Valér

Káel Csaba váltja Kiss Imrét a Müpa vezérigazgatói székében

2011.03.17. 13:10

Programkereső

A Művészetek Palotájában rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentették, március 17-től Káel Csaba veszi át Kiss Imrétől az intézmény vezérigazgatói posztját.
Kiss Imre és Káel Csaba
Kiss Imre és Káel Csaba

Megromlott egészségi állapota miatt felmentését kérte posztjáról Kiss Imre néhány nappal azután, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta a köztársasági elnök a Művészetek Palotája vezérigazgatójának.

„Mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál alapító igazgatója korát megelőzve vert hidat kelet és nyugat között, gyakran visszacsábítva hazánkba az innen többnyire politikai okokból távozott magyar világsztárokat és nyitott ablakot Magyarország számára a világ szabadabb tájaira. Későbbi posztjain, a Nemzeti Filharmóniánál, a Magyar Állami Operaháznál, majd a Vígszínháznál, mindenütt biztosította az alkotó légkörhöz elengedhetetlen nyugalmat és távozásakor mindig átlátható rendet hagyott maga után. Pályáját a Művészetek Palotája koronázta meg. Az a művészeti központ, mely a régióban a posztszocialista országok közül elsőként épült és nyílt meg, mint komplex művészeti intézmény, és mely Kiss Imre irányítása révén pillanatok alatt Európa élvonalába került." - méltatták Kiss Imre érdemeit 2010 őszén, amikor a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatával tüntették ki, nem sokkal azután, hogy megkapta a Nemzetközi Előadó-művészeti Társaság életműdíját.

Kiss Imre 1943-ban született Galántán. 1965-ben végzett az Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, majd 1967-69 között a Közgazdaságtudományi Egyetem belkereskedelmi szakán, míg 1970-72 között a Szegedi Jogtudományi Egyetemen folytatott tanulmányokat. 1965-től az idegenforgalom területén dolgozott különböző vezető beosztásokban. 1981 és 1990 között a Budapesti Tavaszi Fesztivál alapító igazgatójaként tevékenykedett. Ezt követően az Országos Filharmónia ügyvezető igazgatója volt, 1996 és 2001 között a Magyar Állami Operaház ügyvezető igazgatói illetve megbízott főigazgatói posztját töltötte be. 2001-től 2003-ig a Vígszínház ügyvezető igazgatója volt. 2003 októberében nevezték ki a Művészetek Palotája első vezérigazgatójának, megbízatását 2008-ban hosszabbította meg Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter újabb öt évre. 2011. március 17-től vezérigazgatói főtanácsadóként segíti tovább a Müpa menedzsmentjének munkáját.

Csonka András, Káel Csaba, Kiss Imre
Csonka András, Káel Csaba, Kiss Imre

A Müpa Magazin sajtótájékoztatóval egyidőben megjelent 2011. tavaszi számának beköszöntőjében a következő szavakkal búcsúzik Kiss Imre: „Az állandóság és a változás egyensúlya - ez a harmónia alapja. A hetedik évébe lépő Müpa új vezetôvel, de a régi értékek mentén folytatja azt a kulturális küldetést, amelyet elkezdett. Biztos vagyok benne, hogy az utódom megőrzi majd Önöknek mindazt, amiért eddig szerették a Müpát; és abban is, hogy sok olyan újdonsággal áll majd elő, amiért új és új rajongói lesznek a háznak. Káel Csaba, aki most a helyemre áll, a ház elsô percétől fogva részt vett a közös munkában, s őszintén kívánom, hogy a Müpa következő hat éve még sikeresebb legyen, mint az elsô hat volt. Önöknek pedig szívből köszönöm, hogy jóban-rosszban mellettünk álltak ebben a hat évben, hogy érezhettük a felénk áradó bizalmukat, és hogy hozzátették a produkciókhoz azt, ami nélkül a legkitűnőbb zenekar a legjobb teremben sem tud katartikus élményt nyújtani: az értő és lelkes hallgatóságot. Megtiszteltetés és élmény volt Önöknek szolgálni. Minden tekintetben."

Káel Csaba a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki, majd 1989-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán film- és tévérendezői diplomát. 1990-ben a londoni East-West Producer Seminar hallgatója volt. Tanárai: Makk Károly, Szabó István, Gazdag Gyula, Ragályi Elemér, Illés György, Lynda Myles, David Puttnam. 1989- és 1991 között a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségi tagja, majd 1990-1993 között a Novofilm Kft.-nél dolgozik. 1991-ben alapítója, később kreatív igazgatója a Happy End Reklámügynökségnek. 1995- és 1998 között a Független Magyar Producerek Szövetségének tagja. 1995-ben megalapítja a Well Done Productionst, 1997-ben alapítója és executive producere a Z+ Magyar Zenei Televíziónak. 2001 és 2002 között a Millenáris Teátrum és TV-stúdió művészeti tanácsadója, az alapkoncepció kidolgozója. 2002-től két éven át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA képzésen vesz részt, 2005-től a Művészetek Palotája művészeti tanácsadója, az operaprogramok szerkesztője. 2006 és 2007 között a Novus Művészeti Iskola osztályvezető tanára, 2008-tól tanít a Werk Akadémián. Több mint négyszáz reklámfilmet, 28 videoklipet, valamint számos játék- és dokumentumfilmet rendezett, köztük 2002-ben a nagy sikert aratott Bánk bán operafilmet, amelyet a Chicago Sun Times kritikusa "az opera és a film műfajának eddigi legsikeresebb ötvözése" szavakkal méltatott. Operarendezőként a Così fan tutte színpadra állításával mutatkozott be a Hilton Szálló Dominikánus Udvarán 1999-ben. A Magyar Állami Operaházban Haydn Aki hűtlen, pórul jár című operája volt az első rendezése 2000-ben. Káel Csaba nevéhez fűződik a Művészetek Palotája 2005. március 16-án, a Fesztivál Színház ünnepélyes megnyitóján bemutatott első operaprodukciója, Monteverdi Orfeója; ezt követte a Traviata (2006), A trubadúr (2007), A végzet hatalma (2007), a Pillangókisasszony (2008) és A tündérkirálynő (2009). Színházi rendezőként 2010 májusában Marlowe Dr. Faustusával debütált a Tivoli Színházban. Többször rendezett a Millenáris Teátrumban is, alkotásai európai, amerikai, indiai és bangladesi fesztiválokon szerepeltek. Káel Csaba rendezte 2010-ben a pécsi Európai Kulturális Főváros projekt megnyitóját, s ő rendezi a Munkácsy Mihály festőművész életét bemutató európai korpodukcióban megvalósuló játékfilmet.

A folytonosság biztosítéka Csonka András, aki vezérigazgató-helyettesként továbbra is gondoskodik a napi ügymenet, a programok és szolgáltatások zavartalan működtetéséről, színvonaláról, egyetértésben és együttműködésben a vezérigazgatóval és a főtanácsadóval. Csonka András az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, népművelés-lengyel szakon szerzett bölcsészdiplomát 1986-ban. 1996 és 1997 között az Országos Rádió és Televízió Testület főosztályvezető-helyettese, szakértője, részt vett az ORTT első két éves-jelentésének összeállításában. 1997-től a Pesti Vigadót működtető Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány igazgató-helyettese, majd igazgatója. 2004. március 1-én szervezési igazgatóként csatlakozott a Művészetek Palotája alakuló csapatához. 2005-től az intézmény vezérigazgató-helyettesként feladata a Müpa operatív vezetése, a különböző igazgatóságok munkájának koordinálása, a szervezési folyamatok összefogása, az elmúlt több mint két évben a művészeti szerkesztés irányítása is. A Budapesti Wagner-napok szervezési munkáinak irányítója, az egyes bemutatók produceri feladatait ő látja el. Munkájának elismeréseként 2010-ben a Müpa 5 éves születésnapján a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.