlatoknak, hogy megalapozzák a zenei tevékenységhez szükséges fizikai kondíciót is. A mozgásokat a tapasztalatok szerint a gyerekek gyorsan elsajátítják, a léggömbbel, labdával végzett játékos feladatsort szívesen végzik. A pedagógusoknak és a szülőknek nagy segítséget nyújt, hogy minden mozgáshoz részletes magyarázat is tartozik a gyakorlatok miértjéről. További előnye e speciális gyakorlatoknak, hogy eredményesen használhatók a fejlesztő pedagógiában is: segítik többek között a finommotorikát, a koordinációt, a reflexeket, az egyensúlyérzékelést is. A látszólag egyszerű feladatok szigorú rend szerint épülnek fel, a könnyű mozgásoktól kezdve, az intenzív gyakorlatokon át a nyugtató, levezető mozgássorig. A film egy teljes óra anyagát mutatja be nyolc részen keresztül, de az apróbb egységek önállóan is alkalmazhatók előképző foglalkozásokon vagy szolfézsórához kacsolva.

A novemberben megjelent DVD a hatodik a sorban. A lemez a mozgásfejlesztés kezdeti lépéseit tartalmazza, további mozgásválaszték a Zenei mozgáselőkészítés hangszer nélkül és a Frissítő mozgások gyakorlás közben című kiadványokon található. Az új lemezzel egyidőben készült el a Variációk című videó DVD-változata is. A kiváló minőségű és szépségű felvételeken Dr. Kovács Géza utolsó tornaórája látható, amit kilenc nappal halála előtt tartott.

A Kovács-módszert rendszeres továbbképzéseken már 1980-tól oktatták tanároknak a Fővárosi Pedagógiai Intézet szervezésében. 2000-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem választható tantárgysorába is bekerült, 2007-től pedig beiktatták az Eötvös Loránd Tudományegyetem fejlesztő pedagógus képzésébe. Ekkortól kezdték alkalmazni a zeneiskolákon kívül az általános iskolákban és óvodákban is, ahol bebizonyosodott, hogy a módszer eredményes az iskolai tanulást meghatározó részképességek fejlesztésében is.

További információ itt található.

Íme egy kis ízelítő a DVD anyagából.